Heti 6:3

Svájci csoda, Guttmann-átok, omladozó kínai fal - heti összefoglaló

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Egy lépésre a csodától Svájc
Roger Federer, Simon Ammann, Dario Cologna. Néhány igazán nagy név a svájci sportból. Nem állítom, hogy velük egy magasságba emelkedett az elmúlt két hét során az alpesi ország jégkorong válogatottja, de amit a finn-svéd közös rendezésű A-csoportos vb-n véghezvittek, az mégis kivételes tett volt részükről. Az utóbbi években még a legjobb nyolc közé sem nagyon kerülő svájci csapat ugyanis veretlenül vívta meg a csoportkört, majd a csehek (2-1) és az amerikaiak (3-0) testén keresztül egészen a fináléig menetelt. Ott ugyan az egész torna legértékesebb játékosának választott Roman Josi góljával még vezetett Svájc az első harmadban, de a csoda idáig tartott, néhány szerencsés gól, valamint az NHL rájátszásból kieső Vancouver Canuckstól még éppen idejében hazatérő Sedin-testvérek remeklése után a házigazda végül 5-1-re győzött.

Ezzel meg is törte a rendező nemzeteket sújtó 27 éves átkot, a Szovjetunió 1986-os sikere után nyert ugyanis ismét egy csapat házigazdaként jégkorong vb-t. A világbajnokság azonban a hazai siker ellenére kétségtelenül a - nem mellesleg a világranglista hetedik helyére feljövő - svájciakról szólt, akik történetük legjobb világbajnoki szereplését beállítva mutattak követendő példát a "kiscsapatoknak". De bocs fiúk. Sajnálom, de számomra a svájci sportelit még mindig Federerről, Ammannról és Colognáról szól, igaz az év meglepetése kategóriában egy voksra tőlem azért számíthattok...

2. Omladozó kínai fal
Leszögezem, hogy semmi gondom nincs a kínaiakkal. Kivéve, ha asztaliteniszről van szó. Olyan régóta és annyira fölényesen uralják ugyanis a sportágat, hogy hozzám hasonlóan sokan várják már végre az egyeduralmuk megtörését. A hétfőn véget ért párizsi világbajnokságon is tapasztalható volt a „Kína-ellenes” hangulat, így a milliárdos ázsiai ország játékosai ellen elért valamennyi siker vastapsot kapott. A közelmúltban a ping-pong diplomáciát is előtérbe helyező, nem titkoltan a többi nemzettel nyitottabb viszonyra törekvő kínaiak is érzik, hogy nekik sem jó az, ha folyton csak ők nyernek.

A sorozatos kínai győzelmek (a londoni olimpián is elvitték mind a négy aranyat) hatására ugyanis náluk is zuhanni kezdett a sportág népszerűsége és egyre kevesebbeket érdekel(t) a házibajnokságukká silányuló vb-k sora. Ezen a trenden fordíthat nagyot az idei párizsi világbajnokság, ahol az öt számból kettőt (férfi párosban Tajvan, vegyes párosban Észak-Korea lett a győztes) más ország nyert meg. A megszerezhető húsz éremből 14-et hazavivő Kína persze így is fölényesen nyerte meg az éremtáblázatot (férfi és női egyesben is mind a négy érem az övék lett), ám az eddig mindent eltakaró kínai falon kétségtelenül törésvonal keletkezett. Egy dolgot sajnálhatunk csak, hogy a hetvenes évekkel ellentétben ezt most nem a Jónyer-Klampár-Gergely trió nevével fémjelzett magyar pinyósok ütötték…

3. Lóerők nélkül is szárnyaló Michelisz
A vetélytársakkal szemben (ló)erőbeni hátrányban lévő Hondások számára nem ígért sok jót a túraautó világbajnokság (WTCC-sorozat) hétvégi ausztriai versenye. Hogy mégsem kellett dobogós hely nélkül hazakullogniuk azt ismét Michelisz Norbertnek köszönhetik. A tavaly a privát értékelésben a legjobbnak bizonyuló magyar versenyző ugyanis megmutatta, hogy a Zengő-Motorsport csapatban lehet bízni. Ezúttal ráadásul a technika mellett a taktika is rendben volt. Igaz, a különleges és sok versenyző számára rajtbüntetést hozó időmérő után az első futamban a mezőny végéről indulva semmi sansz nem volt a pontszerzésre. Pont ezért volt fontos, hogy Norbi ebben a futamban taktikusan, az ideális ívekre figyelve autózott és nem amortizálta le a kocsiját, így a második futam kedvező, első soros rajthelyét kihasználva ismét dobogóra állhatott.

