Sportfogadás Suli

Sportfogadásból akarsz megélni? - így kezdj hozzá!

  • varin

10 millió szövetségi kapitány és legalább ennyi nyerő sportfogadó országa vagyunk. De mi kell valójában hozzá?

10-ből 9 fogadó, aki játékra adja a fejét, alighanem azzal a szándékkal vág neki ennek a munkának, hogy vagy jó kis fizetéskiegészítést szerez a sportfogadással vagy pedig akár ebből is fog megélni. A realitások persze gyorsvonatként képesek szembejönni ilyenkor az emberrel, hiszen egyáltalán nem véletlen, hogy a fogadók csupán 1-2%-a nyereséges hosszútávon. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik képesek megélni a sportfogadásból (például érdemes megemlíteni itt több profi tippmestert is, akik a Logibeten adnak tippeket minden nap), ebben a cikkben pedig körüljárjuk, hogyan is lehetséges ez, mi kell ahhoz, hogy valaki munkája és megélhetése legyen a profi fogadás.

 

Szeretnék a profi tippmesterek tippjeivel nyerni!

 

Egzisztencia, tartalékok és tőke

Ha valaki ebből szeretne élni, az első, amit tudnia kell, hogy nem lesz sétagalopp és olyan szinten kell tűrnie majd a kudarcot, ahogy senki másnak. Gondoljunk csak bele, most keresünk nettó 400 ezret a munkahelyünkön, amiből felrakunk hétvégente egy 10-est. Ha elmegy, na bumm, semmi nem történik.

Egy profi fogadónak vélhetően csak ez a bevételi forrása van (hogy melyek a kivételek, arról később), így nincs más lehetősége, mint minden hónapban kitermelni minimum azt a pénzt, amelyet más munkával megkeres. De ez lehetetlen, nem lesz minden hónap mindig ennyire jó, lesznek sokkal jobbak, lesznek sokkal rosszabbak is.

Ezért fontos, hogy legyen egy akkora pénzmagod félretéve, amely akár 1-2 évre(!) előre is szavatolja a biztonságodat, ha nullszaldós a sportfogadás, akkor is legyen mit enned.

Ez a tartalék arra is kell, hogy ne add fel olyan könnyen, hiszen semmi sem garantálja, hogy például az első 3-4 hónapban úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnéd. Ahogyan pedig Lewis Deyongtól is megtanultuk, ha nagyon kell a pénz, ha nagy a baj, akkor szinte garantált a bukás, hiszen a "kosztpénz sosem nyer".

Szintén kell, hogy legyen tőkéd a bankrollod újratöltésére. Már önmagában ahhoz, hogy legyen esélyed annyit nyerni, ami kitermeli a szükséges pénzt, bődületesen nagy roll szükséges, és akkor ehhez még hozzájön az, hogy egy -20%-os bukó esetén szükség is lehet az újbóli befizetésre. Nem is beszélve arról, hogy ezt a hatalmas összeget rengeteg fogadóirodánál is célszerű tartani a profit maximalizálása miatt.

Ha mondjuk a célunk az, hogy egy elfogadható, 500 ezer forintos profitot akarunk abszolválni minden hónapban és képesek vagyunk ezt egy 500 tippes, 5-ös átlagtétes, 10%-os ROI-s eredménnyel elérni, ahhoz is kell egy több százezres, akár milliós bankroll is. Plusz még legalább 2-3-szor ennyi félretéve, ha esetleg beütne a krach.

Ez tehát azt jelenti, hogy 500 ezer forintos havi "fizetési igényhez" mindennel együtt legalább 14-15 millió forintod kell legyen, hogy el tudd kezdeni a sportfogadást.

És akkor valószínűleg ezzel az 500 ezer forinttal nagyon alá is lőttünk, mint célkitűzés, illetve a 10%-os ROI is eléggé ambiciózus cél hosszútávon.

 

Legyen B-terved

2 éve meginterjúvoltunk egy azóta is sportfogadásból élő tippmestert, aki elmondta, van B-terve, van egy olyan végzettsége, amellyel el tud helyezkedni, ha szükséges és otthagyja a profi fogadást. Ez pedig kulcskérdés.

Egyrészt kevésbé érzi a nyomást ilyenkor, hiszen akkor sem köt ki a Blaha-aluljáróban, ha nem jön össze a profi sportfogadás, másrészt rákényszerítve sincs arra, hogy minden áron ennél a szakmánál maradjon. Ilyen esetre jó, ha van az embernek befektetése, némi biztos jövedelme vagy más bevételi forrása, ami akkor is kihúzza a csávából, ha a fogadás végül befuccsol.

