Biatlon

Raphael Poiree a fehéroroszoknál vállal munkát

  • VNA
megosztom

A nyolcszoros világbajnok francia biatlonostól várják a fehérorosz válogatott felkészülésének megújítását.

Az utóbbi években (Darja Domracsevát leszámítva) nem ment igazán jól a fehérorosz biatlon-válogatottnak. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az ország szövetsége, amely a jövőben edzőként számít a francia Raphael Poiree szolgálataira. A nyolcszoros világbajnok immáron 37 esztendős, de korábbi tapasztalatára alapozva úgy érzi, hogy tud segíteni. Poiree a fehéroroszok férfi csapata mellett kapott munkát, szerződése pedig a következő két szezonra, egészen a 2014-es téli olimpia végéig szól.

A 2007-ben visszavonuló klasszis pályafutása során 44 Világkupa versenyt nyert meg, világbajnoki címei mellett pedig három olimpiai érmet is szerzett. Poiree a családját is szeretett sportágának köszönheti, felesége ugyanis a korábbi kiváló norvég biatlonos, Liv Grete Skjelbreid, aki három gyönyörű leánygyermekkel ajándékozta meg őt. A család egyelőre marad Norvégiában, így nem követi a következő két szezont a fehéroroszok mellett dolgozó családfőt.

megosztom