Heti 6:3

Kis magyar hazánk sikerei, a nagyvilág drámái

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. A német bajnokcsapatban magyar csatár játszik

Az addig rendben van, hogy ő végig hitt magában, de azért nem mindennapi sztori, hogy valaki fél év alatt az olasz sokadosztálytól a Borussia Dortmund első csapatáig jut. A Sopronban nevelkedett Bajner Bálint még csak 22 éves, de már játszott a Hűség Városán kívül Nagyszalontán, Londonban, Kispesten, az olasz csizmán Róma magasságában elhelyezkedő Sulmona városkában, és egy rövid ideig a Siófok keretéhez is tartozott. Aztán a Balaton-parton nem maradhatott, mert a német bajnok bejelentkezett ért. Első körben persze csak a tartalékcsapathoz került, de ott rögtön bizonyított.

Gyorsan fix kezdő lett a harmadosztályban, gólokat is szerzett, a mezőnymunkában is jeleskedett, így nem véletlen, hogy Jürgen Klopp is szimpatizálni kezdett vele. Már az előtt is benézhetett a felnőtt kerethez, hogy ott lett volna számára hely, így természetes, hogy akkor is hívták, amikor a szükség úgy kívánta. Persze még mindig nem ő lett az első számú választás, de a hétvégén akkor is pályára léphetett a Bundesligában, sárga-fekete szerelésben.

Nem az első vagyok, akiben felmerül a kérdés, hogy Dortmundban mit látnak egy olyan srácban, akinek a legnevesebb csapata eddig a Budapest Honvéd volt, de ott sem tartottak rá igényt. Vagy inkább: miért nem tartottak igényt egy olyan srácra, aki 22 évesen befér a BvB első csapatába? A kérdést meghagyom költőinek, inkább örülök, hogy ott volt. De nem vagyok elégedett, ő sem lehet az. Még csak egyszer játszott húsz percet, nem lőtt gólt, nem adott gólpasszt sem, nem lett bajnok, kupa- vagy BL-győztes, nem vezette ki Eb-re, világbajnokságra a magyar válogatottat. Azaz vannak még elérhető célok, amiket a szavai alapján Bálint is el akar érni. Ahogy mondani szoktuk, már senki nem veheti el tőle, amit elért, de ő is úgy érzi, hogy még csak egy állomáson van túl. Szurkoljunk neki, hogy a vonat jó irányba haladjon tovább!

2. 19 éves honfitársnőnk újabb WTA-trófeával gazdagabb

Babos Tímea jól halad a maga útján. A Bajner Bálint kapcsán emlegetett gondolatokat folytatva: ő fiatalabban is néhány állomással előrébb tart. Túl van már egy egyéni tornagyőzelmen, és most Bogotában a második párostrófeáját is begyűjtötte. Ráadásul hozzásegítette partnerét, Mandy Minellát az ő első bajnoki címéhez. Babos persze egész héten szerényen mondogatta, hogy jó párost alkotnak a luxemburgival, de mi nyugodtan induljunk csak ki abból, hogy a mi lányunk a vezér a csapatban.

Ami egyébként tényleg jól működik eddig, hiszen a duó korábban Hobartban már összehozott egy döntős szereplést, most pedig szettvesztés nélkül masírozott végig a mezőnyön. A fináléban a címvédő, első helyen kiemelt kettőst verték, amiért külön tapsot érdemelnek. Babos azóta már továbbállt, Brazíliában ütögeti Nadaléra hasonlító tenyeresét, ahol szintén jól kezdett. Reméljük, hasonlóan is folytatja.

3. Duplázunk a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

Mindkét magyar csapatért izgulhattunk a csoportkör folyamán, csak épp nem ugyanazért küzdöttek. Az MKB Veszprém parádés őszi teljesítménye után a csoportgyőzelemért, a Pick Szeged a továbbjutásért harcolt. Mindkettő elérte a célját.

A magyar bajnok a világbajnokság óta megrendezett három BL-mérkőzésén nem játszott igazán jól, mégis megnyert közülük kettőt, ami elég volt az első helyhez. Carlos Ortega vezetőedző a mutatott játék miatt fortyogott ugyan szombaton, az Atlético Madrid elleni siker után, de az elért eredmények így is jó alapot jelentenek a további fejlődéshez, továbblépéshez.

