EURO 2020

Legalább egy bravúrt várnak a szurkolók a magyar válogatottól

megosztom

Meglehetősen optimisták a magyar szurkolók a válogatott Európa-bajnoki szereplésével kapcsolatban.


A magyarok 82 százaléka látja pontszerzésre esélyesnek a magyar labdarúgó-válogatottat a június 11-én kezdődő – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságon, a harmaduk pedig a továbbjutást is biztosra veszi – derül ki a Szerencsejáték Zrt.-nek az MTI-hez eljuttatott közleményéből. A válaszadók nagyobb része szerint Németország nyeri az Eb-t, a gólkirály pedig kétharmaduk szerint a portugál Cristiano Ronaldo lesz.

A nemzeti lottótársaság friss, Eb 2020 kutatásában 1000 főt kérdeztek meg, és kiderült, hogy a válaszadók kicsivel több mint harmada követi majd a részben hazai rendezésű kontinensbajnokság eseményeit, a magyar csapat mérkőzéseit minden második tervezi megnézni, és a hazai fogadók a papírforma ellenében is az érzelmeikre hallgatnak.

Arról a kérdésről, hogy a magyar válogatott hány pontot szerez majd a csoportmérkőzések során, az Eb meccsei iránt érdeklődők közel kétharmada úgy vélekedett, hogy 1–4 pontot sikerül elérni.

Mindössze 6 százalék volt a pesszimisták aránya, akik szerint a válogatott nem szerez pontot a csoportmérkőzések során.

Az összes megkérdezett harmada úgy érzi, van esély arra, hogy a magyar válogatott továbbjusson a csoportkörből.  Ők a legnagyobb arányban a negyeddöntőbe várják a csapatot, tehát összességében bizakodó hangulat uralkodik a futballszurkolók körében.

Az online beérkezett eddigi tétek azt mutatják, hogy pár héttel az Eb előtt a magyar sportfogadók jelenleg Belgium, Franciaország és Anglia együttesét tartják a legesélyesebbnek a végső győzelemre, de a hazai sikerek tekintetében is optimizmus tapasztalható: a fogadóknál jelenleg Magyarország is az első öt esélyes között van. Ezzel szemben a kutatás megkérdezettjei – akik között nem csak sportfogadók voltak – messze legnagyobb arányban Németországot (34 százalékuk) várják a torna győztesének, amit Spanyolország és Franciaország követ.

{"headTitle":"EURO 2020 - A magyar válogatott szereplése ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-06-12 00:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország továbbjut a csoportból ","odds":"4.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország nem jut tovább a csoportból ","odds":"1.18","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország utolsóként végez a csoportban ","odds":"1.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Kiesés ideje - Nyolcaddöntők ","odds":"5.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország bejut a negyeddöntőbe ","odds":"13","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Összesített gólok 1.5 felett ","odds":"1.44","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország pontos csoport pontszám - 1 ","odds":"3.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország pontos csoport pontszám - 9 ","odds":"351","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Legtöbb gólszerző a csapatban - Sallai Roland ","odds":"8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3230667] 2021-06-15 18:00:00 Magyarország - Portugáliax;
megosztom