Heti 6:3

Szalai-dupla, Djokovics-tripla és az iráni vaklárma - heti összefoglaló

megosztom

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Szalai-dupla repíti a Mainzot

Immáron tizenegy bajnoki gólnál tart Szalai Ádám a Mainz színeiben a Bundesliga 2012/13-as szezonjában. Bár a teljesítmény sportszakmai értékét tekintve nem biztos, hogy a Greuther Fürthnek lőtt duplája kívánkozna a megszokott hatos listánk élére, de a magyar foci a relatív sikertelensége ellenére is nagyon népszerű, így még mindig kiemelt értékkel bír, így nyugodt szívvel tüntethetjük ki a jelen egyik legjobb magyar csatárát ezen a héten. Az egy szezonon belül rúgott gólokat tekintve Détári Lajos korábbi rekordját beállító csatár egyre megbízhatóbban termeli a gólokat klubcsapatában és most már egyértelműen kijelenthető, hogy jó vásárt csinált vele annak idején a Mainz, amikor néhány éve megvette a Real Madrid fiókcsapatának számító Castillától. A különleges gólörömeiről is híres Szalai érdemei között említik, hogy nagyon jó százalékban használja ki a helyzeteit és góljai rendre pontot/pontokat hoznak csapatának, így nem csupán a nagy zakók alkalmával szerzett szépítő gólokkal mászik egyre feljebb a Bundesliga góllövőlistáján, ráadásul a tekintélyes Kicker című szaklapnál negyedszer került be a forduló válogatottjába. Ugye milyen jó lenne, ha egy-két kis apró becsorgó gólocska maradna még a románok elleni vb-selejtezőre is? Egye fene, akkor még azt sem bánnám, ha a 2012-es év legjobb magyar labdarúgójának megválasztott Szalai Ádám nézők nélkül ünnepelne a Puskás Ferenc Stadionban.

2. Csak a vb-dobogósoktól kaptunk ki

A Mocsai-fiúk megint hozták magukat. Az esztendő soros világversenyén újfent bebizonyították, hogy a magyar kézilabda igenis a legjobbak közé tartozik. Azon lehet polemizálni, hogy igazságos volt-e az a rendszer, ahogy az 5-8. helyezéseket végül mérkőzés nélkül osztották ki a negyeddöntő vesztesei között, de az tény, hogy az All-Star csapatba is bekerülő Nagy László vezette magyar válogatott csak a későbbi dobogósoktól (spanyol, dán, horvát) szenvedett vereséget. Hogy ott van-e a helyünk a legjobb négy között? Ezt nem az én tisztem eldönteni (maradnék a szurkolásnál), de egyértelmű, hogy a válogatottságot lemondó klasszisaink (Laluska Balázs, Iváncsik Tamás, Fazekas Nándor), valamint a sérüléséből lábadozó Ilyés Ferenc nélkül is stabil, a kötelező feladatokat most már megbízhatóan hozó csapatunk van. A magyar sportélet amúgy olykor fura dolgokra képes, hiszen bizonyos esetekben már egy-egy ezüstérem (ld. vízilabda-válogatott, Janics Natasa, stb.) is kudarcként kerül tálalásra, most mégis többségében vannak a pozitív vélemények a fiúk vb-nyolcadik helye kapcsán. Persze ennek kellene általánosnak lennie, így ebből a szempontból is tanulságos volt a spanyolországi világbajnokság.

