Az NHL-ben idén csapatonként csupán 48 mérkőzés jutott, de a sűrített menetrendnek köszönhetően a playoffért folytatott verseny szorosabb volt, mint valaha, ami nem csak a menetrend, hanem a fizetési sapka érdeme is egyben. Mint ahogy azt a Washington vagy a Columbus példája is mutatta idén, még mindig többet ér egy huszáros hajrá, mint egy jó kezdet, még ha a Columbusnak a végén nem is jött össze a rájátszás.
Pozitívumokból idén sem volt hiány az NHL-ben. Talán a legkiemelkedőbb jelenség Sidney Crosby volt, hiszen a liga arca körül a szezonkezdet előtt még mindig rengeteg volt a kérdőjel, de minden aggodalmat eloszlatott domináns játékával. Crosby végül úgy végzett a pontlista harmadik helyén 56 ponttal, hogy az utolsó 12 mérkőzésen pályára sem lépett, miután állkapocs-sérülést szenvedett. Azonban mint azt megmutatta, képes bármilyen sérülésből felépülve dominánsan visszatérni, így akármikor is csatlakozik vissza a Penguinshez a rájátszásban, azt rögtön meg fogja érezni a Pittsburgh és az aktuális ellenfél is.
Az egyéni teljesítményeknél maradva még három játékosról kell megemlékezni. Martin St. Louis 2004 után ismét a liga élén végzett a pontlistán, ezzel pedig minden idők legidősebb játékosaként vált pontkirállyá az NHL-ben 37 esztendősen. Az már külön pech, hogy a Tampa Bay még úgy sem tudott rájátszásba kerülni, hogy a liga két legeredményesebb játékosát tudhatta a soraiban (St. Louis 60, Steven Stamkos 57 ponttal zárta az idényt).
A másik üdvözítő jelenség Alexander Ovecskin reneszánsza volt. Az új vezetőedző, Adam Oates átrakta a csapatkapitányt a jobb szélre, és úgy tűnt, hogy az orosz zsenit még ez sem tudja észhez téríteni, de mint kiderült, csak türelem kellett hozzá, amit végül meg is hálált. Ovecskin ismét az kirobbanó figura lett a szezon második felére, mint ahogyan arra mindenki emlékezhet a csatár korai éveiből, és 32 góljával az NHL gólkirálya lett.
A nyugati főcsoportból Szergej Bobrovszkij érdemel külön szót, hiszen a Philadelphiában kegyvesztetté vált kapus előbb Steve Masont ütötte ki a nyeregből, majd az utolsóelőtti játéknapig versenyben tartotta a Blue Jacketst a playoffért folytatott versenyben. A sors iróniájaként az Orosz Szövetség behívta a világbajnoksági keretbe, ahol ismét Ilja Brizgalovval őrizheti majd az oroszok hálóját, de ezúttal talán már ő lesz a kezdő, és Brizgalov a csere.
Ami a csapatokat illeti, a legnagyobb szenzációt a Toronto Maple Leafs szolgáltatta, mely 2004 után ismét bekerült a rájátszásba. Ezzel immáron az Edmontoné a leghosszabb aktív playoff nélküli széria, az Oilers a 2006-os nagydöntő óta képtelen kvalifikálni magát a rájátszásba. Az is érdekes a Maple Leafsszel kapcsolatban, hogy azok után tért vissza a posztszezonba a juharleveles gárda, hogy az idény kezdete előtt menesztették Brian Burke általános igazgatót, akire még mai napig is messiásként tekintenek egyesek Torontóban. A tavalyi hajrában kinevezett vezetőedző Randy Carlyle rendszere azonban meghozta a gyümölcsét Torontóban, és a világ legfanatikusabb hoki drukkerei végre playoff-párharcban is szurkolhatnak, méghozzá pont a nagy rivális Boston ellen.
Keletről érdemes még megjegyezni, hogy a New York Islanders is egy hosszú szünet után tért vissza a legjobb nyolc közé. John Tavaresék az egyik legrosszabb hazai mérleggel harcolták ki a playoffot, de idegenben viszont az egyik legjobb csapat voltak 14 győzelemmel, hat vereséggel és négy hosszabbításos vereséggel. Jevgenyij Nabokov és Lubomir Visnovsky sokáig úgy tűntek, hogy nincs semmi kedvük Long Islanden kergetni a pakkot, de végül az ő rutinjuk is kellett a playoffhoz, és idő közben még a környezetet is megkedvelték.
