Egy újonc mind felett

A 2012-es alapszakasz több rekorddöntést is szülhet, mint ahogy azt már megírtuk a vasárnapi meccsdömping előtt. Ez alól nem képez kivételt az újonc irányítók kategóriája, ahol elsősorban a passzolási eredményességben várunk új csúcsot, de igazából bármi benne van a pakliban, köszönhetően annak, hogy több zöldfülű is kiérdemelte a kezdő bérletet az adott csapatánál. Míg tavaly a legjobb támadó újoncnak járó díjat már szezon elején meg lehetett előlegezni Cam Newtonnak, addig idén kiélezett verseny várható.

Az első fordulóban bemutatkozott a 2012-es draft két legelőkelőbb kiválasztottja, Andrew Luck és Robert Griffin III, valamint Ryan Tannehill, Brandon Weeden és Russell Wilson is először irányíthatták klubjuk támadóegységét. Előzetesen mindenki azt várta, hogy Luck és Griffin között fog eldőlni majd a cím sorsa, de utóbbi három játékos az előszezonban nyújtott teljesítményével szintén kiérdemelte, hogy esélyes legyen a kitüntetésért. Különösképpen Wilson esete kirívó, hiszen őt a harmadik körben draftolta idén a Seattle Seahawks, és olyan irányítókat kellett megmásznia a ranglétrán, mint Matt Flynn, vagy Tarvaris Jackson, azonban vette az akadályt a Seahawks drukkolók legnagyobb örömére.

A fenn említett újoncok NFL-es debütálása azonban a lehető legkiábrándultabb módon alakult – egy kivételével. A Luck-Tannehill-Weeden trió összesen tíz interceptiont hozott össze, és csupán Lucktól tellett egy touchdown-passzra. Wilson egy fokkal jobban teljesített, ő csupán egyszer szórta el a labdát az egyetlen touchdown-asszisztja mellett, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a Seahawks folytassa az előszezon jó formáját, amit hibátlanul vettek a Tengeri Sólymok. Pedig az utolsó 1 perc nagy részében az Arizona végzónája előtti falat ostromolták, de Wilson nem tudta mennybe repíteni csapatát.

Érdekes módon pont az brillírozott az első fordulóban az ötös fogatból, akire a legnehezebb feladat várt. Félreértés ne essék, a Chicago és a Houston is nagy dolgokra lehet képes az idén, de róluk majd később. Azonban a New Orleans Saints a nyári botrányok, edzőeltiltások ellenére hazai pályán még mindig az egyik legnehezebb falat a vendég együttesek számára. Robert Griffin Washingtonja viszont úgy nyert az újonc vezérletével, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne ez. A Redskins magabiztosan, a forduló legtöbb yardját (464) megtéve verte 40-32-re a Szenteket, és az eredmény is lehetett volna sokkal egyoldalúbb, ha az utolsó negyedben Drew Brees nem kapja össze magát.

Griffin 320 yardot vállalt a 464-ből, amit a csapata megtett, két touchdownhoz szolgált előkészítőként, és 73.1%-os hatékonysággal passzolt társainak. Tetézi ezeket a számokat élete első NFL-es TD-passza, amit Pierre Garconnak szórt ki, aki végül 88 yardos touchdownt jegyezhetett. Kell-e ennél szebb bemutatkozás, főleg egy Super Bowl győzelemre is esélyes csapat otthonában?

A lecke tehát fel van adva Lucknak és a többi újoncnak. Nemcsak saját hibáikat kell kijavítaniuk, hanem most már Griffint is felül kell múlniuk, aki láthatóan élvezi a profi légkört. Természetesen nem várja el tőle senki, hogy mind a tizenhat mérkőzésen ilyen teljesítményt nyújtson újoncként, de valószínűleg egy illusztris pályafutás kezdetét láthatták azok, akik kilátogattak a Mercedes-Benz Superdome-ba.

Fussatok „bolondok”!