A Tisza-partiak furcsa helyzetből futottak neki az utolsó három körnek, hiszen már kiderült, hogy Skaliczki László vezetőedző távozik, több játékos szerződése körül is bizonytalanság van. Ez a helyzet szépen rá is nyomta a bélyegét az első, Schaffhausen elleni tavaszi találkozóra. Az ottani vereség viszont felébresztette a gárdát, amelynek a mestert idézve "a Jóisten a kezébe adta a lehetőséget", hogy kevés ponttal is sikerülhessen a továbbjutás. Ezt meg is ragadták a fiúk, az utolsó meccsen pedig már a siker tudatában, tét nélkül léphettek pályára, hiszen egy nappal korábban a tévé előtt kiszurkolták a Schaffhausen vereségét, egyben a saját nyolcaddöntős szereplésüket.

Volt esély rá, hogy a két csapat egymással játszhat a legjobb 16 között, de egyetértve több érintettel, azt mondom, nem baj, hogy ez nem jött össze. Itthon lesz még lehetőségük megmérkőzni egymással, a BL-ben pedig Európa többi élcsapatával vehetik fel a harcot.

A londoni olimpiai ezüstérmese, Lőrincz Tamás, az év legeredményesebb birkózója, a 66 kg-os kategória aranyérmese a kötöttfogású birkózók Golden Grand Prix-viadalán, a Magyar Nagydíjon, a szombathelyi Arena Savariában 2013. február 24-én.

4. Bajban lévő sikersportágunk jövője rajtunk nem múlik

Nagyszerűen sikerült a Szombathelyen rendezett birkózó Golden Grand Prix-verseny, a Magyar Nagydíj a mieink számára. Három aranyérmet szerzett a magyar válogatott, Kozák István, Bácsi Péter és Lőrincz Tamás állhatott fel a dobogó tetejére. Rajtuk kívül Kiss Balázs ezüsttel, Deák Bárdos Mihály és Lőrincz Viktor bronzzal zárták a Polyák Imrének is emléket állító versenyt.

Ezzel kötöttfogású szakágunk bizonyította, hogy remek helyet foglal el a világ élmezőnyében, a kérdés csak az, hogy meddig maradhat igazán erős ez az élmezőny. Ha szegény ókori görögök tudták volna, hogy egyszer majd a pénz és a televízió diktálják majd az olimpiai játékok programját, valószínűleg körültekintőbben választottak volna. Az öttusát, a birkózást és más testi erőt, ügyességet, tehetséget próbára tevő sportágakat hagytak volna a fenébe, és valami máshoz nyúlnak. Nem cikizem ki egyik nemrégiben bekerült vagy bekerülni vágyó sportágat sem, mert a művelőiket nem akarom megbántani, bármilyen kevesen vannak is. Na jó, ennyi piszkálódással tényleg megelégszem. Bravó fiúk, így tovább! Remélem, lesz még miért küzdeni a sportágatokban.

5. Szereti a sportot a magyar, és még csak nem is irigy

Nem örömteli a váci női kézicsapat anyagi helyzete, de az igen, amit Kirsner Erika klubelnök felhívása generált. Sok százan küldtek spórolt fillérjeikből vagy épp százezreikből az egyesület számlájára, hogy ha már a csapat ki tudta harcolni a KEK negyeddöntőjében való részvételt, akkor ne a pénzen múljon a dolog. Az összefogás tehát igenis örömteli.

A szomorú az, hogy a második legrangosabb európai kézilabdasorozatot végigcsinálni még a győztesnek sem éri meg, mert deficittel jön ki belőle. Ezt mondják az előző két évben nyerő Ferencvárosról is, amely keresztül-kasul beutazta (főleg Kelet- és Észak-) Európát, súlyos milliókat költve csak erre az egy dologra. Meg az is elkeserítő, hogy Kirsner Erika egyelőre úgy tudta megoldani a gondot, hogy a saját nevét, vagyonát, egzisztenciáját adva zálogul kölcsönkért egy ismerősétől. Jó kérdés ugyanis, hogy hogyan fogja visszaadni, és ha ez sikerül is, akkor mi lesz, ha a lányok Gulyás István vezetésével az Issy Paris-t is kiütik. Valakinek még mélyebben a zsebébe kellene nyúlni.

