Taktikai Zóna

Fáradt horvátok ellen villantott nagyot a válogatott

  • gradessaint
megosztom

A második félidei remeklésben a horvátok fáradtsága is szerepet játszott, de Storck is okosan meccselt az első Eb-felkészülési találkozónkon.

A FIFA-ranglistán 19. magyar válogatott a vonatkozó rangsorban egy hellyel előtte tanyázó Horvátországot fogadta szombaton a Groupama Arénában, az Eb-felkészülés első állomásaként. Nem volt túl retinaizgató meccs, a vendégek ráadásul eléggé foghíjas kerettel is érkeztek - részben annak köszönhetően, hogy ők néhány nappal korábban játszottak egy másik barátságos találkozót is, amelyen Izraelt verték nagyon simán -, de így is levonhatunk pár érdekes következtetést a jövőre vonatkozóan.

Storck nem kísérletezett

Például azt, hogy a nemrégiben új szerződést kapó - de évi egy millió eurót szinte biztosan nem kaszáló - szövetségi kapitány, Bernd Storck nem az a kísérletező fajta. Nagyjából ugyanazt a hadrendet tette fel a pályára, ami a norvégok elleni pótselejtezőn kettős győzelemmel vívta ki a kijutást a kontinensviadalra, és személyi fronton sem volt túl nagy a változás. Király helyett ezúttal két fiatalabb kapus kapott lehetőséget (Dibusz kezdett, Bogdán jött a második félidőre), előttük a sérült Kádárt Korhut pótolta, a megszilárdulni látszó Lang-Guzmics-Fiola tandem előtt pedig a tavaszra kicsit visszaeső Nagy Ádám játszott beállóst. A fiatal Fradi-játékos előtt Gera és Kleinheisler segített a labdakihozatalokban, Dzsudzsák a jobb-, Németh a balszélről tört befelé, a center pedig kisebb meglepetésre Priskin lett.

A horvátok ezzel szemben felforgatták a csapatukat: az Izrael elleni, 2-0-ra megnyert meccsen bedobott játékosok közül Subasic (Monaco), Lovren (Liverpool), Srna (Sahtar), Badelj (Fiorentina), és Kalinic (Fiorentina) is kimaradt a kezdőből, valamint a felállás is változott. Ante Cacic - aki első négy mérkőzésén négyszer hagyta el győztesen a pályát szövetségi kapitányként - 4-2-3-1 helyett 4-3-2-1-es felállásban küldte fel a csapatát, a kapus Kalinic elé Schildenfeld és Vrsaljko is bekerült a védelembe. A szűrő Kovacic lett, Modric irányított, a fiatal Antolicnak pedig a két támadó középpályás, Perisic és a szélről befelé játsszó Brozovic támogatása volt a feladata. A center Mandzukic sokat lépett vissza labdákért, a kapu előtt pedig az volt a feladata, hogy a hosszú oldalon támadja Perisic támadásait.

Ellensúlyoztuk, hogy nincsenek komoly szélsőhátvédeink

Az első félidő javarészt a horvátok szája íze szerint alakult. A vendégek többet birtokolták a labdát, de igazán veszélyesek nem tudtak lenni a kapura, elsősorban azért, mert a magyar védelem nagyon jól zárt. A játékrészből két következtetést tudtunk levonni: egyrészt azt, hogy megfelelő minőségű szélső védők hiányában kénytelenek vagyunk kompromisszumot kötni a csapatjátékban, másrészt azt, hogy ezt egyáltalán nem csináljuk rosszul.

A kép persze csalóka - ne feledjük, a horvátok épp a széleken gyengébbek, az egyetlen komolyan vehető szélsőjük az interes Ivan Perisic, ő pedig a legjobbjuk volt a meccsen -, ugyanakkor jól látszik, hogy Storcknak van terve, hogyan adjon támogatást a védelem szélén játszóknak. Fiola és Korhut sem igazán léphetett fel az ellenfél térfelére, ráadásul folyamatosan vissza is segítettek nekik az előttük játszók: a baloldalon Németh Krisztián játszott nagyon konzervatívan, a jobbon pedig Gera Zoltán lépett hátra a Fiola előtti területet védve. Utóbbi húzással Dzsudzsák Balázst is sikerült felszabadítani a védekezés szigorú kötelme alól, amire annál is inkább szükség volt, mivel a válogatott csapatkapitánya rendszeresen befelé tört a jobboldali vonal mellől, így az esetleges labdavesztés esetén eleve nem sok esélye volt visszazárni.

