Tipp

A Real legyőzése után az újonc nem jelenthet gondot - tipp a spanyol fordulóra

megosztom

Hétközi fordulót rendeznek a spanyolok, a keddi kínálatból a Valencia sikerét néztük ki.

Jelentősen emelkedett a Valencia győzelmének szorzója, ami így viszont már a játszható kategóriába esik. A Denevérek kedden este a 16. helyen álló Leganes csapatát fogadják a Mestallában, azt a gárdát, amelyet decemberben oda-vissza legyőzött a spanyol kupában.

A Valencia a pocsék őszi szezon után kezdi összekapni magát, a februárban lejátszott 5 bajnokija közül kettőt megnyert, egyet döntetlenre adott és kettőt elveszített. A csapat jelenleg a 13. helyen áll a bajnokságban, de ha sikerül fejlődő pályán maradni, ennél jóval előrébb is végezhet. A Valencia számára kedden egy hozható mérkőzés következik, hiszen hazai környezetben fogadhatja a liga egyik leggyengébb alakulatát, ráadásul legutolsó két hazai meccsén a Bilbaót (2-0) és a Real Madridot (2-1) sikerült két vállra fektetnie.

Valencia#esp-valencia#5

Az újonc Leganes a hétvégén egy 13 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatnak vetett véget a Deportivo La Coruna 4-0-s kiütésével. A három pontnak köszönhetően a csapat fellépett a 16. helyre, ám még így is bőven a veszély zónában tanyázik. Idegenben nem túl acélos a Leganes, utoljára október 1-én tudott meccset nyerni, azóta két döntetlen mellett 7 vereséget számlál.

Leganes#esp-leganes#5

A tippet két fontos tényezőre alapozzuk: az egyik, hogy a Leganes a Depor elleni kiesési rangadó után hétvégén újabb sorsdöntő meccset vív majd a Granadával szemben. Miután a két gárda között öt pont a különbség, egy esetleges győzelemmel a Leganes leszakíthatja magáról egyik riválisát a kiesés elkerüléséért vívott harcban, így nem kérdés, hogy a héten megrendezésre kerülő két találkozó közül melyik a fontosabb. Éppen emiatt nagy valószínűséggel a mai összecsapáson Asier Garitano vezetőedző olyan játékosoknak is bizalmat szavaz, akik alapesetben nem tartoznak az alapemberek közé, ráadásul  Alberto Martín (14/0), Timor (17/1) és Omar Ramos (15/0) sérülés miatt nem is bevethető.

A Valencia soraiban is jó páran maródiak (Montoya, Nani , Rodrigo, Santi Mina, Orellana), de többségük már régebb óta partvonalon van, az őket pótoló játékosok pedig extra motivációval próbálnak bizonyítani a vezetőedzőnek.

Bár a Leganes nagy győzelmet aratott a hétvégén, a Valencia vendégeként bravúr lenne a pontszerzés, a Denevérek javuló formája valamint a decemberi két egymás elleni találkozó miatt bizalmat szavazunk a repülő egereknek.

hatharom.com
Valencia nyer
@1.70
[2300754] 2017-02-28 21:30:00 Valencia - Leganesx;
megosztom