Vívás

Kilencedik hely a csapat-világbajnokságon női kardban

  • MTI
megosztom

A kilencedik helyen végzett a magyar női kardválogatott pénteken a kijevi csapat-világbajnokságon.

A verseny honlapja szerint a Várhelyi Kata, Márton Anna, Garam Nóra, Mikulik Júlia összeállítású együttes a 16-os táblán a németekkel csapott össze, és öttusos, 45-40-es vereséget szenvedett, ennek folyományaként pedig már a legjobb esetben is csak kilencedik lehetett. A folytatásban előbb ellenfél nélkül jutott tovább, majd legyőzte a kazah, végül pedig az azeri együttest.

A kiutazás előtt úgy volt, hogy a világranglistán kilencedik helyezett fiatal magyar csapat a francia vagy a lengyel válogatottal kezd, de a dél-koreaiak nem utaztak el a vb-re, így a magyarok eggyel előrébb léptek a kiemelési sorrendben, s a németekkel kerültek szembe a nyolcaddöntőben.

A csapatnak nem volt tagja - a hazai szövetség honlapja szerint sérülés miatt - Benkó Réka, a jelenlegi legjobb magyar női kardozó.

A csapat-vb-n a női kardozók mellett még a férfi párbajtőrözők lépnek pástra - ők szombaton küzdenek az érmekért -, e két szakág képviselői ugyanis az olimpián csak egyéniben szerepelhetnek majd.

Vívás, csapat-világbajnokság
Női kard
a 16 között:
Németország-Magyarország 45-40
 
a 9-16. helyért:
Magyarország ellenfél nélkül továbbjutott
 
a 9-12. helyért:
Magyarország-Kazahsztán 45-40
 
a 9. helyért:
Magyarország-Azerbajdzsán 45-39
A versenyben 14 csapat indult.

 

megosztom