Tokió 2020
Milák és a kajakosok vitték a prímet - íme a legszebb olimpiai fogadásaink!
Egy-egy tippel alaposan sikerült megkopasztanunk a fogadóirodákat a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékok során.
Egy-egy tippel alaposan sikerült megkopasztanunk a fogadóirodákat a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékok során.
Négy számban rendeznek még döntőt a kajak-kenusoknál, ebből pedig háromban reális esély mutatkozik a magyar éremre.
A kajak-kenusainknak köszönhetően csütörtökön hajnalban megugorhat a magyar érmek száma.
Három számban akár négy vagy öt dobogósunk is lehet, kettőben pedig az aranyra is nagyon jó esélyünk van.
Kozák Danuta megtisztelőnek tartja, hogy felkérték, legyen Budapest 2024-es olimpiai pályázatának egyik arca.
A kajakos Kozák Danuta először merész álomnak gondolta, hogy három számban győzzön a riói olimpián. Mégis összejött.
Megvédte Rióban olimpiai bajnoki címét a magyar női 500 méteres kajaknégyes.
Szombat délután két kajak-kenu döntőben leszünk érdekeltek.
Az UTE versenyzője megvédte címét 500 méteren a női kajakosok mezőnyében. Ő az első magyar, akinek ez sikerült.
Csütörtökön három kajak-kenu döntőben leszünk érdekeltek, akár két aranyat is nyerhetünk.
A Szabó/Kozák kajakpárosunk legnagyobb esélyesként várja a kedd délutáni 500 méteres döntőt.
Kozák Danuta és a kajakosok, két pólócsapat plusz a bírkózók: rájuk lesz érdemes figyelni az olimpia második hetében.
Molnár Péter és Tótka Sándor is indulhat Rióban, a két kizárt versenyző nevét még nem hozták nyilvánosságra.
14 éves a legfiatalabb sportolónk, míg 150 kilós a legnehezebb. Íme a magyar csapat legjei.
Bobby Pearce 1928-ban nagyon simán nyert olimpiai aranyat. És még hős is lett a helyiek szemében.
A bukik három sportág hét versenyszámában tartják a legesélyesebbnek a magyarokat.
Dombvári Bence doppingmintája lett pozitív június 9-én, a második olimpiai válogatóversenyen.
Vajon mi a közös Hosszú Katinka és Kozák Danuta elmúlt két, roppant sikeres évében? Alábbi cikkünkből kiderül.
A magyar csapat tagjai újabb hét érmet gyűjtöttek a kajak-kenu vb 500 és 1000 méteres döntői során.
A magyar versenyzők hét érmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben.
Mind a négy magyar egység sikerrel vette középfutamát a kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapjának délutánján.
A kenus Vajda Attila és a Hufnágel Tibor, Kökény Roland kajakos duó sikerrel vette a csütörtöki középfutamot Moszkvában.