Egyre több panasz érkezik a külföldi szakértők, és a régi NFL drukkerek részéről amiatt, hogy az NFL-ben ennyire előtérbe került a passzjáték a futójáték rovására. Ez az irányváltás, ami az NFL-ben bekövetkezett egyáltalán nem meglepő, hiszen ha közelebbről megnézi az ember, akkor más sportágakban is megfigyelhető, ahogy egy-egy évtizedet más és más játékstílus, mentalitás ural. Persze odáig senki sem ment el, hogy a megváltozott értékrend miatt a régi stílus képviselőit egyszerűen feleslegesnek titulálják, de ha alaposan böngészik az ember, akkor lépten-nyomon ráakad ilyen véleményekre, melyek szerint a futójátékosok érája leáldozott.

Az efféle meglátásokra csattanós választ adott az első forduló, hiszen a futójátékosok összesen 25 touchdownt hoztak össze, sőt, öten rögtön duplázni tudtak ebben a műfajban. A duplázók közül a Ravens játékosának, Ray Rice-nak volt a legjobb yardátlaga, tíz próbálkozásból 68 yardot haladt előre vele a támadóegység, azaz 6.8 yardot tett meg futásonként, de leginkább az a tendencia figyelhető meg, hogy a sok futás nem egyenesen arányos a sok touchdownnal.

Vegyük például a futott yardok kategória éllovasát az első fordulóból, C.J. Spillert, a Buffalo Bills játékosát. 169 yarddal segítette előre csapatát 14 próbálkozásból, és mindösszesen egyszer ért révbe. DeMarco Murray, a Cowboys futója, aki a lista második helyén végzett, 131 yardot futott, és touchdown nélkül zárta a Giants elleni találkozót. Az öt 100 yard felett teljesítő futó közül ketten nem tudtak TD-t elérni, míg a duplázók mindegyike 100 yard alatt futott – igaz Alfred Morris a maga 96 yardjával már a százas határ közelében volt.

Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor egyáltalán érdemes-e a futóknak erőlködni, mielőtt még az ellenfél végzónája előtt felállítanák az ostromgyűrűt. A praktikus észjárással büszkélkedők most azonnal rávágnák, hogy a futók helyében ők nem sok értelmét látnák, azonban ne feledjük, hogy a futójáték teszi még változatosabbá ezt a sportágat.

Amikor először találkozik az ember az amerikai focival, a már tapasztaltabb nézők, szurkolók gyakran jönnek a sakkjátszma hasonlattal. Ahogy egy sakkjátszma is unalmassá válik egy idő után, ha csak a királynővel taszítjuk le az ellenfél bábuit, úgy az NFL-ben is üde színfoltot jelentenek azok a jelenetek, amikor egy gyors labdaátadást követően a futójátékos nekiered az ellenfél védőfalának, és megpróbálja magát áthámozni azon.

Persze a királynő, aki jelen esetünkben az irányító, aki egyben megtestesíti a királynak a fontosságát is, még mindig az aduász a pályán/a táblán. Ugyanakkor a futó játékosok nem holmi parasztok, hanem ugyanazt a funkciót töltik be, mint a huszárok vagy a futók: alternatívát adnak az ellenfél védelmének megtörésére. Az igazi taktikus irányítók pedig tudják, hogy mely pillanatban kell előszedni ezeket a titkos fegyvereket, éppen ezért igenis fontos az ő jelenlétük a pályán.

Ami egy laikus számára őrültségnek tűnhet első látásra, amikor a futójátékos nekiiramodik a tojáslabdával, az valójában a hősiesség és a csapathoz való elkötelezettség legtisztább formája. Az irodalmi tapasztalataiból mindenki tudja már, hogy minden hős egy őrült is egyben, különben sosem vállalkozna a hőstetteire. Így nézve valószínűleg nem sértődnének meg Chris Johnsonék, ha „bolondnak” neveznénk őket futás közben, bár azért szemtől szemben mégis óvakodjunk az effajta kijelentésektől a testi épségünk érdekében.

Átrendeződött erőviszonyok

Amikor tavaly szezon elején kiderült, hogy Peyton Manning az egész idényre kidőlt az Indianapolisból, mindenki számított arra, hogy új bajnoka lesz az AFC déli csoportjának. Sokan tették akkor a voksukat a Tennessee Titansre, főleg miután dollármilliókért megszerezték Chris Johnsont, de végül sokak meglepetésére a Houston Texans ért célba, a csapat történetében először. Persze csak előzetesen volt mindez meglepetés, hiszen figyelemmel követve Matt Schaubék menetelését, teljesen megérdemelt volt a csoportbajnoki cím, és a Wild Card körből való továbbjutás – utóbbiakat méghozzá már Schaub nélkül érték el, a tartalékirányítóikkal.