3. A címvédők diadala

Sok hűhó semmiért - ha nagyon muszáj lenne, így is tömöríthetnék a vasárnap véget ért Australian Open tenisztorna eseményeit. Mert hiába a sok fogadkozás, hiába az éjszakába nyúló ötszettes meccsek, az egész Melbourne-t elárasztó női sikolyok, a dühösen széttört ütők, valamint a 128-128 induló a főtáblán, minden maradt a régiben. Az évad első Grand Slam-tornáját ugyanis a férfiaknál és a hölgyeknél is ugyanaz nyerte meg, aki 2012-ben. Nem változott volna semmi? Na azt azért nem mondhatnánk. A férfi győztes, Novak Djokovics az open érában új rekordot jelentő módon sorozatban harmadszor emelhette magasba a trófeát, most ugyanakkor nem egy vérszívó, közel hat órás, Nadal elleni döntő után, hanem „csak” Andy Murray négyszettes legyőzését követően. A Wawrinka ellen szenvedő és a kiesés szélére is sodródó szerb igazolta, hogy jelenleg ő a világ legjobb játékosa, aki különös kegyetlenséggel képes a kritikus pillanatokban koncentrálni. Ez a gyilkos ösztön és a magasfokú koncentráció repítette az ismételt sikerig a fehérorosz Viktorija Azarenkát is, aki most valamivel könnyebb sorsolását kihasználva jutott el a döntőig, ahol semmilyen zavaró tényező nem zökkentette ki a ritmusból. Hogy a Djokovics-Azarenka dupla ellenére mégsem volt eseménytelen a két hetes torna Melbourne-ben, azt az Eurosport közvetítéseit végigvirrasztók is igazolhatják, de az alábbi rövid összefoglaló is hitelesen megmutatja:


 

4. Az új Lékó Péter a láthatáron

Míg egyes külföldi lapok már egyenesen Bobby Fischerhez hasonlítják, mi maradjunk inkább a visszafogottabb, de magyaros párhuzamoknál, így inkább korábbi vb-döntős sakkozónkra, Lékó Péterre hajazva írunk Rapport Richárdról. A séi 16 esztendős tehetség az elmúlt héten már a híres Wijk aan Zee-ben zajló tornán is megmutatta oroszlánkörmeit. A torna B-csoportjában ugyanis szellemes, cselgáncsos hasonlattal élve „akciódús” sakkozással hódította meg a szakemberek szívét. A tizenhárom forduló alatt hét győzelmet (!) szerző magyar nagymester kétszer ugyan kikapott, de kilenc pontjával (a győztessel azonos pontszámmal) végül a második helyen végzett. "Még mindig nagyon bosszant, hogy Smeets ellen világossal veszítettem, mert jobban álltam, aztán rosszat léptem, és az igazi baj nem is ekkor ért, hanem mikor a döntetlent érő lépést kihagytam. Frusztráló volt, mert a jobbakat, a nagy neveket legyőztem előtte, ez a vereség viszont így sokba került" - nyilatkozta a jól sikerült torna után a magyar fiatalember, ami jelzi, hogy reálisan látja saját helyzetét. Ha fejlődése töretlen lesz, akkor hamarosan eljuthat akár arra a szintre is, ahol a Kramnyik elleni vb-döntő idején Lékó volt, vagy ahol jelenleg a világranglista éllovas norvég Magnus Carlsen áll. Apropó, utóbbi sakkozó a Wijk aan Zee-i tornán megnyerte az A-csoport küzdelmeit. Ugyanakkor ne gondolja senki sem, hogy a tavalyi U20-as vb-n ezüstérmet szerző Rapport már csak néhány lépcsőfoknyira van a norvég szupertehetségtől. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy huzamosabb ideig ilyen magas szinten játszik, és hamarosan bekerülhet a legjobb száz közé. Ennyire fiatalon már ez is nagy eredmény. Jó kiinduló alap a jövőhöz, melyet már most is az ország egyik legismertebb menedzserirodája igyekszik egyengetni előtte.

