Európa Liga

Tippeltünk a Lazio és a Kolozsvár meccsére is - izmos kombi az E-csoportból

  • varin
megosztom

Rómában sárgákat, Kolozsvárott pedig hazai pontokat várunk kora este. Íme a kombink.

Az Európa Liga csoportkörében az egyik legérdekesebb kvartett az E jelű, ahol a Lazio, a Celtic és a Kolozsvár küzd a két továbbjutó helyért. A két "nagyágyú" épp egymással randevúzik Rómában, míg a románok a reménytelen helyzetben lévő Rennes-t fogadják, ebből a két meccsből pedig egy izmos kis kombit "szültünk" meg.

303655

A csoportot hét ponttal vezető Celtic számára már egy döntetlen is rendkívül üdvözítő lenne, ez gyakorlatilag a továbbjutásukat jelentené. A skót bajnokcsapat korrekt formát is mutat, zsinórban öt győzelemnél járnak, ami persze odahaza nem meglepetés, de néhány napja a Lazio ellen vert helyzetből tudtak fordítani hazai pályán. Ami az olaszokat illeti, itt mindig kérdéses a motiváció, Glasgow-ban is kicsit tartalékos kerettel léptek pályára, viszont a formájuk lényegesen jobb, mint október 24-én.

Simone Inzaghi csapata három sikerből érkezik, ráadásul a hétvégén a Leccét fogadják, amellyel összejöhet a negyedik siker. A Sasok szárnyalásának értékét növeli, hogy azért egy Fiorentina, Torino, Milan trió ellen beszedni a maximális pontot nagyon korrekt teljesítmény. Hazai pályán illene komolyan venniük a meccset Parolóéknak, de a Celtic betonkemény védelmét nem lesz egyszerű feltörni. Az odavágó 4 sárgát hozott, ez a szám pedig most is elég lenne nekünk.

Eközben Kolozsvárott a Rennes csapata játszik, amely hónapok óta először tudott tétmeccset nyerni hétvégén. A franciák továbbjutásához nagyon szerencsés együttállások kellenek, ők egy romániai pontvesztéssel végleg kiszállnának a harcból. Ami a Cluj gárdáját illeti, ha verik a Rennes-t és a Celtic nem kap ki Rómában, nagy lépést tesznek a továbbjutás felé, így otthon muszáj győzelemre játszaniuk.

A fogadók verik fel a románok szorzóját, de mi ezzel nem igazán értünk egyet. A Kolozsvár otthon nagyon erős csapat, a Rennes formán kívül van és teljesen motiválatlan, így egy döntetlen minimum meglesz a szomszédunk csapatának.

{"headTitle":"EL-kombi az E-csoportból","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-11-06 18:55","footerTitle":"Eredő odds: 1,80","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lazio-Celtic - 4 sárga lap felett","odds":"1.32","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Kolozsvár-Rennes - 1x","odds":"1.36","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3171296] 2019-11-07 18:55:00 Lazio - Celticx;
megosztom