Norbi ugyan a rajt után néhány kanyarig vezetett is, ám később a jóval erősebb autókkal rendelkező riválisok közül ketten is megelőzték. Jó hír még, hogy a magyar versenyző idén már harmadszor volt dobogós (ez egyéni rekord beállítás) és mivel még a szezon felénél sem járunk, várhatjuk a további sikereket. Főleg akkor, hogy ha a szerelők a Honda Civic csúcssebességén tudnak még javítani a június elején Moszkvában következő hatodik fordulóig.

4. Vért izzad a Szolnok, már az elődöntőben
Parádés mérkőzést hozott a Szolnok és az Atomerőmű ötödik találkozása a férfi kosárlabda bajnokság idei elődöntőjében. Az utóbbi években a nemzetközi kupákban (is) edződött szolnoki csapatról sokan úgy vélték, hogy ha már az Adria Ligába is beleerősödött, akkor itthon nem nagyon lesz ellenfele. Nos ezt a teóriát cáfolta meg - de alaposan - a kiválóan játszó paksi együttes, amely nem csak kiharcolta a mindent eldöntő ötödik meccs lehetőségét, de azon Szolnokon (!) is végig vezetni tudott. A második negyedben már 16 ponttal (23-39) is jobban álló Atomerőmű azonban végül mégsem jutott el a katarzisig, amit nagyrészt a 31 pontig jutó James Florence-nek köszönhet, aki vállára vette a mérkőzés elején gyengén játszó Szolnokot, majd az utolsó másodpercekben hidegvérrel bedobott két büntetőjével kiharcolta csapata számára a hosszabbítást. Ebben már a Szolnok volt a jobb, amely végül 102-98-ra győzött és újfent kiharcolta a döntőbe jutást, ahol majd a roppant erős Alba Fehérvár lesz az ellenfele. Na most álljon elő az, aki szerint a Szolnoknak sétagalopp lesz az idei magyar bajnokság megnyerése...

5. Aján Tamás maradt a sportági vezér
Éppen a minap dicsértem egy jegyzetben a magyar (kézilabda) sportdiplomáciát, most pedig egy másik sportág, a súlyemelés kapcsán kell újfent ezt a témakört szóba hozni. Hétfőn ugyanis Moszkvában tartotta tisztújító kongresszusát a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), ahol negyedszer is Aján Tamás került a sportág élére. Bár előzetesen több karizmatikusnak látszó jelölt is bekerült a „kalapba”, végül csak egy kihívója akadt a magyar sportvezetőnek, aki végül fölényesen győzött és újabb négyéves ciklusban irányíthatja a sportágat. Ezzel továbbra is Aján Tamás az egyetlen magyar sportvezető, aki egy olimpiai sportág nemzetközi szövetségének elnöki tisztét ellátja. Az újabb sportdiplomáciai siker fontos eleme a súlyemelés hazai lehetőségeinek, más kérdés ugyanakkor, hogy a 2005-ben és 2009-ben egyaránt vetélytárs nélkül újraválasztott Aján vezető pozíciója ellenére a „tárcsások” világában idehaza immáron évek óta nem sok előrelépés tapasztalható…

6. Indián újra a vízparton
Egyelőre még sokfelé csak lábjegyzet-szerű hírként jelent meg, de annál örömtelibb, hogy az Indián becenévre hallgató Horváth Csaba, az atlantai olimpia kenus bajnoka ismét a sportágban vállal munkát. Az MTK-ban edzőnek álló Kőbán Rita mellett tehát egy újabb nagyszerű magyar sportoló döntött úgy a napokban, hogy hosszabb távollét után kedvenc sportágáért akar tenni. Ami pedig még örömtelibb, hogy mindketten szerény, visszafogott tervekkel érkeztek a vízpartra, így nem egyik napról a másikra akarnak sztáredzővé válni, tudásukat első körben a fiatalabb generációnak (akik közül sokan talán nem is látták őket versenyezni) próbálják átadni. A tendencia örömteli és reméljük, hogy egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk tényleg hatékonyan épít a kormányzattól érkező megnövekedett sporttámogatásokra. Hiszen az infrastruktúra fejlesztése mellett a sportági bázis szélesítése is akut feladat. Horváth Csaba és Kőbán Rita szerepvállalása most ugyan csak egy-egy személyes döntés, így mi csak abban bízhatunk, hogy ők - bennfentesként - pontosan látják a háttérben elinduló pozitív fejleményeket.


