Tipp

Megszülethet az első francia győzelem

megosztom

Szerdán a Tour de France első olyan szakaszára kerül sor, ahol több kategorizált emelkedő vár a mezőnyre.

Tour de France - 5. szakasz: Alejandro Valverde-Julian Alaphilippe
Hatharom-tipp: Alaphilippe végez előrébb
TippmixPro @ 1.65
Eddig éri meg: 1.58
Tipperősség: 4/10

A francia kerekeseknek eddig nem volt szerencséjük, Julian Alaphilippe a második szakaszon maradt le centikkel a győzelemről, míg Bryan Coquard a negyediken milliméterekkel kapott ki. A mai napon talán megszületik az első hazai siker, egyrészről benne van a pakliban, hogy hazaér a szökés, amiben gall bringások biztosan lesznek, másrészről ha mezőnyhajrá lesz, akkor is van esélyes versenyzőjük, a már említett  Alaphilippe személyében.

Az útvonal karakterisztikája éppen olyan, amit az Etixx 24 éves tehetsége kedvel. Az utolsó 35 kilométeren lesz két második és egy harmadik kategóriás hegy, a befutó pedig egy emelkedőn lesz. Ez az, amit ő igazán szeret, ezt a második etapon is megmutatta, ahol szintén emelkedett az út a célvonal előtt. Akkor Peter Sagan gyorsabb volt nála, és elképzelhető, hogy most is kikap tőle, de számunkra ez lényegtelen.

Ha a szökés hazaér, akkor a mezőnyt nem mindig érdekli már a hajrá a helyezésekért, most viszont Alaphilippe várhatóan mindent megpróbál majd a végén, ugyanis Sagantól csak 12mp a lemaradása, tehát elérhető közelségben van a sárga trikó, aminek megszerzése még nagyobb fegyvertény lenne, mint egy szakaszgyőzelem. Alejandro Valverde szintén nincs messze (14mp a a hátránya), és neki is kedvez ez a befutó, viszont neki a lábában benne van egy kőkemény tavasz köztük a Giro d'Italiával. Ő ide Nairo Quintana segítőjeként érkezett, ezt egyértelműen leszögezte a verseny előtt. Ha olyan szakasz van persze megpróbálja, de a második etapon sem tudta megszorongatni a Sagan - Alaphilippe duót. A francia ide hegyezte ki a formáját és rettentően motivált, ezen a szakaszon is sokkal inkább a szlovák lesz a nagy riválisa, mintsem a spanyol.

megosztom