5. A Nykänen-monopólium vége

Szombaton végérvényesen eldőlt, hogy már nem Matti Nykänen a valaha volt legjobb síugró. A finn síugró legenda „trónfosztását” persze nem egy újabb magánéletbeli botrány - feleségverés, börtönbüntetés vagy éppen alkohol-mámorban elkövetett újabb bolondság - okozta, hanem egy mindössze 23 esztendős osztrák fiú, Gregor Schlierenzauer. Már a szezon előtt is gyakran emlegették egy lapon Schlierit és a legendást finnt, annál is inkább mert a kis osztrák olyan mértékben gyűjtögette a Világkupa-győzelmeket, hogy sejthető volt, a korábban megközelíthetetlennek hitt 46-os rekordot is elérheti. A hétvégi vikersundi sírepülő versenyen meg is nyerte a szombati egyéni viadalt (különösen a második sorozatban elért 240 méteres ugrás volt fantasztikus), így már neki is 46 sikere van. Jelenlegi formáját látva nem kérdés, hogy hamarosan el is lép majd Nykänentől. Az összesített Világkupa-dobogós helyek (még 76-75 a finn javára) valamint a Négysáncverseny győzelmek (2-2) tekintetében már egy szinten vannak, talán csak egyetlen mutató az, amiben még Nykänen joggal mondhatja el, hogy ő jobb volt egykoron. A finn síugró a nyolcvanas években négyszer nyerte meg az összetett Világkupát, Schlieri pedig jelenleg „csupán” egynél tart. Igaz, az idei évet nézve (főleg, hogy a fő riválisnak számító Anders Bardal kihagyja a hévégi harrachovi versenyeket) sanszos, hogy meglesz a második is. De legalább marad még elérendő cél, ami esetleg egy jól sikerült szocsi olimpia után is a sportágban tarthatja a jövőre is csupán 24 esztendős klasszist.

6. Már télen is jönnek a spanyolok?

Bár elég sok sportágat figyelemmel kísérek, be kell valljam, engem is mellbe vágott az a hír, amikor arról olvastam, hogy spanyol győztese lett a férfi műkorcsolyázók zágrábi Európa-bajnokságának. Az rendben van, hogy Jevgenyij Pljuscsenko rontása és sérülés miatti visszalépése miatt más nyert, na de egy spanyol? Jók fociban, kosárban, kéziben, teniszben, bringában, Forma-1-ben, soroljam még? És még ez is? Eddig legalább mondhattuk, hogy na legalább a téli sportokban nem annyira jók a derék hispánok, erre most kiderül, hogy már itt sem számítanak nyeretlen kétévesnek. Most jött ugyanis Javier Fernandez, aki mindenkit maga mögé utasított az Eb-n, ráadásul szinte hibátlan produkcióval. Nagy kár, hogy igazán nem is lehetünk féltékenyek (maximum irigyek), hiszen a fenti felsorolásban szereplő sportágakban (az egy szem kézilabdát leszámítva) mi sehol nem vagyunk, így nem mondhatjuk, hogy a spanyol (világ)sikerek a mi tyúkszemünkre lépést jelentenék…


Heti Hármas

1. Iráni vaklárma

Alig ért véget a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság, mely minden idők legegyoldalúbb döntőjét hozta, máris jön az újabb forró téma a magyar kézilabda életben. Még ki sem örömködhettünk magunkat Nagy Laci All-Star csapattagsága és az összességében jól sikerült vb után, máris itt az újabb honosítási ügy. Hogy a sportnapilap újságírója értette-e félre Mocsai Lajos szövetségi kapitány nyilatkozatát, netán szándékos hírlapi kacsa esetével állunk szemben, nem tudom eldönteni, de tény, hogy a hírt (az MKB Veszprém iráni balátlövőjének, a tavaly nyáron igazolt Iman Dzsamilinak az eseteleges honosítása) olyan vehemenciával utasította vissza a klub, a szövetség és egy nappal később már maga a kapitány is, hogy az már több mint gyanús. Kétségtelen, hogy a balátlövő posztja évek óta nyitott, és hiába jelent rendre részmegoldást, Perez, Ilyés, Putics vagy éppen Nagy Kornél szerepeltetés ezen a poszton, egy jobbkezes „nagylaci-klón” elkélne arra az oldalra. A dilemma persze az, hogy van-e időnk kivárni (szerintem nincs), amíg a jövő ősszel induló kézilabda akadémia kineveli a posztokra megtervezett tehetségeket vagy ismét az utóbbi másfél évtizedben jól bevált honosításhoz nyúlunk? Annak idején Bojana Radulovics vagy éppen Carlos Perez esetében telitalálat volt a posztra igazolás a szövetség részéről, ez a lehetőség pedig (akárki akármit állít) most is fennáll. Vajon van-e Iránnal „kiadatási szerződésünk”, vagy az iszlám ország (politikailag) nem olyan könnyű "préda", mint Kuba volt annak idején?