Heti Hármas

1. Tovább élő Guttmann-átok
Némi malíciával azt is írhatnám, hogy legalább újra beszélnek rólunk a nagy európai labdarúgó porondon... Ha másra nem, erre mindenképpen jó volt a szerda esti Európa-Liga döntő. Az amszterdami finálét végül egy hajrában született góllal (1-2) elbukta a Chelsea ellen a Benfica, a portugál csapat így sorozatban hetedszer veszített (a győri kézisek óta tudjuk, ez mennyire fájó) valamelyik európai kupadöntőben. A sorozatos kudarcok hatására ismét előkerült a korábbi sikeredző, a Benficát annak idején két BEK-győzelemig vezető Guttmann Béla neve, aki a klubbal pénzügyi vitába keveredve átkozta meg a fukarkodó portugálokat. Az azóta szállóigévé vált „A következő száz évben nem nyertek nemzetközi kupát!”  felkiáltása pedig máig, immáron 51 éve érvényes. A portugálok hiába próbálták meg kiengesztelni a kevés igazán elismert magyar edző közé tartozó, nyolcvanegy éves korában elhunyt Guttmannt, akinek még a sírjához is ellátogattak a közelmúltban bűnbánatért esedezve, a stigma ettől függetlenül továbbra is rajtuk maradt. Némi figyelmeztetés gyanánt az anyagiasságban hívőknek…

2. Vonulj vissza, mint Beckham!
A szezon vége általában a visszavonulások sorát hozza a sportvilágban, így vannak ezzel a labdarúgók is, különösen most, hogy nyáron jelentősebb torna nélküli időszak elé nézünk. Az idei év, sőt az elmúlt pár hét rögtön két korszakos egyéniség búcsúját is jelentette. Még fel sem ocsúdtunk Sir Alex Ferguson közel 27 év után bekövetkező búcsújából, máris jött a szintén a Manchester United korszakos egyéniségei közé tartozó David Beckham bejelentése. Az utóbbi években már inkább divatikonként ismert Becks manchesteri sikerkorszaka után megfordult a Real Madridnál, új utakra terelte a Los Angeles Galaxyt, majd a Milanos kölcsönidőszakok után idén a Paris Saint Germainnel is bajnok lett.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy négy országban is bajnokok lettek, de - ami talán a 38 éves angol játékos kapcsán még hangsúlyosabb - még kevesebben voltak olyanok, akik labdarúgó pályafutásokat „felturbózva” tudtak volna ennyire világraszóló ismertségre szert tenni, mint a 115-szörös angol válogatott, BL-győztes (1999), búcsúmeccsén különleges stoplisban játszó Beckham.

3. Veszélyben Murray indulása a Garroson
Semmilyen szempontból nem alakult jól a múlt heti római tenisztorna a skót Andy Murray számára. A világranglista második helyezettje ugyanis hátsérülése miatt kénytelen volt 3-6, 7-6-os állásnál feladni a spanyol Marcel Granollers elleni második fordulós mérkőzést. A 26. születésnapját éppen a torna idején ünneplő Murray azonban nem féltétlenül a kiesés miatt bosszankodhat elsősorban. Az őt 2011 óta kínzó sérülés kiújulása ugyanis alaposan visszavetheti őt. Saját bevallása (első diagnózisa) szerint meglepő lenne, ha tudná vállalni a párizsi salakpályás torna, a Roland Garros küzdelmeit. Pláne úgy, hogy az évad második Grand Slam tornáján három nyert szettig zajló meccsek várnának rá. Mindez azért lehet számára rossz hír, mert tavaly sikerült számára a nagy áttörés, hiszen négy elbukott döntő után nyert végre Grand Slam tornát, londoni olimpiai bajnoki címével pedig olyan magasságokba emelkedett, ahol csak igen kevés brit sporthős népszerűségi indexe található…