Forma-1

Jó pénzt kereshetünk, ha Hamilton és Vettel dobogón végez - tippek a Francia Nagydíjra

megosztom

Kettős Mercedes-siker kinézőben a Paul Ricardon, ám az égi áldás megkavarhatja az esélyeket.

A hétvégén Franciaország látja vendégül a száguldó cirkuszt, méghozzá tíz év szünetet követően. Magny Cours helyett azonban most a Marseille mellett található Paul Ricardon rendezik a Francia Nagydíjat, amely pálya legutóbb 1990-ben szerepelt a Forma-1-es naptárban. Vannak érdekes részei a pályának, a tempós kanyarok zabálják majd a gumikat, de könnyedén előfordulhat, hogy itt sem az előzések játsszák majd a főszerepet.

Ami viszont megkavarhatja az esélyeket, azaz időjárás, ugyanis az előrejelzések szerint esős futamra készülhetünk. 

A legnyugodtabban a mercisek várhatják a rajtot, hiszen az egész hétvégén nagyon meggyőzően teljesítettek és kibérelték az első sort. Lewis Hamilton indulhat a pole-ból, míg mellőle csapattársa, Valtteri Bottas. Rendben van a finn formája, sőt, talán még élesebb is, mint a brit világbajnok, szóval akár még egy érdekes csata is kialakulhat köztük. Közvetlenül Hamilton mögül várja a rajtot Sebastian Vettel, aki egy jó rajttal borsot törhet az "ezüstnyilak" orra alá. Az angol, finn, német triót Max Verstappen és Daniel Ricciardo követi a rajtrácson. A két Red Bullt sem szabad leírni, főleg, ha tényleg lesz eső.

Hamiltont toronymagas favoritnak tartják a győzelemre a fogadóirodák, ami nem olyan meglepő a Mercedes eddigi teljesítményét látva. Ha Verstappen nem kezd ámokfutásba, akkor az égi áldás ellenére jó esély mutatkozik rá, hogy mindkét mercis dobogón végez. Viszont még erre az opcióra is csak 1.57-es oddsot kapunk...Érdemes lehet inkább egy Hamilton - Vettel dobogóval próbálkozni, ami 1.83-ért fogadható.

  • Hamilton és Vettel dobogón végez? Igen @ 1.83
Ki nyeri a Francia Nagydíjat?
   
Lewis Hamilton 1.45
Sebastian Vettel 6.00
Valtteri Bottas 6.25
Max Verstappen 8.75
Daniel Ricciardo 12.00

Ami a többi csapatot illeti, a Williams szokás szerint leszerepelt, és ezúttal csatlakozott mellé a McLaren is. A friss Le Mans-i győztes Fernando Alonso csak a 16. helyről várja a vasárnapi rajtot. Onnan nem reális még a pontszerzés sem.

A nagy trió mögött ezúttal Carlos Sainz szerepelt a legjobban az időmérőn, a spanyolt pedig Charles Leclerc követi. Elképesztő, hogy utóbbi mit hoz ki a Sauberből. A top 10-ből még a két Haas, Kevin Magnussen és Romain Grosjean indulhat. Nem vagyunk azonban biztosak benne, hogy mindkét Haas végül ponttal is zárja a hétvégét, ugyanis mögöttük a Force India és Nico Hülkenberg is odaérhet még. Ráadásul Grosjean tragikusan rossz szezont fut, idén még nem szerzett pontot és ezen a hétvégén is összetörte már egyszer az autóját.

  • Mindkét Haas pontot szerez? Nem @ 1.53

Ami a H2H fogadásokat illeti, a két Renault-pilóta közül ezúttal egyértelműen Sainz tűnik a jobbnak. Nico Hülkenberg nagyon szenvedett az időmérőn, míg a spanyol él ezen a pályán. Szintén van jó néhány hely különbség Pierre Gasly és Brendon Hartley között is. Előbbi összességében jó időmérőt futott, míg utóbbi a büntetésekkel együtt a rajtrács végéről indulhat majd.

A rajtsorrendet ide kattitva tudjátok megnézni.

hatharom.com
Pierre Gasly-Brendon Hartley Gasly
Nico Hülkenberg-Carlos Sainz Sainz
@1.75
Fogadási határidő: 16:10

A játékban való részvételhez kattints a képre.

megosztom