Orlando-Brooklyn
68-107
Annak ellenére, hogy a Magic kiválóan kezdte az új szezont, a szurkolóknak mostanában már nem lehet túl sok okuk az örömre, hiszen pár napon belül a második hatalmas zakóba rohant bele kedvenc csapatuk, ráadásul ezúttal hazai pályán. Az Orlando gyakorlatilag egy negyeden keresztül tudta tartani magát, ám innentől kezdve beindult a Nets-henger, és tíz pontnál kevesebbel egy játékrészt sem veszítettek el a hazaiak.
A sima meccsnek köszönhetően a Netsnél például minden játékos szerepet kapott, ami ennél is fontosabb, hogy mindenki legalább egyszer be is talált. A legjobban a Lopez-Blatche duó teljesített, akik 29 pontot és 19 lepattanót hoztak össze. A hazaiaknál E’Twaun Moore 40 perc alatt 18 egységet szorgoskodott össze.
Boston-Philadelphia
100-106
Első félidei bizonytalankodásának köszönhetően újabb vereséget szenvedett a Boston Celtics, ezúttal hazai környezetben a Philadelphia 76ers ellen. Az első félidőt 12 ponttal nyerő vendégek ugyanis magabiztosan tartották előnyüket, így a Celtics képtelen volt visszatalálni a meccsbe.
A meccs legjobbja a dupla-duplával záró Evan Turner volt, aki 25 pontot és 11 lepattanót szerzett, de csapattársa, Jrue Holiday is hasonló eredményt ér el, ős 21 egységgel és 14 gólpasszal. A hazaiaknál lényegében mindenki hozta a tőle elvárhatót (Rondo 14 pont, 20 assziszt, Garnett 19 pont, 10 lepattanó, Pierce 24 pont), ám végül ez is kevésnek bizonyult.
New York-Dallas
104-94
Negyedik mérkőzését is megnyerte, ezzel hibátlan maradt a New York Knicks gárdája. Nem kezdődött pedig simán a meccs a hazaiak számára, ugyanis Kiddék félidőben kettővel égtek, ám a nagyszünet után nyolc, majd négy ponttal hozták a negyedeket, így végül megérdemelten nyert a csapat.
A első, illetve második félidőben mutatott játék különbségeiről Mike Woodson, a Knicks vezetőedzője mesélt: „A második félidőre összeszedtük magunkat, a védekezésünk is összeállt. A szünet után csak 37 pontot tudtak szerezni, így sorozatban négy olyan meccsen vagyunk túl, amelyeken senki sem tudta átlépni a 40 pontos határt a második félidőben, ezért büszke vagyok a védekezésünkre.”
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első félidőben Anthony 17 pontot szerzett a meccsen elért 31-ből, amelynek köszönhetően a Knicks meccsben tudott maradni. Anthonyn kívül J.R. Smith is nagyot játszott, ő 22 egységet termelt, míg a vendégek legjobbja O.J. Mayo volt 23 ponttal.
Atlanta-Miami
89-95
Dwyane Wade betegsége miatt még csak az arénában sem jelent meg péntek este, azonban csapata, a Miami Heat így is simán nyert Atlantában. Wade hiányát nem viselte jól a csapat, hiszen három negyedet követően csak egy ponttal mentek James-ék, ám az izgalmas végjátékot jobban bírták a vendégek, így a Hawks nem tudta kihasználni Dwyane Wade váratlan kidőlését.
A meccs legjobbja természetesen LeBron James volt, akinek mindössze egy asszisztra lett volna szüksége a tripla-duplához, panaszra azonban így sincs oka, hiszen 21 ponttal, 11 lepattanóval és 9 gólpasszal zárta az estét. A Hawks fiatal irányítója, Jeff Teague szintén jól teljesített, ős mindössze 27 percnyi játékidő alatt 20 pontot termelt.
Memphis-Houston
93-85
Újabb vereséget szenvedett el a Houston Rockets, miközben a Memphis Grizzlies 4-1-re javult, köszönhetően a Macik 93-85-ös sikerének. A vendégek pedig sokkal jobban kezdték a meccset, hiszen 24-17-re hozták az első játékrészt, viszont a negyedik negyed kezdetére az előny egy pontos hátrányba csapott át, a hajrát pedig a Grizzlies bírta jobban.
James Hardennek ismét nehéz mérkőzése volt, hiszen 18 mezőnykísérletéből csak négyet értékesített, de így is 18 pontig jutott. Az új szerzemény kikapcsolásáról a Memphis vezetőedzője, Lionel Hollins beszélt: „Tony Allen kiválóan védekezett rajta, így képtelen volt elkapni a ritmust.” A másik oldalon a legeredményesebb Rudy Gay volt 21 ponttal, de Zach Randolph is vaskos dupla-duplát könyvelhetett el, 15 ponttal és 14 lepattanóval.
Los Angeles Lakers-Golden State
101-77
Ahhoz képest, hogy péntek este még arról számoltunk be, hogy Mike Brown vezetőedzőtől megvált a Lakers, a csapat meglehetősen simán nyert a Golden State ellen. A hazaiak sikere egy percig sem forgott veszélyben, hiszen félidőben kilenc, a harmadik negyed után pedig már 17 egység volt Bryanték előnye.
A már említett Kobe Bryant 27 pontot ért el, míg a vendégeknél Stephen Curry 18 egységet könyvelhetett el.
A játéknap további mérkőzésein is akadtak izgalmak, a Bucks például Washingtonban tudott nyerni, a New Orleans Hornets pedig újabb győzelmet könyvelhetett el, ezúttal a Bobcats ellen, méghozzá Anthony Davis hathatós közreműködésével. A csütörtöki sikere után ismét nyert a Thunder, így a Pistons továbbra is nyeretlen, míg a Minnesota tovább menetel, Ridnourék ezúttal a Pacerst fektették két vállra. A Phoenix nagyot hajrázva hazai pályán verte a Clevelandet, a Sacramento pedig képtelen volt otthon legyőzni Tony Parkeréket, míg a Denver Nuggets játszi könnyedséggel intézte el a Utah Jazzt.
NBA
Orlando-Brooklyn | 68-107 |
Washington-Milwaukee | 91-101 |
Atlanta-Miami | 89-95 |
Boston-Philadelphia | 100-106 |
New York-Dallas | 104-94 |
Memphis-Houston | 93-85 |
Minnesota-Indiana | 96-94 |
New Orleans-Charlotte | 107-99 |
Oklahoma City-Detroit | 105-94 |
Phoenix-Cleveland | 107-105 |
Sacramento-San Antonio | 86-97 |
Denver-Utah | 104-84 |
Los Angeles Lakers-Golden State | 101-77 |