A playoffból való kiesést követően félévvel már a csoport esélyeseként vágtak neki az új szezonnak, és sokan már attól sem riadnak vissza, hogy Super Bowlban lássák a csapatot, akár végső győztesként is. Az biztos, hogy a Texans játékosai sok tapasztalattal gyarapodtak az elmúlt egy év folyamán, valamint a legnagyobb erősítés házon belülről érkezett Matt Schaub felépülésével. A Houston ennek megfelelően vette az úgymond kötelező feladatot, és magabiztosan verte otthon a Miami Dolphinst.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Texans úgy dominált, hogy messze voltak a játékosok a csúcsformájuktól. Kellett hozzá természetesen az ellenfél újonc irányítójának, Ryan Tannehillnek a három interceptionje is, hogy sima legyen a végeredmény, de ez is már a Texans erejéről tesz tanúbizonyságot: a jó csapatok félgőzzel is át tudnak gyalogolni a gyengébb ellenfeleken. Schaubtól csupán egy touchdown-passzra tellett első mérkőzésén az új szezonban, viszont Arian Foster révén a földön is veszélyes támadásokat folytattak, és ezt a taktikát a futójátékos két touchdownnal koronázta meg.

Persze egy Miami leverésétől még nem válik rögtön favorittá egy csapat, de érdemes lesz megfigyelni, hogy nagyobb csapatok ellen is folytatni tudják-e ezt az eredményességet földön és levegőben. Az biztos, hogy míg tavaly senki sem beszélt a Houstonról, addig idén már az egyik kedvenc témává nőtték ki magukat a szakmai berkekben. Ha a sérülések elkerülik őket, lehet, hogy még februárban is róluk folyik majd a diskurzus.

De essen szó egy kicsit a nemzeti főcsoportról is. Ódákat zenghetnénk a Washington győzelméről New Orleansben, főleg amilyen magabiztosan és végig vezetve tették azt meg Robert Griffinék, de volt egy összecsapás, ami már előzetesen is az első csúcsrangadónak ígérkezett: a San Francisco látogatása Green Baybe. Mi inkább erről ejtenénk most szót, hiszen itt is megfigyelhető ugyanaz, mint a Houstonnál, nevezetesen, hogy egy év alatt 180 fokot fordult a világ a 49ersszel.

Tavaly, kihasználva a csoportellenfelek gyengélkedését a második legjobb mérleggel zártak az NFC-ben, és a playoff első körében leverték a Saintst, majd csak hosszabbításban maradtak alul a későbbi Super Bowl-győztes New York Giantscel szemben. Jim Harbaugh kezei alatt igazi vezérré vált Alex Smith a karmesteri pozícióban, és az előszezon, valamint az első forduló után úgy látni, hogy nem esett vissza a teljesítménye, sőt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Green Bay elleni találkozó első három negyedében ő uralta a pályát, akármennyire is fura ezt kimondani egy olyan ellenféllel szemben, ahol a tavalyi alapszakasz MVP Aaron Rodgers dobálja a labdát.

Természetesen Rodgers végül összekapta magát, és majdnem visszahozta a sírból a mérkőzést a hazaiaknak, de mielőtt felzárkózhatott volna teljesen a csapat, eladta a labdát, amiből a következő 49ers támadás során rögtön újabb touchdown született, ami végleg megpecsételte a Packers sorsát. De ha még az egyenlítés sikerült is volna, akkor is azt mondanánk, hogy a 49ers nem érdemtelenül tett szert 23-7-es vezetésre, és sikerüket nem vitathatja senki.

Alex Smith nem kísérletezett annyit, mint kollégája a túloldalon, de így is passzainak 76.9%-a megtalálta a kiszemelt célpontot, és egyszer sem adta el a labdát. Michael Crabtree, Randy Moss, Vernon Davis és Mario Manningham személyében bőven akad olyan játékos, akit megajándékozhat egy-egy hat pontot érő labdával. Mindeközben Frank Gore vezérletével futással is előre tudtak törni a Packers védelme ellen, Gore egymaga 112 yardot futott, míg a többiek 74-et.

