Heti 6:3

Messi megállíthatatlan, Tévez tarthatatlan

  • Göbölyös János
megosztom

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból. Szó lesz gólokról, jogokról, érmekről és érvekről, tragédiákról és ítéletekről, de szerepel az összeállításban egy fánk is, amiért három hónapos eltiltás járt.

HETI HATOS

1. Messi most Kubalát előzi
 
Amikor Lionel Messi szerdán a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés 56. percében megszerezte önmaga második, egyben a Barcelona negyedik gólját, ahhoz nekünk is volt némi közünk. Nem ott a pályán, hanem a katalán csapat történelme kapcsán, az argentin zseni ugyanis ezzel a találattal utolérte Kubala Lászlót, aki Barca-játékosként 194-szer volt eredményes. A világ legjobbjának már kétszer megválasztott csatár ezzel társbérletben második a gránátvörös-kékek örökranglistáján, de minden esélye megvan arra, hogy pár év múlva egyeduralkodó legyen a mesterlövészek között. Ehhez már ,,csak” negyvenkétszer kell betalálnia az ellenfelek kapujába, és akkor megdönti César Rodriguez több mint félévszázados, 235 gólos csúcsát. Nincs kétségem afelől, hogy sikerül neki, bár mint nyilatkozta, őt nem a rekordhajhászás érdekli, hanem az, hogy segítse csapatát. Megtette ezt eddig is, és még hol a vége? Messi mindössze 24 éves, benne van még néhány év, hogy a góljait már ne is számoljuk.

2. Veszprémi repülőrajt a BL-ben

Mirko Alilovic, az MKB Veszprém kapusa Most akkor mi a probléma Veszprémben? Mocsai Lajos csapata repülőrajtot vett a Bajnokok Ligájában, az első csoportmeccsén Lengyelországban négy góllal legyőzte a kvalifikációs tornán a Löwent búcsúztató Kielcét. Az újonnan szerződtetett kapus, a horvát Mirko Alilovic parádézott, 46 lövésből 21-et védett, a Vujin-Császár-Sulic-Iváncsik Gergő kvartett a 29 veszprémi gólból 21-et szerzett, és még sorolhatnánk a jobbnál-jobb teljesítményeket. A magyar bajnok ezen a mérkőzésen igazi csapatként funkcionált, úgy mozogtak együtt Ilyésék, mintha a szezon derekán, csúcsformában lettek volna. Pedig az előjelek nem azt sejttették, hogy az MKB Veszprém szétlövi a lengyeleket, sokkal inkább amiatt féltették a mieinket, hogy a nyári ,,hercehurca” megviselte a csapatot, és belefut egy zakóba. Tény, hogy túl sok minden történt a klubban (és körülötte) ahhoz, hogy nyugodt felkészülésről lehessen beszélni. Dejan Perics és Nikola Eklemovics személyében világklasszisok távoztak, Fazekas Nándor súlyosan megsérült, a nyári gyakorlómeccsek sem sikerültek, ráadásul egy mesterségesen(?) gerjesztett feszültség is hátráltatta a munkát. Nem beszélve arról, hogy - mintegy bónuszként - elég rázós csoportba sorsolták a mieinket, akik az Atlético Madriddal, a Füchse Berlinnel, a Csehovszki Medvegyivel, a Silkeborggal valamint a Kielcével kerültek össze. Ennyi kín és szenvedés után a lengyelek - idegenben - ki- és lepipálva. Akkor most mi a baj a Veszprémmel?

