Bajnokok Ligája

Rákontráznánk a bukikra az Atalanta-Valencián

Meglepően alacsony szorzón kínálják az Atalanta sikerét, pedig nemzetközi rutin terén a Valencia az olaszok előtt jár.

BL-újonchoz képest az Atalanta remekül helytáll idáig a legrangosabb európai sorozatban, és bár a csoportküzdelmeket csak nagy hajrával tudta abszolválni, a bergamóiak ittléte teljesen megérdemeltnek mondható. Gian Piero Gasperini együttese tehát sikerrel vette ezt a lépcsőfokot és eközben tartani tudja a hazai porondon kiharcolt pozícióját is, hiszen az Atalanta idén is versenyben van a BL-indulást érő helyekért.

A Valencia sem panaszkodhat, hiszen az Ajax és a Chelsea előtt tudta megnyerni a csoportját, vagyis a várakozáson felül teljesített az ősszel. A Denevéreknek a bajnokságban picit gyengébben megy, de látótávolságon belül van még a dobogó is, így összességében rendben van az idei szezonjuk.

Csapathírek

A spanyolok számára viszont nagyon nehéz időszak következik, hiszen fontos meccsek jönnek a sorban, viszont a keret több játékosa is harcképtelen. Ezequiel Garay, Manu Vallejo, Gabriel Paulista biztosan kihagyja a találkozót, míg Rodrigo Moreno és Francis Coquelin éppen csak visszatérőben vannak.

Garay és Paulista hiányában a komplett belső védőpárosa hiányzik majd a Valenciának, így kényszermegoldásként Mangala és Diakhaby duója oldhatja meg ezt a posztot. Ha Rodrigo nem lesz ott a kezdőben, akkor helyette Kevin Gameiro juthat szóhoz a támadósorban, méghozzá Gonzalo Guedes oldalán.

Amíg a Valenciánál tehát akadnak problémák, addig az Atalantánál nem igazán. Gasperini szinte mindenkire számíthat, így a szokásos alapcsapatát küldheti pályára.

[3236255] 2020-02-19 21:00:00 Atalanta - Valenciax

Mire érdemes fogadni?

A háromesélyes szorzókból is látható, hogy a fogadóirodák eléggé markáns véleményt alkottak az esélyekről, amit viszont a fogadók még tovább erősítettek. Cikkünk írásának pillanatában 1.75-ös szorzó körül lehet fogadásokat kötni az Atalanta győzelmére és közel ötszörös a szorzó a Valencia sikerére. Ez annak fényében mindenképpen furcsa, hogy a nemzetközi porondon a spanyolok sokkal nagyobb rutinnal rendelkeznek, márpedig egy BL-párharcban ez mindenképpen előnyt jelenthet.

Az se felejtsük el, hogy a meccset a San Siróban játsszák le, ami ugyan olasz föld, de mégsem az Atalanta saját arénája.

Ha a Valencia teljes kerettel tudna felállni, akkor bátran meghúznánk egy X2-es opciót, hiszen az érték nálunk a vendégek szorzójában található. Ebben a szezonban a Valencia már legyőzte a Chelsea-t és az Ajaxot is idegenben, egy igazi nagy klubról van szó. A hiányzók és főleg a védelem közepének felállása viszont óvatosságra inthet.

Összességében egy ázsiai hendikepes fogadást és egy gólszámra vonatkozó választást szúrtunk ki erre a meccsre. Előbbi értelmében a teljes tétünk csak kettő vagy annál nagyobb arányú hazai győzelem esetén veszne el, egygólos olasz győzelem esetén pedig a felét visszakapjuk.

A gólszámra való fogadásban pedig azért látunk fantáziát, mert az Atalanta őszinte támadófocijában benne vannak a gólok, miközben egy oda-visszavágós párharcról is beszélünk, szóval túl sok találatot azért nem várunk.

Ti mit gondoltok a tippekről?

 

 

 

 

>>>Regisztrálok a TippmixPro-ra és kérem az akár 5000 HUF üdvözlő bónuszt!<<<

{"headTitle":"Atalanta - Valencia ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-02-19 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gólszám 2-3 ","odds":"2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Ázsiai hendikep - Valencia +0,75","odds":"1.8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}