Emiatt is jó az esetleges tartalékpénz, hiszen ha úgy alakul, hogy felhagysz a sportfogadással és állást kell keresned, akkor azért nem alapozhatsz arra, hogy rögtön sikerrel is jársz. Ha tudod, mik a céljaid és a korlátaid, akkor arra vonatkozóan is van terved, mikor adod fel, ha mégsem sikerül.

Például megvan a 15 millió, abból elteszel magadnak 3-at, hogy meglegyen akár 8-10 hónapra is a tartalék, ha abbahagytad. 3-at a fogadásra szánsz, 6-ot a bankroll újratöltésére, a maradék 3-at pedig a napi szükségletek fedezésére néhány hónapig. A legjobb esetben néhány hónapon belül már a profit fedezi majd a napi szükségleteket, netán félretenni is tudsz, ugyanakkor ha csak a félretett 3 milliód marad, akkor nincs tovább - ezt pedig neked is tudnod kell.

 

Tudd, hogy ez sem fenékig tejfel...

A profi és a hobbi sportfogadás között ég és föld a különbség, elsőre nagyon funnak tud hangzani, hogy valaki egész nap csak bújja a piacokat, netán megrakja a megvásárolt tippeket, de ez ugyanúgy áldozatokkal jár, mint bármilyen másik munka.

Csatlakozz a Logibet egyre növekvő táborához, kaszálj úgy, ahogyan a profik is teszik!

Egy apró személyes példát én is tudok erre hozni. Mivel lapokra specializálódtam, így megtanultam, melyik piacnál mikor kell készen lennem. És bizony a COVID-időszak alatt a német line-ok például szombat délelőtt érkeztek, aminek otthon közepesen örültek, hiszen olykor ez határozta meg a hétvégi programomat és írta át a terveket. Szerencsére most már "munkaidőben" vannak csak ilyen kötelezettségeim, ettől függetlenül figyelnem kell arra, hogy csütörtökön kora délután gépnél legyek, amikor a legforróbb a talaj.

 

Muszáj maximalizálnod a bevételed

Ha már megvan a tőkéd és a tartalékod, amivel elkezdesz fogadni, az sem mindegy, hol teszed ezt. Azt talán említeni is kár, hogy betonkemény és határozott bankroll-menedzsmenttel kell rendelkezned, hiszen ez a sportfogadás alapja. De ha itt már keményen a megélhetésről van szó, akkor bizony nem fér bele, hogy ne mindig a legjobb oddsokkal játssz.

Egyrészt egy profi fogadót gyakran érintenek a korlátozások, kitiltások, aligha fog élete végéig a Tippmixprón vagy egyéb soft bookie-knál (olyan irodák, amelyeknél nagyobb a kínálat, emiatt könnyebb is nyerni, viszont gyorsabban korlátoznak) nyeregetni, így nem csak arra kell terv, hogy mi történik, ha lelövik az ilyen számlákat, de arra is, hogy hány teremnél játszik. A Sportmarket az egyik legnagyobb brókeriroda, amely soha nem fog kitiltani vagy korlátozni, ráadásul több nagy ázsiai iroda szorzói is elérhetőek.

Profi fogadóként nem teheted meg, hogy ne játszd meg mindig a legjobb oddsokat, vagy esetleg olykor ne dönts mégis úgy, hogy néhány századnyi különbségért egy olyan irodánál fogadsz, ahol tuti nem tiltanak ki a smart bet miatt.

A Hathárom által ajánlott fogadóirodák mind olyanok, amelyek adott esetben kiváló első befizetési bónusszal és hatalmas kínálattal rendelkeznek, mindemellett biztonságosak és megbízhatóak is.

Mindemellett fontos, hogy legyenek alternatív befizetési eszközeid nem csak bankkártyás. Manapság már az olyan online pénztárcák használata, mint a Skrill vagy Revolut, rendkívül biztonságos, gyors és egyszerű. Szinte kötelező tehát ezeknél a szolgáltatóknál is számlát vezetni, nagy könnyebbséget jelenthet ugyanis a ki- és befizetéseknél.

 

Kiforrott kapcsolatrendszer, stratégia

Az első pillanattól kezdve tudnod kell, hogy mit és hogyan csinálsz, akár saját magad állítod elő a tippeket, akár vásárolod őket valahonnan. Mivel - ismételten kiemelve - itt a megélhetésről van szó, nem rizikózhatsz, nem ugorhatsz fejest mondjuk hektikus stratégiákba, ismeretlen tippmesterekbe, felelőtlen ígéretekbe.