3. TV-közvetítések korlátok nélkül

Történelmi döntést hozhat a héten az Európai Bíróság. Amiben határoznia kell a testületnek, az nem más, mint a nemzeti labdarúgó-bajnokságok tv-közvetítési rendje, egészen pontosan annak területi korlátozásának feloldása. Ez a szabályozás ugyanis az EB egyik jogi szakértője szerint sérti az uniós versenyjogi előírásokat, így aztán ha a bíróság szabályellenesnek tartja a jelenlegi gyakorlatot, akkor mindenki, mindenhol, mindent láthat Európában. Hogy ez kinek, milyen élményt jelent majd, nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy mit szólnak az esetleges változáshoz az egyes tv-társaságok, illetve azok a szövetségek, klubok, akiknek eddig busás bevételük származott a közvetítési jogok értékesítéséből. A szurkolók mindenesetre jól járnának, elképzelem, hogy mondjuk egy manchesteri pubban valaki csatornát vált, megelevenedik előtte a Siófok-Zete OTP Bank Liga mérkőzés, hát… Nem biztos, hogy kér még egy sört. Bár az is lehet, hogy még jobban leissza magát.    

4. Érmet hoz a WADA Pars Krisztiánnak?

Pars Krisztián, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető a tegui világbajnokság döntőjében Lehet, hogy mégis csak lesz egy olimpiai ezüstérmünk? 2008-ban Pekingben a kalapácsvetés döntőjében Pars Krisztián lecsúszott a dobogóról, a két fehérorosz versenyző, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon túldobta őt. Még abban az évben, decemberben a NOB doppingvétség miatt megfosztotta érmeitől a két izomgolyót, és ezzel a döntéssel Pars a második helyre lépett előre. Tavaly nyáron azonban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság helyt adott a fehéroroszok fellebbezésének, mondván, a doppingminták elemzése során szabálytalanság történt, így azok visszakapták érmeiket. A NOB azonnal jelezte, hogy újabb vizsgálatot szeretne, s bár azóta nincs érdemi fejlemény az ügyben, Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökségi tagja a Budapesten rendezett sportjogi konferencián kijelentette: az ügy még nem zárult le. A kanadai sportvezető nemes egyszerűséggel annyit mondott: ,,Mindenki tudja, hogy a két versenyző doppingolt”. Súlyos kijelentés ez egy NOB-tag, WADA-vezér szájából, de mindenképpen üdvözlendő az elszántsága, és nem elsősorban azért, mert magyar érdekeltségű ügyről van szó. A vizsgálatnak egyébként tárgyi akadálya nincs, a minták ma is rendelkezésre állnak, jó lenne az üggyel együtt azokat is felmelegíteni. Apropó, dopping. A WADA mindenre figyel. A napokban közzétette a 2012-es tiltott szerek listáját, amiben ugyan nem szerepel a nikotin, de a szervezet hivatalosan is foglalkozik annak hatásaival, merthogy a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták: enyhe stimuláló hatása van. Nos, az élsportolókra nem jellemző hogy dohányoznának, bár nyilván közöttük is akad olyan, aki hébe-hóba rágyújt. Ha viszont a nikotin is listás szer lesz, nekik is el kell dobniuk a bagót, különben megszívhatják.

5. United, City és a többiek

Manchesterben most mindenki mosolyog. Talán még De Gea, a United kapusa is, aki egy fánkkal próbált kisétálni a helyi Tescóból, a probléma mindössze az volt, hogy nem fizetett érte. Le is bukott szegény, és hiába mondta, hogy a heti 70 ezer fontos fizetése mellett nincs rászorulva az ilyen trükkökre, nem hittek neki, megbüntették. Az ítélet szerint De Gea három hónapig nem teheti be a lábát a Tescóba, ám az nem derült ki a hírből, hogy melyikbe. Ha egyikbe se, akkor két választása van. Vagy kinéz magának egy másik áruházláncot, vagy leszokik a fánkról. Visszatérve a manchesteri mosolyhoz, a Premier League-ben hét fordulón vannak túl a csapatok és a tabella élén a United és a City áll. Utóbbi csak azért második, mert egy góllal kevesebbet szerzett a ,,nagytestvérnél”, a háromnál nagyobb gólátlaga azonban így sincs veszélyben. A BL-ben ugyan egyelőre egyikük sincs továbbjutó helyen, de ennek most még semmi jelentősége nincs. Mint ahogyan az angol bajnokságban is borulhat minden, mondjuk úgy, hogy a jövő héten nem a United, hanem a City vezet. Ez a szezon ugyanis gyaníthatóan róluk szól majd.

