NB I

Edzőbuktató lehet a Loki-Honvéd

megosztom

Feszült hangulat Kispesten, kisimult arcok Debrecenben. Sima favorit a Loki hétvégén?

17 forduló elteltével nem túl ideális a helyzet a címvédő Kispestnél, a piros-feketék csupán negyedik helyen állnak, ráadásul utolsó két meccsüket elveszítették. A nem túl erős teljesítményt Erik van der Meer közelmúltbeli nyilatkozata rontotta tovább, aki állítólag amiatt fakadt ki, hogy "Hemingway nem ad könnyen pénzt és olyan spórolós, mint a pestis". Ilyen előjelek mellett nem tekinthető a kispesti csapat favoritnak Debrecenben, sőt...

   
Debrecen Döntetlen Honvéd
2.10 3.25 3.35

Noha közben Van der Meer és Hemingway is cáfolta ezeket a pletykákat, az azért érezhető, hogy a tavalyi aranyérem után idén több fronton is komoly problémák vannak a fővárosi gárdánál.

"Erik van der Meer közleményben adta tudtára a futballtársadalomnak, hogy ő semmilyen interjút nem adott. Hozzá kell tennem, mielőtt megtudtam tőle, hogy az egész egy humbug, nagyot nevettem a cikken. Később az is kiderült, hogy a Nemzeti Sport egy valószínűleg csak magyarul jól beszélő emberrel fordíttatta le a cikket, mert a hamis cikk még rosszul is van fordítva. A „pestis” nekem is nagyon tetszett, de nem értettem meg. Aztán kiderül, hogy a holland szövegben ilyen gondolat nincs is, ez is csak a rossz fordítás eredménye. Hozzáteszem, mondtak rólam már rosszabbat is, mint hogy racionális gazdálkodást folytatok" - mentegette trénerét Hemingway.

Rosszindulatú pletykák ide, félrefordítás oda, a 17 meccs alatt szerzett 25 pont nem túl acélos, ráadásul a csapat körül belső viszályokról is lehetett hallani, melynek eredményeképpen Akeem Latifut el is küldték a csapattól. Márpedig Hemingway nagyúr igen hirtelen haragú, így egyáltalán nem lenne sokkoló meglepetés, ha egy debreceni vereség a holland tréner állásába kerülne.

A kispestiek tehát ilyen előjelekkel látogatnak ahhoz a Debrecenhez, amely a Vasast egy laza ötössel végezte ki és idén egyszer már le tudta győzni a kispesti gárdát.

A hétközi akadályokat mindkét fél sikerrel vette, a Loki a Budafokot 3-0-ra, a Honvéd a Gyöngyöst 4-0-ra intézte el a Magyar Kupában.

Ami a hiányzókat illeti, a hazaiaknál továbbra is Tabakovic a legfontosabb hiányzó, míg a vendégeknél egyelőre kérdéses, hogy Davide Lanzafame játszhat-e, hiszen a Mezőkövesd ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját az olasz támadó, ám ez az MLSZ adatbankjában nem szerepel, így nem tudni, valójában eltiltott-e a kispestiek gólvadásza.

Noha a Lokinál az idény eleje főleg a jó védekezésről szólt, az utolsó 12 meccsen esett 44 góljuk jól mutatja, elől is gólképesek Herczeg András fiai, köszönhetően elsősorban a felépülő Takács-Könyves-Mengolo triónak.

Összességében az 1x2-es kimenetel helyett jó ötletnek tűnhet megtippelni a gólok számát, hiszen a kispesti csapat igen termékenyen szállítja az overeket. Ősszel négy gólt láthattak a nézők, míg a kispestiek meccsein esett 59 gól az egyik legtöbb a bajnokságban. 1.65-ért bátran fogadhatunk a 2.5 gól feletti opcióra, 1.55-ért pedig a mindkét csapat szerez gólt tippet rakhatjuk meg a magyar állami bukmékernél.

[2539000] 2017-12-02 15:30:00 Debrecen - Honvédx;
2017-12-02;212
239099
megosztom