Darts

Vállalható oddsért fogadható a Van Gerwen-söprés

  • Cesc18
megosztom

A világelső holland klasszis komoly verést oszthat ki a kínai ellenfelének a Sanghaj Darts Masters első körében.

Harmadik állomásához érkezett a World Series of Darts, pénteken és szombaton Sanghaj látja vendégül a világ legjobb játékosait. Az első körben hagyományosan a nyolc profi nyolc "helyi" harcossal méri össze az erejét. A korábbi két Sanghaj Darts Mastersen egyetlen győzelmet sem tudtak aratni a hazaiak, és bár évről-évre fejlődik az ázsiai darts, komoly meglepetés lenne, ha bármelyik profi idejekorán csomagolni kényszerülne.

Tavaly csúnya "mészárlást" rendeztek Van Gerwenék, ugyanis a nyolc meccsből öt 6-0-val ért véget és a másik három esetben is össz-vissz négy leget engedtek. 

Ennél most mindenféleképpen szebb helytállásban reménykednek a hazaiak, de aligha Lihao Wen lesz az, aki élen jár majd ebben, ugyanis a kínai dartsos a címvédő és világelső Van Gerwennel áll majd egy színpadon. 

A holland klasszis nem arról híres, hogy ezeken a meccseken sok sanszot adna az ellenfeleinek. Tavaly Las Vegasban és Sanghajban egyaránt söpréssel nyert, és jó esély mutatkozik rá, hogy ezt idén megismétli. A múlt héten ugyanis a US Darts Mastersen ismét nullára nyert, ezúttal Jeff Smith volt az áldozata, aki egyébként nem is rossz név a szakmában, hiszen például BDO vb-döntőt is játszott. 

Hozzá képest Wen egy jóval gyengébb dartsos, ugyanakkor a légkör nem lesz teljesen ismeretlen számára, hiszen a 2016-os Sanghaj Mastersen ott volt a főtáblán. Sőt, Raymond van Barneveld ellen két leget is fogott, igaz, kellett ehhez az is, hogy a holland 81-es átlagot dobjon és 20% alatt kiszállózzon. 

Na, ez az amire Van Gerwen ellen nem számíthat, a világelsőnek alig akad olyan meccse amikor nem dob 100+ átlagot. Ezzel szinte képtelenség, hogy versenybe szálljon Wen, abban reménykedhet, hogy lesz a hollandnak egy olyan legje, amikor nem sül a keze. De még akkor is meg kell csinálnia a kínainak, amire semmi garancia nincsen.

2.50-es szorzón abszolút value tippnek tűnik a Van Gerwen 6-0.
Ki nyeri a Sanghaj Darts Masterst?
   
Michael van Gerwen 1.70
Gary Anderson 6.25
Rob Cross 7.00
Peter Wright 8.25
Michael Smith 20.00
James Wade 23.00
megosztom