Elemeztünk egy pár Arsenal-meccset a közelmúltban, de annyira lefocizva őket, mint szerda este, egy ideje nem látta senki. Pedig nem is olyan régen a Liverpool kente el 5-1-re a szájukat, illetve a Manchester CItytől is kikaptak idén 6-3-ra... igen ám, de mindkét meccsen ugyanannyit, vagy akár még többet is birtokolták a labdát, mint az ellenfél, és a kapura való veszélyességükkel sem volt baj, csak sokkal jobban kijött az ellenfélnek a lépés.

Pep Guardiola fociját viszont pont a szerencse, a ,,most az egyszer jobb napja volt az ellenfélnek" típusú vereségek elkerülésére találta ki; és azért "mestertaktikus", mert nem úgy teszi össze a csapatait, hogy csak gólt ne kapjunk, kontrából meg úgyis lövünk egyet, hanem minden egyes meccsre úgy készíti fel őket, hogy figyelembe veszi az ellenfél gyenge pontját, és könyörtelenül kihasználja azt.

Ez történt most is. Pedig a meccs elején úgy tűnt, hogy akár még bajba is kerülhetnek a bajorok, mert az Arsenal saját térfelén remekül támadta le a labdát éppen birtokló vendégjátékost, és Martínez nem helyezkedik olyan jól, sem elég gyors hozzá, hogy megállítsa a gyors kontrákat. Özil mindig el tudott szakadni tőle, a Bayern-védelem és a középpálya között pedig hatalmas rés tátongott, amibe Cazorla és Wilshere nyugodtan beléphetett, és indítani tudta Oxlaide-Chamberlaint, az elmúlt két hónap enervált fociját a sutba dobó, gazellaként galoppozó Özilt és a Giroud magánéleti problémái miatt a BL-ben (nemhogy kezdőként, de egyáltalán!) ezzel a meccsel bemutatkozó Sanogót.

A fiatal francia csatár a vasárnapi teljesítményéhez képest egyébként zseniálisan játszott... az első negyedórában, amikor még nem jött ki a két csapat közötti különbség, hanem az Arsenal jöhetett folyamatosan előre, a Bayern lassú, ekkor még körülményesnek tűnő támadásépítéseire briliáns, villámgyorsan zakatoló kontratámadásokkal válaszolva.

Egy ilyen után tizenegyest is kaptak az Ágyúsok: Wilshere lépett be Kroos és Thiago mögé, lefutva mindkettejüket, Martínez sehol, Özil pedig ezúttal nem várt a labdára, hanem saját maga nyújtotta azt a befutást a védelem mögé, amitől Walcott kiesésével meg lett fosztva. Wilshere pedig ennek a pszeudo-Walcottnak passzolt, aki azonban az angollal ellentétben egy kis technikával és képzelőerővel is megáldatott, és úgy verte át Boatenget, mint ahogy a grundon a középiskolások az alsós tökmagokat.

Igen ám, de azután, hogy kihagyta a tizenegyest, teljesen eltűnt a színtérről. A L'Equipe szerint egyenesen dezertált a hadszíntérről, a Guardiannál pedig ő volt a meccs embere, hiszen ,,a meccs legnagyobb bravúrja az volt, hogy elkerülte a lecserélést."

Kemény szavak egy világbajnoki harmadik helyezett válogatott irányítójáról, de igazak. Özil állóképességével - és emiatt a védekezésével - mindig is problémák voltak, amelyek most is kiütköztek; Cazorlát pedig szinte ugyanez a játékos, ugyanezzel az erősségekkel és hátrányokkal. Az elmúlt pár év élfocija márpedig pont erre kellett volna megtanítania az embert, hogy ahhoz, hogy támadni tudjunk, először meg kell szerezni a labdát is... na de most inkább átadjuk a szót Gary Neville-nek.

,,A futball alapjai sosem változnak meg. A legnagyobb meccseken nem játszathatsz luxusembereket a széleken, mint Silvát Alves ellen, vagy mint Cazorla és Özil Lahm és Rafinha ellen! A modern szélsővédő igazából támadó, olyan fontos védekezni ellenük, mint egy csatár ellen!

