Csakhogy sokan elfelejtik, az tavaly volt.

Akkor, amikor egy érthetetlen és megmagyarázhatatlan döntés értelmében tiltva volt a csapatutasítás. Egy olyan eszköz, amelyet egyébként nem lehet tiltani! Mert hát ne legyünk naivak, 2002 után is volt, csak éppen nem azt mondták be szegény Kovalainen, Piquet, Barrichello (hogy néhány méltán elfeledett másodpilótát említsek) fülére, hogy húzódjon félre, hanem megetették olyasmivel, hogy fogy a benzinje. Vagy gond van a motorjával. Esetleg lötyög valamelyik csavarja. Nem csapatérdekből kellett tehát elvennie a gázt, hanem technikai okokból.

Látszólag.

Merthogy a fentebb felsoroltak mindegyike csapatutasítás volt. Csak éppen nem nevezték annak, mert nem nevezhették annak. Sem Ron Dennis, sem Ross Brawn, de még Martin Whitmarsh és Stefano Domenicali sem volt ugyanis olyan „bolond”, hogy hagyja versenyezni két pilótáját akkor, amikor a békesség mindkettejüknek sokkal jobban megfelelt.  Csak éppen volt egy hülye szabály, amit valahogyan (látszólag?) be kellett tartani - így hát maradt a jelbeszéd, a kódnyelv és az idétlen kifogások garmadája.

Mindenki átlátott persze a szitán, valószínűleg maga az FIA is - én legalábbis ennek tulajdonítom azt, hogy végül eltörölték az utasítás tilalmát. Kellett nekik nyolc szűk esztendő, mire rájöttek a tévedésükre, de legalább erre ráeszméltek; talán jobb későn, mint soha.

Idén tehát már teljesen legálisak az olyan kiszólások, mint „Húzódj félre!”, „a csapattársad gyorsabb nálad”, „add át a helyedet a társadnak, neki jobb lehetősége van”, ami valahol nem is baj, hiszen mióta világ a világ, a csapatok vezetői mindig megmondták melyik versenyzőjükkel szeretnének nyerni. És általában meg is mondták, kendőzetlenül, nyíltan, és senki sem feddte meg érte őket. Övék volt a pénz, övék volt a döntés joga. Abba most nem megyek bele, hogy valahol az autó is az ő munkájuk gyümölcseként jött létre, amibe a versenyző csak beleülhetett - onnantól azt kellett tennie, amit a főnök mondott. És láss csodát, korábban senki fejében nem fordult meg olyan, hogy ellentmondás.

Mark Webberében most igen. Csoda-e?

Ha onnan nézzük, hogy idestova három éve versenyez együtt Sebastian Vettellel, nézi őt testközelből (s érzi, mert érzi, ezt ne vitassuk, hogy ki a jobb kettejük közül), akkor az. Pontosan tisztában van vele, hogy a kis német a csapat kedvence, ráadásul világbajnok is, így vajmi kevés indoka lenne a csapatnak arra, hogy ne Vettelt támogassa. Pláne úgy, hogy az egyes rajtszámú autó csak idén nyert annyi futamot, mint a derék Mark világéletében összesen.

Ha viszont onnan vizsgálódunk, hogy Vettel már tulajdonképpen megnyerte a bajnokságot, a Red Bullnak pedig zsebében a bajnoki trófea, már érdekes eredményre jutunk. Miért nem versenyezhetett tisztán a két pilóta? Miért nem előzhette meg Webber Vettelt? Mit veszített volna vele a Red Bull?

A biztonságérzetét. Ne feledjük, a verseny leintésekor még úgy tűnt, a Ferrari vétója miatt érvényben marad a befújásos diffúzor tiltása, a Ferrari ráadásul simán verte a Vörös Bikákat a „házi pályán”, így egy gondos és előrelátó csapatfőnök fejében azonnal bevillant: minden pontra szükségünk van! Nyilván arra a háromra is, ami éppen kockán forgott Webber és Vettel párviadalának esetében.

Hát még ha a tavalyi törökországi futamhoz hasonlóan összeakaszkodnak, és kiesnek!

Az már 18 elveszített pont, teljesen feleslegesen és indokolatlanul, egy olyan ingoványos helyzetben, amikor még azt sem tudni, ki lehet az első számú rivális. Egy igazán jó, hideg fejű csapatvezető egyetlen százalékpontnyi esélyt sem hagyhatott annak, hogy ez bekövetkezzen.

Idáig tehát semmi kivetnivaló, maximálisan érthető ok-okozati összefüggés, jó vezetőre valló, kiváló döntéshozatal. Talán csak az a tavalyi Horner-nyilatkozat szúrja a szemünket, amelyben az osztrákok csapatvezetője nemes egyszerűséggel lecsalózza a Ferrarit a hockenheimi helycsere miatt.

A Red Bull tehát álszent.

Vagy csak éppen annak akart látszani… Ráadásul van is rá indoka, hogy nyugodtan utasítgasson idén, miközben tavaly kővé dermedt szívvel csalózott. Betonbiztos az alibi, hisz az FIA adta. Éppen azzal, hogy eltörölte a csapatutasítás intézményét!

A tavaly még csalónak számító Ferrari kis túlzással élve idénre leleményes rókává változott, aki mutatja a követendő példát. Az FIA legalizálta a kisded játékokat, a riválisok tehát joggal érezhetik: ha nincs határ, hát tényleg ne legyen! Avagy: ha nekik szabad, akkor nekünk is!

Bolond lenne ma már tartani a szavát a Red Bull - az autóversenyzés legfelsőbb szerve adta neki az engedélyt a szószegésre. A bűnösöket odafent kell keresni, mint általában…

Persze azért valahol a Bikák is ludasak, elvégre tavaly oly fennen hangoztatták, hogy nekik aztán mindegy, hogy mi lesz, ők nem süllyednek a maranellói lovacska szintjére, nem játszanak tisztességtelen eszközökkel, inkább elveszítik a címeket. Pedig dehogy. Hiába magyarázzák éjt-nappallá téve, hogy ők csak egy üdítőital-márka, nekik egyedül a reklám a fontos - humbug. Ők győzni jöttek a Forma-1-be, ugyanúgy, mint bárki más. Nem véletlenül van egy Newey-juk, egy Vettelük, egy Hornerük…

Győzelem - csak ez a fonos. A mai sportban pedig már mindenki úgy nyer, ahogy tud. Vagy ahogy hagyják. Ha a kettő éppen egybeesik? Bolond lenne nem kihasználni a lehetőséget, és besöpörni a győzelmet. A botránnyal és a felháborodással járó eurómilliók pedig mindig jól jönnek a kasszába.

Üzlet és sport. Ma már inkább csak az előbbi.