Heti Hatos

1. Bravúr után - bravúr előtt?

A 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtező csoportjainak sorsolásakor nem tapsoltunk örömünkben. Azzal persze tisztában voltunk, hogy a hollandok ellen a labdán kívül sok keresnivalónk nem lesz, ám a török-román duótól (vagy legalább is az egyiktől) szívesen megkíméltük volna magunkat. De hát, mint tudjuk, ez nem kívánságműsor, ha a brazíliai vb-t - huszonnyolc év után - nem csak merő szórakozásból, hanem a magyar válogatott szurkolójaként
akarjuk nézni, ahhoz megkerülhetetlen a bravúr. Az eddigi eredmények ráadásul azt mutatják, nem elég csak egyszer, hanem kétszer kell borítanunk a papírformát. Fogjuk rá, hogy kedden, Isztambulban megvolt az első. Vendégként döntetlent játszani a törökökkel meglepetésnek számít, a meccs összképe alapján mindenképpen, hiszen hősiesen védekezve, némi szerencsével támogatva, hátrányból felállva sikerült egyenlíteni. Ha ,,csomagban" nézzük a román-török páros elleni két mérkőzést, nem sok a két pont. Ha viszont onnan közelítünk, hogy két, az elmúlt évtizedekben a miénknél magasabban kvalifikált csapattal szemben veretlenek maradtunk (a törököket ráadásul vertük itthon), akkor nincs miért szomorkodni. Örüljönk egyelőre annak, hogy hat hónapig tuti továbbjutók (pontosabban pótselejtezősök) vagyunk, ráérünk majd ősszel számolgatni. Valljuk be, két évvel ezelőtt kevese(bbe)n hitték volna, hogy a sorozat végjátéka, az utolsó négy meccs előtt a magyar válogatott pontelőnnyel áll a második helyen. Márpedig jelenleg ez a helyzet. Tudom, vár még ránk egy bukaresti és egy amszterdami túra (az észteket és az andorraiakat itthon fogadjuk), ami egyenként is megerőltetőnek tűnik, nemhogy párban. Hogy melyiken van nagyobb esélyünk, gondolom, nem kell ecsetelni, így aztán világos a cél, adott a feladat: nyerni kell Romániában! Nagyobb nyomás ott sem lesz a csapaton, mint volt a Fenerbahce-stadionban, sőt, néhány ezer magyar szurkoló hangja is segíthet abban, hogy október 11-én, az utolsó előtti játéknapon kirándulni, ne pedig túlélő túrára utazzunk Hollandiába.

2. Benedek, az építőmester

Miután a magyar vízilabda-válogatott leszerepelt Londonban, majd bekövetkezett a kapitányváltás, kevesen hittek abban, hogy a megfiatalított csapat az új szakmai stábbal a világ élmezőnyében marad. Benedek Tibor természetesen az optimisták táborát erősítette, persze, ki más, ha nem a Kemény Dénes utódja bízzon leginkább a sikerekben. Nos, legjobb pólósaink azóta is veretlenek, a múlt héten ráadásul kvalifikálták magukat a Világliga nyolcas szuperdöntőjébe. Az újabb győzelem értékét növeli, hogy Madarasék a világbajnok olasz válogatott otthonában nyertek, így két nappal később biztos csoportelsőként zárhatták le a parádés sorozatot. Ez Kecskeméten meg is történt, a magyarok kifürödték magukat az oroszok ellen (a harmadik negyedben 6-1-re is állt a meccs), Benedek Tibor együttese tehát továbbra is hibátlan mérleggel menetel az első nagy tornagyőzelem felé. Júniusban, Cseljabinszkban persze legalább annyira nehéz lesz nyerni, mint amilyen nehéznek tűnt London után újjáépíteni a válogatottat. Az egyik már egész jól sikerült...