2. Casillas nélkül a Real Madrid

Ember legyen a talpán az, aki pontosan átlátja a jelenleg (erő)viszonyokat a Real Madrid labdarúgó csapatánál. Hogy van-e, lesz-e játékos lázadás, a Casillas-Ramos-tengely biztosan José Mourinho ellen dolgozik, netán a portugál tényleg más csapat kispadján ül majd az ősztől. Annyi spekuláció és hír lát napvilágot a spanyol kirakatklub kapcsán, hogy nehéz objektíven látni a jövőt. Az tény, hogy a blancók számára az idei bajnokság a jelentős ponthátrány miatt vélhetően elúszott, de a Bajnokok Ligájában még lehet nagyot alkotni. Vélhetően ott dől majd el Mourinho sorsa is, hiszen ha a madridiak döntőbe jutnak, netán meg is nyerik a sorozatot, akkor megint mindenki Mourinho-mágiáról kezdhet cikkezni. Ha viszont nem jön össze a nemzetköz kupamenetelés, akkor az sem kizárt, hogy valóban távozhat a portugál. De hogy miért is kell erről már januárban vitát folytatni? Ezt vélhetően rajtam kívül sokan nem értik. Valahogy azért talán enélkül a polémia nélkül is meg lehetne tölteni a spanyol sportlapokat (ld. előző listánk hatos pontja). Ja, amúgy jellemző, hogy már én is annyira a "Mourinho a világ ellen" témakörre hangolódtam, hogy közben észre sem vettem, hogy az eredeti témakör szóba sem került. Mert a csapat kapusának Iker Casillasnak tényleg eltört az egyik kézcsontja, így hosszú időre kidőlt. Talán ez az egyetlen dolog, amit jelenleg bizonyosan tudunk a Madridnál…

3. Hiányzik az NBA-szakértő

Sportrajongók számára alap, hogy mindig vannak jó és rossz kommentátorok, vannak jó és rossz szakértők a televíziós közvetítésekben. Stílusokról, habitusról, beszédtechnikáról kár lenne vitatkozni, az úgyis mindenkinél egyedi. Mindenkinek megvan a maga kedvence, akit szeret hallgatni és lehet olyan is, akit akkor is utál, ha történetesen egyszer sem hibázik. A kedvencek listáján nálam előkelő helyet foglal el Török Péter, aki éveken keresztül emelte szaktudásával és karakán véleményével az NBA kosárlabda-közvetítések színvonalát a Sport Televízióban. Az utóbbi időben sajnos már nem lehetett őt hallani a tévében és csak mendemondákból lehetett értesülni arról, hogy valami egészségügyi dolog lehet a háttérben. A Nemzeti Sport vasárnapi száma aztán tiszta vizet öntött a pohárba, amelyben az amúgy az Aranycsapat relikviáit köztudottan előszeretettel gyűjtő szaki elmondta, hogy cukorbetegsége és az ebből fakadó látásromlás miatt már nem vállal(hat) több televíziós szereplést. Kár, pedig ő azon szakértők közé tartozik, akik nem csak nézik, de látják is a játékot. És lehet, hogy nem ítél minden szituációt jól, nem konyít a kosárlabda minden szegmenséhez, én mégis szívesen hallgattam sztorijait, mókás történeteit az NBA világáról. Egyedi szövegezésű hozzászólásai jellegzetessé tették az általa biztosított hangulatot, mert markáns véleménye mindenről volt (van..).

megosztom