6. Senki nem halt meg Daytonában

Nagyjából ennyinek örülhetünk a hétvégi baleset felvételeit látva. Ritka eset, hogy amikor kerék repül a nézők közé, akkor az senkit nem talál el végzetesen. Persze olyan gyakran egy autó vezetőfülke előtti része sem szakad el a többitől motorostul, mindenestül. Szerencsére a legsúlyosabb alkatrész az egyébként itatóspapírként átlyukadó kerítés huzalai között valahogy elakadt, így az sem okozott tragédiát.

Minden néző életben maradt tehát, de már jönnek a hírek Amerikából a kártérítési perekről. Teljes joggal. Jó esetben a következő ötven évben nem mászik fel így egyetlen jármű sem a kerítésre még egyszer, de mint láttuk, nem fizikai képtelenség a dolog. Márpedig a rajongóknak nem kellene ugyanolyan veszélyben lenniük a nézőtéren, mint a versenyzőknek a pályán. Ha pedig strapabíró kerítésre nem futja, akkor tessék már a bejáratnál bukósisakokat és HANS-okat osztogatni!

Heti Hármas

1. Több rendbeli csalódottság

Sajnálom, hogy Oscar Pistorius idáig jutott. A két évvel ezelőtti Gyulai István Memorialon részt vevő, testközelből egy csupaszív, őszinte, elképesztően lelkes figurának tűnő ember lelőtte a barátnőjét, és az mindegy, hogy milyen indíttatásból. A lényeg, hogy embert ölt. És mégis szabadlábon védekezik. Ha szándékosan tette, akkor azért veszélyes, ha nem, akkor azért. Talán észrevehette volna valaki, hogy a fegyverek halmozása, a magas falak és a testőrök hada nem éppen magabiztos személyiséget sugallnak. De az biztos, hogy ha már megtette, amit tett, akkor nem jogi útvesztőkön keresztül kellene egérutat kapnia. Márpedig egyelőre így áll a helyzet. Ugyan még csak annyi kedvezményt kapott, hogy szabadlábon védekezhet, és nem is vagyok jogi szakértő, de azért nagyon nagy adu a védői kezében, hogy egy szintén emberölési kísérlettel vádolt rendőr nyomozott az ügyében. Meg hogy sok pénze van, meg hogy ismert ember. Akit természetesen az ártatlanság vélelme megillet...

2. A nézőtér nem háborús zóna

Miért jó tűzijátékokkal játszani egy focimeccsen? A villódzó fényeket látva kezd jobban játszani a szeretett csapat vagy a pályára szálló füstöt beszívva pörögnek fel a játékosok? És miért gondolják azt sokan, hogy ezek a "játékszerek" nem veszélyesek? Mert balesetek mindig csak mással történnek?

Most épp egy kolumbiai fiúval, akinek a szemüregén keresztül fúródott a koponyájába egy műanyag cső, ami szétroncsolta az agyszövetét és azonnal a halálát okozta. Csak nekem brutálisak ezek a szavak? Miért jó tűzijátékokkal játszani egy focimeccsen?

3. Vácon nem csak a kézicsapat szegény

Nem állt ki a Vác labdarúgócsapata a Videoton elleni Magyar Kupa-párharc első mérkőzésére. Hivatalosan azért, mert a pálya nem volt megfelelő állapotban a múlt heti havazás után. Azért azt mondják, le lehetett volna takarítani, ha lett volna pályamunkás, aki kapott volna fizetést és megcsinálta volna. De úgyis mindegy, mert a játékosok sem kaptak, így nem álltak volna ki. A Vidinél egyelőre abban sem biztosak, hogy szerda este lesz kupameccs, de legalább már rutinosan készülnek. Ha a Vác nem jön, jó lesz ellenfélnek a Puskás Akadémia is. Valakinek ott a Dunakanyarban tényleg a zsebébe kellene nyúlnia.