A számok annyira nem is érdekesek számunkra, inkább maga a tény, hogy a 49ers nyerte a szezon első igazi szuperderbijét idegenben, megszakítva ezzel a Packers hazai győzelmi sorozatát. Miután a tavalyi négy NFC csoportgyőztes közül egyedül ők nyertek, már nem számít merészségnek, ha kimondjuk, hogy végső esélyesekké léptek elő alig egy év alatt.

A forduló legjei

A forduló legjobb mérkőzése:  rendhagyó módon most kettőt jelölünk ki, mivel mindkettő szolgált olyan jelenetekkel, mely révén beleszerethet a laikus néző is ebbe a sportágba. A New Orleans – Washington találkozó Robert Griffin első NFL-es touchdown-passzáról marad emlékezetes, míg az előbb kivesézett Green Bay – San Francisco derbit már csak David Akers NFL-csúcsot beállító mezőnygólja miatt is érdemes megtekinteni.

A forduló legtöbb passzolt yardja: Matthew Stafford, Detroit Lions, 355 yard a St. Louis Rams ellen.
A forduló legtöbb futott yardja: C. J. Spiller, Buffalo Bills, 169 yard a New York Jets ellen.
A forduló legtöbb elkapott yardja: Reggie Wayne, Indianapolis Colts, 135 yard a Chicago Bears ellen.
A forduló legtöbb touchdown-passza: Matt Ryan, Atlanta Falcons, 4 TD-passz a Kansas City Chiefs ellen.

Az 1. heti erőrangsor

Erőrangsorunk a már az NHL-ben és az NBA-ben megszokottakhoz híven egy olyan rangsort kínál az olvasónak, ami megmutatja egy-egy csapat közelmúltbeli eredményességét. Mivel az NFL-ben fordulónként egy-egy mérkőzést játszanak csak, ezért itt egy némileg új formulával dolgozunk: ugyanúgy nézzük az elmúlt hetek teljesítményét is az aktuális forduló eredményei mellett, de egy győzelem még többet ér, ha azt egy rangadón vívja ki az adott csapat.

TOP 5 indoklás: A San Francisco első helyét senki sem kérdőjelezheti meg, miután megnyerték az idény első igazi rangadóját Green Bayben. A Washington második helye már érdekesebb, de nem mehettünk el amellett a tény mellett, hogy Griffinék a forduló legtöbb yardját szedték össze idegenben, New Orleansben, és még győzni is tudtak. A Dallas az idény első mérkőzésén címvédőt vert idegenben, ami önmagában elegendő ahhoz, hogy a dobogóra jussanak Tony Romóék, de amilyen jó játékkal tették azt, csak még inkább megerősítette helyüket. A Baltimore a második legtöbb pontot szerezte a héten, méghozzá egy tavalyi rájátszásban résztvevő együttes ellen, úgy, hogy eközben csak 13 pontot engedett a védelem a Bengalsnak. A New England úgy nyert magabiztosan Tennessee-ben, hogy semmi extrát nem nyújtott a csapat – mondhatni játszi könnyedséggel hozták a kötelezőt Tom Bradyék, ami félelmetes lehet a többi csapat számára.

UTOLSÓ 5 indoklás: A Cleveland Browns majdnem megtréfálta a Philadelphia Eaglest, és ez esetben az egyik legigazságtalanabb győzelmet aratták volna, legalábbis az Eagles drukkerek szemében biztosan. Négy eladott labda, 210 megtett yard az Eagles 456 yardjával szemben – ez állt a bizonyítványukon, Brandon Weeden pedig igazi zöldfülűként mutatkozott a pályán. A Coltsnál Andrew Luck jelenthette volna a pozitívumot a chicagói kirándulás során, de első éles mérkőzésén alaposan befürdött a 2012-es draft 1/1-e három interceptionnel. A Miami Dolphinst is az újonc Tannehill hibái miatt rangsoroltuk ennyire hátra, még ha a csapat az első félidőben helyt is állt Houstonban. A Bengals és a Bills helyezését nem kell igazán magyarázni, ez a két védelem kapitulált a legtöbbször a fordulóban, 44, illetve 48 pontot kapva.