A Premier League legszebb szeptemberi találatai


6. Harmadszor lett Morgenstern a nyári síugró király

Az ember, a tudomány, a technika csodákra képes. Nem is oly rég még elképzelhetetlen volt, hogy valaki bikiniben vagy fürdőgatyában kilátogasson egy síugrósánchoz, és úgy izgulja végig a versenyt, hogy közben lebarnul. A sportág ma már ezt az élményt is megadja a rajongóknak. Az ausztriai Hinzenbachban a hétvégén zárult a síugrók nyári Grand Prix-sorozata, és tízezer néző előtt hazai siker született. Gregor Schlierenzauer érte el a legmagasabb pontszámot, két, 90 métert meghaladó ugrásával. Az osztrákok számára azonban nem ez volt a nap csúcspontja, hiszen Thomas Morgenstern megnyerte az összetett versenyt, így 2003 és 2007 után harmadszor végzett az élen. Morgenstern ezzel beállította a lengyel Adam Malysz rekordját, aki korábban szintén háromszor nyerte meg a nyári versenyeket. Ki tudja, lehet, hogy néhány évtized múlva mi meg hóbuckákon állva, fagyban dideregve annak örülünk, hogy kajakosaink a szegedi télben végigverik a világot a mesterségesen fűtött Maty-éri pályán.

HETI HÁRMAS

1. Tévezzel példát statuálna a FIFA

Egészen szép kis irodalma lett a Tévez-ügynek. A történet kedden Münchenben kezdődött, amikor a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen a Bayern két góllal vezetett a Manchester City ellen. Roberto Mancini a második félidőben úgy döntött, pályára küldi az argentin válogatott csatárt, akit a kettejük között kialakult felhőtlennek jóindulattal sem nevezhető viszony ellenére képesnek tartott arra, hogy faragjon a hátrányból. ,,Carlos úrfi” azonban másként gondolta mindezt, nemes egyszerűséggel megtagadta a játékot, maradt a helyén - és maradt a 2-0. Az ügy viszont nem maradt visszhang nélkül, az edző még melegében kijelentette, hogy Tévez ezzel a viselkedéssel nála elvágta magát. A szakma és a sajtó szinte egyhangúan elítélte az öntörvényű játékost, aki ugyan bocsánatot kért a szurkolóktól, ám ennek nem volt semmi foganatja, sőt… A Manchesterbe érkezéskor úgy kellett kimenekíteni Tévezt a repülőtérről, máskülönben szétszedték volna a City-szimpatizánsok. Az ügyben jelenleg belső vizsgálatot folytat a klub, és amíg ez le nem zárul, addig az edzésektől is eltiltotta a futballistát. A munkamegtagadás természetesen eljutott a FIFA-hoz is, amelynek egyik alelnöke odáig ment, hogy kijelentette, amennyiben a City bizonyítékokkal alátámasztja állítását, akkor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség akár végérvényesen elmeszelheti Tévezt, azaz eltilthatja mindennemű sporttevékenységtől. Jim Boyce hozzátette, precedens értékű döntés születhet, a FIFA-nak van elég hatalma ehhez, nem akarja, hogy hasonló eset bárhol megismétlődjön. Mindez kevésbé hatja meg azokat a klubokat, amelyek kapva az alkalmon, tárt karokkal várják az argentint, közöttük természetesen ott van Dzsudzsák Balázs Anzsi Mahalacskája is. Azt azért erősen kétlem, hogy a történet a FIFA-nál zárul, azt meg egyenesen nevetségesnek tartom, hogy a Blatter-féle erkölcscsőszök mondják ki a ,,halálos ítéletet” egy amúgy valóban elítélendő és büntetendő cselekedetre. Megoldják ezt majd az angolok házon belül, mint ahogy a FIFA is ezt tette, amikor a saját emberei és szervezetei között kirobbant vesztegetési botrányt kezel(get)te.