Könnyebb ellenfelek ellen megúszhatod, hogy néha kikapcsolsz, de a legjobb ellenfelek ellen nem! Amit Mourinho idén, Heynckes pedig tavaly kihozott a szélsőiből, úgy kell játszani! A védekezésre magasról tojó szélső elméletben jól néz ki, de túl sok a bizonyíték rá, hogy a legjobbak ellen ráfázik az ember!"

Amilyen ,,aljas gazember" ez a Guardiola, még rá is erősített erre a történetre. Tudta, hogy a jobb oldalon Oxlaide-Chamberlain viszonylag fegyelmezett szélső, akibe mint egy igazi angolba, bele lett nevelve a melózás fontossága, és rendesen figyel ellenfelére védekezés közben is. Ez azonban nem mondható el a másik oldalon Cazorláról.

Ezért az idén rendszeren középső védekező középpályást játszó Lahmot jobbhátvédként vetette be, és ahogy egyre többet volt a labda a münchenieknél, úgy egyre feltűnőbb lett az is, hogy a bajorok csapatkapitánya még csak díszkíséretet sem kap, nemhogy a kvalitásainak megfelelő őrizetet. Hogy még nagyobb legyen a baj, még Robben és Götze sem szimmetrikusan helyezkedtek el a két oldalvonal mellett, hanem csak védekezés közben, pillanatokra tették meg ezt. Amikor a bőrnadrágosoknál volt a labda, akkor mindkettejük a jobb oldalra húzódott ki, így gyakorlatilag három a másfél elleni helyzetbe hozták a csapatot.

A labda ezért a Bayern a folyamatos labdajáratása mindig a jobb oldalon kötött ki, helyzeteinek a legnagyobb hányada is innen alakult ki, és nem meglepő módon mindkét gól is jobb oldali akcióból született. Jobb oldali akció volt az is, ami eldöntötte a meccset: Robben - ahogy a BL-döntőben - a 38. percben nem kint, az oldalvonal mellett várta a zsugát, hanem középen betört Monreal és Koscielny közé, Szczesny pedig amolyan Harald Schumacheres mozdulattal beleszállt. Kiállítás, tizenegyes, game over.

A tizenegyes ugyan kimaradt, de ennek ellenére is eldőlt a meccs. A lecserélt Cazorla helyett a védekezés iránt még kevesebb érdeklődést mutató Özilt parancsolta ki Wenger a bal oldalra, Lahmmal szemben. Guardiola pedig a szünetben cserélt: lehozta Boatenget, becserélte Rafinhát, és Lahmot a középpálya közepére parancsolta.

Ezúttal azonban nem védekező középpályást játszott a végtelenül intelligens szupertörpe, hanem Kroos kapta a középső szerepet. Ő a trió jobb oldalán játszott, így különösebb megerőltetés nélkül csatlakozhatott a jobb oldali támadásokhoz - a négy a másfél ellen pedig brutális fölényt hozott.

Miután pedig Kroos gyönyörű tekerésével megszerezte a vezetést a Bayern, és rengeteg keresztpasszal elkezdte ellenfelét kínozni, Guardiola nem elégedett meg az egygólos, azaz nagy, de abszolút nem behozhatatlan előnnyel. Behozott még egy csatárt, Pizarrót, aki Müllerrel együtt kajtatta a csapatot gyakorlatilag továbbjuttató gólt. Ezt pedig az utolsó percekben meg is szerezték egy olyan tudatos akcióból, amit a világ minden fociakadémiáján kéne oktatni. Ahogy ugyanis Pizarro a bal oldalról keresztbefutott a védelem mögé, magával húzva Mertesackert, amit észrevéve Müller egyből elkezdett az üres területre sprintelni, annál a tudatos kivitelezésnél sok szebb dolog nem létezik, talán csak Lahm a körülményekhez képest emberfelettien higgadt beadása nőtt fel ehhez minőségileg.

Amíg ilyen jól, ilyen tudatosan játszik a Bayern, addig minden esély megvan rá, hogy ők legyenek az első csapat, amely meg tudja védeni a BL-serleget. Szerda este mindenesetre ismét figyelmeztettek: legalább két fegyelmezett szélső kell hozzá...