1: Te vagy a tippmester

Ha te magad vagy a tippmester, akkor bizony legyen egyértelmű stratégiád, erre pedig a legjobb módszer a specializálódás. Nem fogsz egyszerre ITF-teniszeken nyerni és közben lapos piacokkal kaszálni, mert ennyi energiád és időd vélhetően neked sincs. Rá kell menni olyan fogadási lehetőségekre, amelyekben otthon érzed magad, és azokban a lehető legmagasabb szintre emelni a szakértelmed. Legyél a választott fogadási típusban vagy bajnokságban te a világon a legjobb és leggyorsabb.

És akkor megint kicsit a saját példa és az áldozatok. Ha én a német lapos piacra vagyok specializálódva, akkor tudom, hogy mikor jönnek ki a line-ok a fogadóirodáknál, tudom, mikor és hol derül ki először a játékvezető, tisztában vagyok minden statisztikával a csapatokról és a bírókról és legfőképpen ezeket az információkat át tudom ültetni a sportfogadás nyelvére, az oddsok számaira.


Az "1x2" kora már rég lejárt, manapság már olyan piacokra fogadhatsz, amiről álmodni sem mertél. Ha nem fejlődsz együtt a fogadóirodákkal, nincs is igazán esélyed ellenük.


De ugyanez igaz egy ITF-tenisz vagy egy kisebb kézilabdaliga esetében is, csak nyilván más faktorok jönnek szóba. Specializálódás nélkül nem fog menni, nincs olyan, aki mindenhez ért, de még olyan sem, aki tényleg képes 2-3 különböző dologra magas szinten fókuszálni.

Fogadd el, nincs bejáratott stratégia, formula, tökéletesen működő rendszer, ami megmondja, mire kell fogadnod. Ezt hosszútávon neked kell megtalálnod és kiépítened.

Ráadásul ha tényleg jó tippmester vagy, némi extra jövedelemért még el is adhatod a tippjeidet itt-ott, extra bevételre szert téve, ami még egy mínuszos vagy nullás hónap esetén is fix pénzt jelenthet.

2: Nem te vagy a tippmester

Megint más eset, ha te magad nem vagy elég kompetens a profi sportfogadáshoz, viszont megélni szeretnél belőle. Ekkor felkutatsz néhány megbízható, jó tippmestert, akikkel hosszútávon is lehet nyerni.

Ez persze extrém rizikós, hiszen más, ismeretlen emberek kezébe teszed a pénzed, akikről valószínűleg nem tudsz semmit, így marad a feltétlen bizalom.

Ez talán azért nehezebb kicsit, mert sokkal kevésbé tudod, mire is számíthatsz, ráadásul ahány tippmester, annyi stratégia, annyi szokás - ezeket óriási munka mindig egymáshoz igazítani és ezáltal egy olyan bankroll-menedzsmentet kitalálni, ahol nincsenek extrém kilengések.

 

Szeretnék a profi tippmesterek tippjeivel nyerni!

 

 

Az elvégzett munkának persze ára is van, így már önmagában az előfizetések ára akár több száz euróra is rúghat (már ha az ember nem a Logibetet választja, ahol ennek töredéke), így ezt is érdemes belekalkulálni a kiadások oszlopba.

Kiemelten fontos, hogy csak megbízható tippmestertől, hiteles szolgáltatástól vásárolj tippet és pontosan tudd, mit várhatsz. Ha viszont szélsőséges kilengéseket, stratégiaváltásokat tapasztalsz, muszáj észrevenned, így hiába van kevesebb kompetenciád a sportfogadás iránt, folyamatosan monitoroznod kell a forrásaidat, nem csak droid módjára megraknod a tippet, amikor érkezik.


Ha vetted a fáradtságot és elolvastad ezt a cikket, akkor Te máris több lettél, mint egy átlagos fogadó. Ha szeretnél jobban kiigazodni a sportfogadás világában, kövesd továbbra is Sportfogadás Suli cikkeinket!


Amekkora szabadságot adhat a profi sportfogadás, mentálisan annyira megterhelő is tud lenni. A végtelen türelem, a kudarctűrés és a szabadidő folyamatos feláldozása ugyanúgy jelen van, mintha az ember egy hagyományos munkát választ.

Ha 3 pontban kellene összegeznem, mi szükséges ahhoz, hogy profi sportfogadóvá válj, azt mondanám, hogy megfelelő mennyiségű tőke, kiforrott stratégia vagy specializálódás és türelem, kitartás.