Tévez nem volt hajlandó pályára lépni a Bayern München ellen

2. Tragédiák itthon és világszerte

A sportolók betegsége, balesete, halála, a sporttal kapcsolatos tragédiák mindig kiemelt figyelmet kapnak. A múlt héten több megrázó hír is körbejárta a világsajtót, ilyen volt Arvydas Sabonis szívrohama. A 46 esztendős litván olimpiai-, világ-, és Európa bajnok kosaras 2005 óta már csak szabadidejében játszik, és a pályán lett rosszul. Az NBA-ben hét idényt lehúzó 211 centis óriás életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, az állapota stabil. Nem volt ekkora szerencséje Theyab Awanának, aki autóbalesetben hunyt el. Ő az az arab emírségekbeli futballista, akinek a Libanon ellen szerzett sarkazásos büntetőjét milliók láthatták az interneten, a különös mozdulat a világháló egyik legnézettebb felvétele volt. Awana 21 évet élt. Marokkóban a szurkolók ontották egymás vérét, miután a Mouloudia 3-0-ra kikapott a Chabab Mohammediától. A meccs után kitört zavargásokban huszonheten megsérültek, a halottak száma hét, közülük kettő rendőr. Nem tartozik szorosan a fenti eseményekhez a számunkra legfájdalmasabb hír: elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség egykori alelnöke. A sportvezető szinte az egész életét a magyar atlétikának szentelte, testnevelő tanárokat nevelt, élsportolókat edzett. Schulek Ágostont rövid betegség után 68 éves korában érte a halál. 

3. Doppingverseny német módra

Rovatunk rendszeres témája a bunda, a megvesztegetés, a dopping, és sajnos erre a hétre is jutott belőlük egy-egy. A Román Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke került előzetesbe amiatt, hogy a vád szerint 19 ezer eurót fogadott el egy üzletembertől célzott bíróküldésért cserébe. Vasile Avramnak most egy ideig nem kell gondolkodnia azon, hogy ki, hol fújja a sípot, magának adott piros lapot, ami után nem a fegyelmi bizottság, hanem a bíróság mondja majd ki az ítéletet. Az azeriek nem aprózták, ennél nagyobb tételben játszottak. A BBC állítása szerint egy ismeretlen azeri személy kilencmillió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára két londoni olimpiai aranyéremért cserébe. Azerbajdzsánban miniszteri szinten cáfolták a hírt, és ugyanezt tette Vu Csing Kuo, az AIBA elnöke is, aki azért ad a látszatra, merthogy belső vizsgálatot indított az ügyben. Mivel a szervezetnek nem ez volt az első ilyen balhéja, talán szerencsésebb lenne önvizsgálatot tartani, és nem a pénzt számolni, hanem kiszámolni a nem odavalókat. És akkor dopping…Egy a hét elején közzétett tanulmány szerint a hetvenes-nyolcvanas években az NSZK-ban is ipari méreteket öltött a tiltott szerek előállítása, azok sportolókkal való megetetése, vagy hatásosabb módszerként a koksz beinjekciózása. A cél egyértelmű volt: tartani kellett a versenyt a Kelettel, annak is egyik zászlóshajójával, az NDK-val. A tanulmány legizgalmasabb passzusában az szerepel, hogy a dopping érdekében különleges pornográfiai kutatások is folytak. A speciális ,,pornókutatások" lényege annak kiderítése volt, hogy a pszichoszexuális ösztönzők milyen hatást gyakorolnak a sportolók teljesítményére, illetve azok a szteroid szedése előtt vagy utána hatásosabbak-e. E tekintetben azért a nyugatnémetek jócskán lemaradtak keleti testvéreiktől. Visszagondolva egy-egy NDK-s úszó vagy atlétalány(?) alkatára és hangjára, ezt a versenyt a keleti blokk fölényesen nyerte.

megosztom