3. Madár, ez ijesztő!

Nem sokat, de gondolkodtam rajta, hogy Erdei Zsolt mérkőzése az elmúlt hét pozitív, vagy negatív hírei közé kerüljön. Ha csak a puszta tény alapján kellett volna dönteni, egyértelmű lenne a helyzet. Két, pontozóbírónak nevezett úriember Gyenyisz Gracsovot hozta ki győztesnek, egy - aki komolyan vette a feladatát - Madárt látta jobbnak, azaz a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi világbajnok ökölvívónk elveszítette 33 mérkőzés óta tartó veretlenségét. Hogy mégis miért itt írok erről, annak pofonegyszerű a magyarázata. A sportteljesítmény, a józan ész, és nem utolsó sorban a látvány (ami ugye nem csal...) győzött meg arról, hogy a 22 hónapos, lelki válsággal terhelt kihagyás után visszatérő, és változatlanul nagy célokat maga elé tűző Erdei nem csak épphogy, hanem vastagon leiskolázta a többet ütő, de kevesebbet találó szőke oroszt. Már az gyanús volt, amikor a tizedik menet után, a mérkőzés végét jelző gongot követően Gracsov örömtáncot lejtett a ringben, ma sem tudom elképzelni, hogy szívből jött mindaz, amit ott jó kedvében előadott. Sokkal inkább hajlok afelé, hogy ezt kellett tennie, így mégsem volt annyira feltűnő az eredmény kihirdetése. Senki más nem, csak ő, az edzője és a szorítósegédei ünnepeltek. A legmeggyőzőbb Albert monacói herceg reakciója volt. A miniállam uralkodója a protokollt felrúgva a fejét csóválta és pfújolt az eredményhirdetés után, nyilván neki nem szóltak, hogy a ,,millió dolláros szupernégyes" titulussal felruházott gálán a legfontosabb dolgok nem feltétlenül a kötelek között dőlnek majd el. Persze, aki Monte-Carlóban jár, nem árt barátságban lennie Fortunával. Bár gyanítom, Madáron ezen az estén a szerencse sem segített volna.

4. Aranyeső Milánóban

Sok sportág azért lobbizik, hogy felkerüljön az olimpia programjába. Olyanok mint például a vusu, a sportmászás, vagy a görkorcsolya. Mi egyelőre egyikben sem vagyunk világverők, a szintén körön kívüli kick-boxban viszont igen. A milánói világkupán taroltak a magyarok, nyolc aranyérmet szereztek. Ha ehhez hozzáteszem, hogy nem ez volt számukra az esztendő legfontosabb versenye, hanem a júliusi US Openre, illetve az októberi Világjátékokra fókuszálnak, akkor parádésan sikerült a ráhangolás. Most már csak azt kellene valahogy kibrusztolnunk, hogy mondjuk a vusu helyett a kick-box kapja meg a lehetőséget az olimpiai versenyeken - de ne a
birkózás kárára...

5. Vilanova visszatért

Mindig örömteli hír, ha valaki leküzd egy betegséget és újra munkába áll. Különösen látványos a visszatérés a sportban, ahol nagyobb a terhelés, a stressz, ahol hétről-hétre, napról-napra szerepelni, teljesíteni kell, ráadásul mindig szem előtt van az ember. A Barcelonára sokan figyelnek. Így aztán milliók tudják, hogy Tito Vilanova rákbeteg, 2011 novemberében, majd tavaly decemberben a nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el. A katalán sztárcsapat edzőjét januártól New Yorkban kezelték, ahonnan - remélhetőleg teljesen gyógyultan - kedden hazatért. A 44 éves szakember pénteken már edzést is vezényelt csapatának, s bár nem utazott el a Celta Vigo elleni bajnokira, a kedd esti PSG-vel szembeni BL-negyeddöntőn már ott volt. Az a hír járja, hogy Vilanova a távolléte alatt is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a helyére beugró másodedzővel, Jordi Rourával, sokak szerint ennek is köszönhető a Milan elleni továbbjutás. Tény, hogy az edző felépülésével párhuzamosan a Barca is kikerült a kisebbfajta hullámvölgyből. Hiába, hatnak egymásra. Együtt meg az ellenfelekre, akik a gyógyulásnak igen, a visszatérésnek már kevésbé örülnek.

6. Kilapátolt forduló

Aki azt mondja, hogy a magyar futball állóvíz, alig történik valami, az téved. Legutóbb például a hólapátok keltek életre, nem átallotta megfogni a nyelüket játékos, edző, szurkoló, de klubvezetők is beálltak a sorba. Nélkülük nem lehetett volna megrendezni a hétvégi bajnoki fordulót, az már nem rajtuk múlott, hogy az eső eláztatta a pályákat. Olyanok is segítettek a munkában, akikről nem is gondolná az ember, Sopronban például huszonöt rabot vezényeltek ki a pályára a sopronkőhidai börtönből, bár őket nyilván nem a klubszeretet, sokkal inkább a szabadságvágy doppingolta. Mindenesetre jó tudni, hogy amíg a stadionok zömében nincs fűtött és alácsövezett gyepszőnyeg, illetve csak néhány klub rendelkezik a hóeltakarításhoz szükséges, a füvet kímélő
gépekkel, addig a szurkolók - akár ingyenjegyért - elvállalják a kétkezi munkát. Visszatérve a fordulóra, igaz nem az élvonalban, hanem a másodosztályban olyasvalami történt, ami szintén arra utal, hogy a játékosok - ha már ez a dolguk - mindenáron futballozni akarnak. A DVSC-DEAC csapatának Vácott volt jelenése, annak rendje és módja szerint mindkét együttes megérkezett a helyszínre, a stadion azonban zárva volt. A játékvezető is betartotta a szabályt, várt 30 percet, majd ,,lefújta a meccset". A debreceniek jobb híján visszautaztak. A húsvéti program minden bizonnyal számukra volt a legkényelmesebb, lapátolás és sárdagasztás helyett buszoztak egy nagyot.

