Biatlon

A versenyzők kérésére visszaállnak a régi szabályok

  • VNA
megosztom

Két verseny pontszáma ismét kiesik majd az összetett Világkupa értékeléséből - erről döntött nyáron a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU).

A biatlon Világkupa sorozat a most következő szezonban visszatér a korábbi években megszokott rendszerhez, ismét lehet „minuszolni”. Bár a 2010/11-es biatlon VK-sorozatban már nem így volt, korábban mindig volt lehetősége a versenyzőknek arra, hogy a két (időnként három) legrosszabb eredményüket a szezon végén kihúzzák a pontversenyből. A hamarosan kezdődő új szezonban ismét lesz erre lehetőség, amelyet elsősorban a sportolók kérésére iktatott be ismét a szabályokba a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU).

A „minuszolás”-nak nevezett rendszer segíti a versenyzőket, hogy kisebb nyomás alatt versenyezzenek, így a hosszú szezon egy-két rosszabbul sikerült versenye nem okoz végzetes hátrányt. Ennél is fontosabb érv volt azonban, hogy kisebb sérülések, betegségek esetén a versenyzők nincsenek rákényszerítve arra, hogy mindenképpen elinduljanak egy-egy versenyen, saját egészségüket is kockára téve ezáltal. A kilenc helyszínből álló 2011/12-es biatlon Világkupa sorozat november 28-án a svédországi Östersundban veszi kezdetét.

megosztom