La Liga

Ezekre fogadnánk a Barcelona-Valencia rangadón

  • mr.blonde

Jó pár visszatérője lehet a Barcának a Valencia elleni rangadóra, ez pedig bizakodásra adhat okot a katalánoknak.

Ha volt csapat, amelynek jókor jött a kéthetes válogatott szünet, akkor az a Barcelona. A katalánok két fájó vereséggel zárták le az őszi idény első etapját, ami akkora port kavart a klub körül, hogy szinte biztos volt, hogy Ronald Koemannak mennie kell. Aztán a holland mester mégis túlélte a forró napokat és most elvileg újabb haladékot kapott (spanyol sajtópletykák szerint Joan Laporta elnök kikérte Pep Guardiola tanácsát, aki nyugalomra intette a klubelnököt). Persze, sokáig nem húzhatja a dolgot, hiszen bármennyire is nyilvánvaló, hogy új időszámítás kezdődött a klubnál, a Bajnokok Ligája-indulás minimum elvárás, márpedig a bajnokságban sem áll egyelőre túl fényesen a Barca szekere. 

3629175

Vasárnap este a Valencia lesz az ellenfél, amely ugyanannyi pontot szerzett idáig, mint a Barca, igaz egy mérkőzéssel többet játszhatott. A Denevérek a rangadókat nem igazán hozták le jól, simán kikaptak a Real Madridtól és a Sevillától is, a Bilbao ellen pedig csak egy remire futotta. A Nou Campba sem nyerni járnak mostanában, utoljára 2016-ban hagyták el győztesen a pályát, de a hazai siker 1.50+-os szorzója mutatja, hogy azért teljesen nem esélytelenek. 

Csapathírek 

A szünet nem csak arra volt jó, hogy rendezzék a sorokat a Barcában, hanem arra is, hogy felépüljenek a sérültek. A hétközi barátságos meccsen már Kun Agüero és Dembelé is pályára lépett, ami pozitív hír Koeman számára, más kérdés, hogy ezen a találkozón még nem biztos, hogy túl sokat tudnak vállalni a támadók. 

Rossz hír ugyanakkor Pedri kiválása, a fiatal középpályást a még fiatalabb Gavi helyettesítheti Frenkie de Jong és Busquets oldalán. 

[3629175] 2021-10-17 21:00:00 Barcelona - Valenciax

Mire érdemes fogadni?

Akárhogy is nézzük, egyelőre még nem látjuk kifizetődőnek megbízni a Barcelonában, főleg nem ilyen alacsony szorzókon. A fogadóirodák jó részt a "márkanévnek" szólóan hozták ki a szorzókat - a nyitó odds a H-ra 1.25 körül volt - amit nyilván a leleményesebb fogadók ki is használtak. A feszültség továbbra is nagy a Nou Campban, Koeman vállán elképesztő nyomás nehezedik, így a nem a Valencia az a csapat, amelyiknek sok veszítenivalója van ezen a találkozón. 

Nem tartjuk kizártnak a gólváltás ezen az összecsapáson, de a Valenciára kínált ázsiai hendikep talán még jobb választás, hiszen tétünk teljes egészében csak akkor úszna el, ha a Barca legalább két góllal győzné le az ellenfelét. 

{"headTitle":"Barcelona - Valencia ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-10-17 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Ázsiai hendikep - Valencia +1,25 ","odds":"1.70","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt ","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3629175] 2021-10-17 21:00:00 Barcelona - Valenciax;5
[3629175] 2021-10-17 21:00:00 Barcelona - Valenciax;