Heti Hármas

1. Kigolyózták a Veszprémet

Ha az Erdei-féle box-cirkusz kapcsán véleményes volt a hír pozitív, vagy negatív kicsengése, akkor ugyanez érvényes a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolására is. Mi magyarok az MKB Veszprém által voltunk érintettek a ,,golyózásban", és ahogyan azt az utóbbi években megszokhattuk, ezúttal is az egyik legerősebb csapat, a címvédő THW Kiel jutott a bakonyiaknak. A sors fintora, hogy Nagy Lászlóék magukat hozták nehéz helyzetbe azzal, hogy a csoportjuk élén végeztek, ellenkező esetben ugyanis elkerülték volna a német sztárcsapatot. Ami biztos volt, hogy a Hamburg, a Barcelona és a Szegedet kiejtő Kielce nem jöhetett szóba, az Atletico Madrid, a Metalurg Szkopje és a Flensburg viszont ott volt a lehetséges ellenfelek között. Nincs mit tenni, a Kielt kell megverni, mint ahogyan a csoportmeccseken meg is tette ezt a Veszprém. A kép azonban sajnos úgy teljes, hogy a hazai 31-30-as győzelem után Németországban 32-21-re kikapott az MKB. A sorsolás egyetlen pozitívuma, hogy itthon lesz a visszavágó. Így aztán az is megtörténhet, hogy  - némi késéssel - ez a cikk a hét legpozitívabb hírei közé emelkedik.

2. Úúú - tizenhetesek!

Nem most volt, de Hérakleitosz óta tudjuk, hogy kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. Nekünk ez is sikerült. Azok után, hogy a magyar válogatott március 22-én megajándékozta a románokat egy góllal, és egy ponttal, kilenc nappal később az U17-es csapat is ezt tette a svédekkel. Utóbbi ráadásul jobban fájt, hiszen Bukarestben még javíthatunk, Telkiben viszont végképp szertefoszlott az Európa-bajnoki döntős álmunk. És erről most csak mi tehetünk, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor szintén a tizenhét évesek kiharcolták ugyan a továbbjutást, ám végül a belgák oroszok elleni óvása miatt ,,szenvedő harmadikként" lecsúsztunk a fináléról. A
vasárnapi történet azért is bosszantó, mert a mérkőzést a helyszínen tekintette meg Egervári Sándor, aki játék közben kommunikált a fiatalok edzőjével, Pisont Istvánnal, az is lehet, hogy a szövetségi kapitány tanácsot adott neki. Nyilván nem azt, hogyan kell az utolsó pillanatban gólt kapni, ezért aztán még dühítőbb a végeredmény. Ha másból nem, legalább a magyar-román példájából tanulhattunk volna. Megtették ezt helyettünk a svédek...

3. Felmentve és elítélve

A dopping sajnos állandó téma ebben a rovatban. Ez a hét sem múlt el a koksszal kapcsolatos események nélkül, ezúttal azonban nem elsősorban a lebukások, inkább az beismerések, a tévedések szolgáltattak témát. De menjünk sorba! Újabb országúti kerékpáros, a német Stefan Schumacher ismerte be, hogy pályafutása során tiltott szereket használt. A 31 éves versenyző a 2008-as Tour de France-on és a pekingi olimpián produkált pozitív mintát, két évre eltiltották, eddig azonban tagadta, hogy csalt volna. Most megnyílt, nem úgy, mint a nála híresebb és eredményesebb honfitársa, a korábbi Tour-győztes, Jan Ulrich, aki a blogján jelezte, mostanra mindenki kialakíthatta véleményét a sportág elmúlt bő évtizedéről, amelyben neki is jutott szerep. A talányos, mégis mindenki számára egyértelmű önkritikát azzal fejezi be, hogy ő nem áll úgy a nyilvánosság elé, mint Armstrong, aki sok éves tagadás után elismerte, hogy doppingolt. Ulrich egyébként az 1997-es győzelmén kívül ötször volt második, háromszor éppen Armstrong mögött. A harmadik egy érdekes eset. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a legritkább esetben anulál másodfokú ítéletet, pláne nem doppingügyben. Most ez is megtörtént, ám a testület felettébb szokatlan határozatot hozott. A három évre eltiltott kétszeres olimpiai bajnok sífutót, Andrus Veerpalut eljárási hibákra hivatkozva úgy mentette fel a grémium, hogy közben kijelentette, a tesztek eredményét nem vonja kétségbe. Ez azért nem semmi...Én Armstrong helyében nem adnám fel,
elmennék akár a CAS-ig is. Ki tudja..? Vesztenivalója már úgy sincs.