Szokásos hétfő délutáni rovatunkban ezúttal is arra a kérdésre várjuk tőletek a választ, hogy ki volt a hétvége Formula-1-es Nagydíjának legjobbja. A világbajnoki címének megszerzése után egy héttel újra parádézó Vettel? A poraiból kis híján feltámadó, végig fegyelmezett és precíz Hamilton? A megtáltosodó Alguersuari és Buemi, akik erőből szereztek pontot? Vagy éppen a tizennegyedik helyen befutó Kovalainen, aki rozoga Lotusával két Saubert is maga mögé utasított? Ti döntötök, ismételten.

Sebastian Vettel (Red Bull, német, első hely)

Pénteken és szombaton is úgy tűnt, távol van attól a formájától, amelynek köszönhetően már a zsebében érezheti a világbajnoki címet - hogy mást ne mondjak, idén először az is előfordult, hogy nem Red Bull-pilóta nyerte meg a kvalifikációt. A versenyre aztán bámulatosan összekapta magát, egyszersmind bizonyítva világbajnoki címének jogosságát (ezen a hétvégén távolról sem a Red Bull volt a legjobb autó), és azt is, hogy nem pusztán akkor képes a győzelemre, ha az első kockából rajtol. A második hosszú egyenesben könyörtelenül elhajtott Lewis Hamilton mellett, majd eltűnt a messzeségbe: amikor igazán akart, képes volt nagy különbséget kialakítani a mögötte haladó hármas-négyes bollyal szemben. Az összefoglalóban már hangsúlyoztam, de nem árt még egyszer leszögezni: Michael Schumacher után ő a második versenyző, aki legalább tíz futamot nyer egy esztendőben, de az első olyan, aki úgy arat legalább nyolc sikert, hogy közben csapattársa egyetlen nagydíjon sem szeli át elsőként a célvonalat. Pusztító.

Lewis Hamilton (McLaren, brit, második hely)

Nagy gratuláció jár neki, több, mint egy esztendő után találta magát újra az első rajtkockában szombaton, de ennél talán még fontosabb, hogy ő lett az első ember 2011-ben, aki gyorsabbnak bizonyult mindkét Red Bullnál egy időmérő edzésen. Meglepőnek persze nem lehetett nevezni a sikerét, már pénteken is nagyon jól muzsikált alatta a szemmel láthatóan erős McLaren - minden emberi számítás azt mutatta, vasárnap is versenyben kell lennie a győzelemért. Furcsa módon azonban nem ez történt, Hamilton már az első körben elvesztette az első helyét, még furcsább módon ráadásul a hátsó, hosszú egyenesben; innentől aztán véget értek az álmok, maradt a kiábrándító csatázás a második helyért. Ezt viszont meglepően jól viselte Hamilton, Webberrel vívott csatája a sótlan verseny egyetlen üde színfoltjának bizonyult, pláne úgy, hogy az idegei is bírták a strapát, nem öklelt fel senkit, nem törte bele a szarvát senkibe. Szó, ami szó, egy pole-t és egy második helyet hozó hétvégét Lewis idei szezonjának tekintetében kiemelkedőnek kell neveznünk. Szedált.

Jaime Alguersuari (Toro Rosso, spanyol, hetedik hely)

A kis spanyol parádés szezont fut, egy nem különösképpen erős Toro Rossóval szerzett eddig huszonegy pontot - miközben a rutinosabb csapattárs jelenleg tizenöttel szerénykedik mögötte a tabellán. Ezen a hétvégén is ellenállhatatlan volt, már szombaton kis híján szenzációt okozott, amikor az időmérőn Michael Schumachert is megverte, és csak egy paraszthajszálon múlott, hogy nem jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába. A tizenegyedik helyről viszont teljesen szabadon választhatta meg a taktikáját, és ez a húzás később döntőnek bizonyult: az első etapban nagyon sokáig húzta a szuperlágy keveréken (lassan járj, tovább érsz alapon közelítette meg a futamot), ezzel pedig kicsit eltolta a többiekhez képest a saját boxolásait. Nem nehéz belátni, hogy ezzel a végső etapban az ő autóján voltak a legfrissebbek a gumik, s ezt kihasználva hatalmas helyzeti előnnyel eredhetett a hetedik helyen már csak gumit és benzint spóroló Rosberg üldözésének. A Toro Rosso beállításai ráadásul igencsak nagy végsebességet adtak a feneke alá, a gyönyörű előzés jutalma pedig egy parádés hetedik hely lett. Üstökös.

Sebastien Buemi (Toro Rosso, svájci, kilencedik hely)

A verseny legtöbbet előző, legaktívabb pilótája volt, ha létezne az F1-ben piros rajtszám (mint ahogyan a Tour de France-on létezik), minden bizonnyal ő érdemelné meg a legjobban. Igaz, hogy a csapattársától megint kikapott - apropó, emlékszik még valaki, hogy nyár elején Alguersuari kirúgásáról pletykáltak a Torónál? - de ebbe azért az is jócskán belejátszott, hogy a rajtnál belekeveredett egy kisebb csetepatéba, aminek köszönhetően négy helyet vissza is csúszott. Ezt követően azonban ellenállhatatlan volt, a pályán előzte meg a Williamseket, a Saubereket és mindkét Force Indiát is; hatékony és gyors boxmunkájának, valamint nagy végsebességének köszönhetően. Agresszor.

Heikki Kovalainen (Lotus, finn, tizennegyedik hely)

Azért is jó ez a rovat, mert lehetőségünk adódik megemlékezni azokról a pilótákról is, akik az élő közvetítésben, vagy a futamértékelőben kevesebb szerepet kaptak - igaz, kissé méltatlanul, hiszen olyasvalamit tettek le az asztalra, ami az ő szintjükön bizony megsüvegelendőnek számít. Heikki Kovalainen például a Lotus legjobb eredményét érte el a Koreai Nagydíjon, mert ugyan csak tizennegyedik lett (korábban ért már el 12. helyezést is a zöldekkel), de a pályán, versenyben tudta maga mögött tartani mind a két Saubert, ráadásul Senna fekete-arany testvér-versenygépétől sem volt messze. Remek teljesítményének kulcsa a pazar első kör, és a lassan fogyó abroncsok voltak, arról a már-már katartikus türelemről nem is beszélve, ami ahhoz kell, hogy az ember két szezonon keresztül szenvedjen egy Lotusban a mezőny után loholva. Szívós.