Nem lehet elmenni szuperlatívuszok nélkül a Chicago év eleji teljesítménye mellett. Patrick Kane-ék a szezon első felében, pontosan 24 meccsig minden alkalommal szereztek legalább egy pontot. Természetes volt, hogy ezt követően kicsit visszaesett a Sólymok formája, de pont a szezon végére ismét megtalálták a ritmusukat, és az Elnöki Trófeával gazdagodtak alapszakasz-győztesként. Az Anaheim is megérdemel pár dicsőítő sort, hiszen sokáig tartották a lépést a Chicagóval, és végül 2007 után ismét csoportbajnokok lettek - abban az évben egészen bajnoki címig menetelt a csapat.
A szezon másik érdekessége, hogy 1996 először jutott be minden csapat az Original Sixből (Chicago, Detroit, Montreal, Boston, Toronto, New York Rangers) a rájátszásba. Már csak emiatt is igazán pikánsnak ígérkezik a Boston és Toronto összecsapása a keleti konferenciában.
Persze akadtak fanyalgó szurkolók is az NHL-ben. A New Jersey Devils például a tavalyi nagydöntő után idén lemaradt a rájátszásról, utoljára hasonlóra 2006-2007 után került sor, amikor az Edmonton Oilers és a Carolina Hurricanes sem jutott be a playoffba az előző évi nagydöntőzés után. A Devils mellett a másik csoportrivális, a Philadelphia Flyers is csalódást okozott a szurkolóknak az idei teljesítményükkel, de a szezonvégi győzelmükkel legalább nem végeztek a csoportjuk élén, bár a draftsorrend szempontjából mondhatni vesztettek ezzel a narancsmezesek.
Ha szőrös szívűek akarunk lenni, akkor a New York Rangerst is a csalódások közé sorolhatjuk, hiszen a Parkőrök végül csak a hatodik helyen zártak, pedig a tavalyi elképesztő szezonjuk után sokan vártak arra, hogy a Pittsburgh Penguinsszel együtt harcolnak majd a keleti első helyezésért. A Rick Nash-csere azonban megbolygatta a keret mélységét, amit végül csak Marian Gaborik elcserélésével tudtak kompenzálni, igaz azóta már végre úgy tündököl a csapat, ahogy azt elvárták tőlük a szurkolók. Külön öröm lehetett számukra, hogy egy héttel az alapszakasz vége előtt ők vetettek véget a New Jersey playoffról szőtt álmainak.
A délkeleti csoport egészére rá lehet húzni a csalódás jelzőt, hiszen kollektíven teljesítettek rosszul az ottani csapatok. A Florida és a Tampa Bay ketten együtt kevesebb pontot gyűjtöttek össze, mint az alapszakasz-győztes Chicago.
A nyugati főcsoportban az északnyugati csoport tagjai teljesítettek csapnivalóan, ami különösképpen az Edmonton Oilersre és a Minnesota Wildra nézve volt nagy kritika. A Vancouver újabb csoportbajnoki címet zsebelt be, pedig idén koránt sem voltak olyan jók Henrik Sedinék, mint a korábbi években, de a Wild nagyberuházása éppen csak meghozta a gyümölcsét, az Edmonton pedig tehetséges fiatalokkal sem tudott dobbantani a tabellán, ami az általános igazgatójába került a csapatnak.
Összességében elmondható, hogy nem hiába tértek vissza a jégkorongvilág legjobbjai az NHL-es arénák jégfelületére, hiszen egy izgalmas szezont produkáltak a csapatok. Ez a küzdelem csak még jobban ki fog éleződni, hiszen nyáron drasztikusan csökken a fizetési sapka, és minőségi játékosok is áldozatául eshetnek a nyári kivásárlásoknak. De addig még előttünk áll egy magas színvonalú rájátszás, ahol, mint azt a tavalyi év is bizonyította, bármi megtörténhet.