Vélemény

Szilágyi Áron bronzérmesként is bajnok

  • Vásárhelyi Tamás

A tavalyi londoni olimpiához hasonlóan, a hazai rendezésű vívó világbajnokságon is Szilágyi Áron hozta az első magyar érmet.

Már a Dózsa György út elején sejteni lehetett, hogy ez a nap más lesz mint az eddigiek. És nem csak azért, mert szerdán már érmekért vívtak a budapesti vívó világbajnokságon. Amíg a két selejtezős nap alkalmával ugyanis kis híján a SYMA Csarnok bejárata előtt parkolhatott az érdeklődő médiamunkás, addig a "szilágyiáronos" napon bizony néhány száz méteres séta kellett az objektum megközelítéséhez. Az érdeklődést persze nyilván szimpatikus olimpiai bajnokunk előtérbe állítása korbácsolta fel, aki az utóbbi hetekben óriásplakátokról és egy rendkívül jól sikerült vb-reklámfilmből lett állandó ismerősünk, akit kis túlzással az otthoni vízcsapból is folyni láttunk.

A Vasas 23 esztendős vívóját azonban az egy évvel ezelőttihez képest (tegye fel a kezét, aki London előtt aranyat várt tőle!) alaposan megváltozott érdeklődés nem zavarta meg. Becsülettel állta a média- és közérdeklődés nem mindig egyszerű sarát és elviselte az esélyesség terhét. Mivel idén hat Világkupa versenyből ötször is dobogós volt, így kiemeltként a hétfői selejtezőben nem kellett vívnia, ami adott esetben akár hátrány is lehetett volna. A szerdai bemutatkozáson azonban szerencsére gyorsan túlesett (a spanyol Escudero ellen 15-6-al melegített), majd a román Galatanu (15-10) legyőzése után jöhetett az olimpiai bajnokok csatája, az athéni győztes Aldo Montano ellen. Az olaszt ugyan Nemcsik Zsolt 2004-es olimpiai döntőbeli "reklamálós, hadonászós" legyőzése óta nem szeretjük, most azonban bizonyította, hogy azért ő is igazi sportember. A nyolcaddöntős meccsen ugyanis 12-9-es magyar előnynél a zsűri egészen érthetetlen okból (nem is volt akció közben) egy tust jóváírt az amúgy vehemens, a pártatlan bírákat örökké befolyásolni akaró stílusát levetkőzni képtelen olasznak, Szilágyi tiltakozását azonban Montano sportszerű megerősítése is segítette végül a pont "lealkudásában". A végzetét (a megérdemelt bosszút?) ugyanakkor most ő sem kerülhette el, simán (15-9) győzött az olimpiai bajnok magyar.

Szerencsére aztán nem csak Áronra kellett figyelnünk ezen a délutánon, hiszen két másik magyar, Gémesi Csanád és Szatmári András is remekül menetelt, mindketten életük legjobbját elérve jutottak be a nyolc közé. Gémesit éppen Szilágyi Áron állította meg aztán a negyeddöntőben, Szatmári pedig 14-14 után egy "ha akarom ide ítélem, ha akarom oda"-tussal veszített a később Áront is hasonló arányban legyőző, végül vb-ezüstig menetelő orosz Kovaljov ellen. Sokáig a vívósport történetét ismerő szakemberek is vakargatták a fejüket, hogy mikor volt vb-n utoljára három magyar kardozó a legjobb nyolc között, végül az 1975-ös budapesti világbajnokságban állapodtak meg. Az pedig bizony nem ma volt...

És ha már a történelem szóba került. Szilágyi Áron tavaly csodás sorozatot folytatott Londonban, lévén a brit fővárosban rendezett korábbi két olimpián (1908 - dr. Fuchs Jenő, 1948 - Gerevich Aladár) is egyaránt magyar kardozó nyert. A triplázáshoz ragaszkodást pedig Budapesten folytatta, hiszen a legutóbbi két budapesti vívó vb-hez (1975 - Marót Péter, 1991 - Nébald György) hasonlóan most is egyéni vb-bronz lett kardozóink jutalma. Ha a párhuzamokat folytatva még hozzátesszük, hogy a '91-es budapesti vb-n a férfi karcsapat aranyérmes lett, mindjárt nagyobb kedvet kapunk a szombatra kiírt férfi kard csapatversenyhez. A tegnapi hangulatot és a nagyszerű magyar sikert látva, most már az sem zavar, ha aznap sem tudok közel parkolni a SYMA Csarnokhoz...