Érdekes volt látni, hogy eközben mennyire tudatosan szervezzük meg a játékunkat a középpálya más pontjain is: Nagy Ádám rendre a két középhátvéd mellé visszahúzódva kérte el a labdákat, hogy ezzel is biztonságot adjon a labdakihozatalokhoz, miközben a "nyolcasban" játszó Kleiheisler rengeteget tört előre, hogy a horvátok védelme és középpályása közötti területre belépve támogassa az egyszem csatár Priskint. Legtöbbször abból tudtunk veszélyes helyzetet kialakítani, hogy a jobbról befelé lépő Dzsudzsák és a mélységből érkező Kleinhesiler játszottak össze. Szinte teljesen feladtuk a széleket, és a terv kis híján be is jött, de elég volt egyetlen megingás, amit a horvátok azonnal ki is használtak.

Bejött a váltás a második félidőben

0-1 után érezhetően váltott a csapat: Storck feljebb tolta a csapat védekezését, amihez a megfelelő személyi változásokat is eszközölte. A semmit sem mutató Priskint a sokkal jobb védőmunkát villantó Szalai váltotta, Nagy Ádámot az agilisebb Elekre cseréltük, és Nikolics bedobása is azt mutatta, hogy erőteljesebben szeretnénk jelen lenni a horvátok kapuja előtt. 

Ez utóbbi remekül sikerült, rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, ezekkel pedig kevés húzásból tudtuk támadni a kapujukat. A váltás még úgy is bejött, hogy sokszor hatalmas területek maradtak Guzmics és Lang mögött, de a horvátok nem akarták/tudták kihasználni az általunk kínált esélyeket. A rend kedvéért érdemes megjegyezni, hogy míg mi hatot is cseréltünk a mérkőzés folyamán - később Stieber is jól szállt be -, a horvátok csak egyet tudtak változtatni. Ez pedig azzal együtt, hogy néhány nappal korábban még Izrael ellen játszottak, olyan fizikális előnyt adott a kezünkbe, amit ki is tudtunk használni.

Néhány szó Szalairól, akit kifütyült a magáról megfeledkezett közönség

Nehéz érzelmek nélkül beszélni a kérdésről, mert azzal a bizonyos huszonhat perces monológgal Ádám valószínűleg örökre a megmondóember kínos és kényelmetlen szerepébe lavírozta magát a hazai közegben, de próbáljuk meg. A kritikusoknak nyilván igazuk van abban, hogy Szalai közel sem az a potens center, aminek sokáig tűnt, és amilyennek előszeretettel állították be sokan a hazai drukkerek között, de fontos hangsúlyozni, hogy ezzel együtt még mindig bőséggel vannak olyan erényei, amelyekkel konkrétan egyik-másik posztriválisa sem rendelkezik a válogatottban.

Taktikailag például messze a keret legérettebb tagja, a németországi évek nem múltak el nyomtalanul, bárki másnál jobban érzi a csapatszintű mozgás rezdüléseit, elképesztően jó hatékonysággal zavarja az ellenfél labdakihozatalait, és letámadásban is használható. Emellé nagyszerűen helyezkedik, jól zárja a passzsávokat, egyáltalán nem volt véletlen, hogy a szombati mérkőzésen is szintekkel esett vissza a horvátok labdakihozatalának hatékonysága, miután a szünetben beállt. Ebből következik, hogy Szalai elsősorban akkor nagyon hasznos, ha a csapat feljebb tolódva védekezik, ívelgetni ugyanakkor teljesen felesleges rá, mert annyira darabos, hogy ha véletlenül meg is nyer egy párharcot, akkor sincsen semmilyen esélye arra, hogy utána meg is tudja játszani a labdát.

Ez utóbbi amúgy nagyrészt az anno Mainzban elszenvedett térdsérülés következménye - ne feledjük, ezt megelőzően a csatár 13 bajnoki gólig jutott a Bundesligában -, mert előtte egy kimondottan gyors, lendületes mozgású, játékügyes center volt, aki az összjátékból is hatékonyan ki tudta venni a részét. Ma ennek már nyoma sincs, tény, ugyanakkor pusztán ezért elfelejteni őt óriási butaság lenne, és ezt a horvátok elleni második félidő is remekül bizonyította.

[2170778] 2016-03-26 18:00:00 Magyarország - Horvátországx;
megosztom