Amikor Michel Platini 2012-ben bejelentette, hogy a 2016-os franciaországi kontinensviadaltól kezdődően huszonnégy csapat vehet majd részt a foci Eb-ken, mindenki elkönyvelte magában, hogy vége a meglepetések korának, mert 

az nem létezik, hogy ekkora merítésből bármelyik igazán nagy csapat ki tudjon maradni.

Ehhez képest már az első hasonló formában bonyolódó selejtező-sorozat produkálta az elképzelhetetlent: a dolgot a vb-bronzérmes hollandok szívták meg, akik képesek voltak a semmit sem érő negyedik helyen végezni az A jelű csoportban. Pedig mindent elkövettek, hogy ne így történjen, még kapitányt is cseréltek a sorozat közben - a lassan, de egyre biztosabban kiöregedő Guus Hiddinket a 2016-ot követő évekre kinézett Danny Blind váltotta a kispadon -, de így is összesen egyetlen pontot sikerült összekaparniuk a csoport első három helyén végző Csehország-Izland-Törökország tandem elleni meccseken.

A dolog elsőre meglepőnek tűnhet, de igazából semmi másról nincsen szó, csakis arról, hogy a hollandokon is fogott a vb-k bronzérmeseit - nyilván a semmi ilyesmire nem kapható németek kivételével - 1982 óta sújtó átok. A spanyolországi vb-n harmadikként végző lengyel válogatott volt ugyanis első olyan csapat, amelyik a két évvel későbbi, már nyolc gárdát felvonultató Európa-bajnokságra nem volt képes kvalifikálni magát - azóta ez a 2006-ban hazai pályán, majd négy évre rá Dél-Afrikában is bronzérmes németeken kívül az összes másik kontinentális csapatnak sem jött össze.

Az 1986-os mexikói vb-n harmadik francia válogatott nehéz, de nem megoldhatatlan csoportból pottyant ki az 1988-as Eb selejtezőcsoportjában. Platiniék a Szovjetunió, az NDK, Izland és Norvégia társaságából nem tudták megoldani a kijutást, sőt, végül a csoport második helye sem jött össze, mert csak a harmadik helyet szerezték meg a keletnémetek mögött. A dolog viszonylag hamar eldőlt, a gallok egy vérszegény hazai 0-0-lal indultak Izland ellen, majd hazai pályán kaptak ki a szovjetektől (0-2). Amikor egy hónappal később Lipcsében sem tudtak győzni (0-0), nagyjából biztossá vált, hogy esélyük sem lesz megvédeni címüket - ne feledjük, 1984-ben ők nyertek hazai pályán -, és innentől nem is nagyon erőltették a dolgokat: mindössze az Izland ellen idegenben vívott meccsüket tudták megnyerni (2-0), és többek között a később a csoport utolsó helyén végző norvégoktól is kaptak egy nagy pofont Oslóban (0-2).

Hiába a zseniális Platini, a franciák leégtek az 1988-as Eb selejtezőin

Négy évvel később a hazai vb-n bronzérmesként befutó olaszok futottak bele a csapdába, igaz, ők legalább nem voltak messze a kvalifikácótól. Érdekesség, hogy Baggióékat is a szovjetek tréfálták meg, akik magabiztosan, veretlenül húzták be azt a csoportot, amiben  - Norvégia és Ciprus mellett - mi magyarok is helyet kaptunk. Az Azeglio Vicini által vezetett Squadra Azzurra elsősorban a sok döntetlennek köszönhette a bukást: többek között Budapesten is ikszre végeztek a mieinkkel (1-1, Disztl góljával még vezettünk is), de Norvégiát példál egyszer sem tudták megverni, otthon remi (1-1), idegenben vereség (0-2) lett a vége. 

A magyar válogatott négy évvel később is belekerült a tutiba, sőt, jó ideig a nemzeti csapat egyetlen komoly győzelmének számított az a szög, amit az akkori vb-bronzérmes svédek koporsójába sikerült beleverni (2-1) Budapesten. A Ravelli, Brolin, Larsson és Dahlin nevével fémjelzett skandinávok bántóan simán pottyantak ki egy olyan csoportból, amit a Roy Hodgson vezette, masszív, de korántsem világverő svácjiak húztak be, az akkoriban megtáltosodó, és szintén kijutó török válogatott előtt. Ez volt egyébként az első olyan Eb, amire tizenhat válogatott kvalifikált - ennek a létszámemelésnek akkor mondjuk volt is értelme, több mint tíz szövetséggel bővült az UEFA taglétszáma 1990-hez képest -, innen nézve még komolyabb bravúr, hogy a svédeknek sanszuk nem volt odaérni a kijutó helyekre.

A 2000-es Eb előtt a horvátok járták meg az átokkal, igaz, nekik annyival nehezebb dolguk volt, hogy vb-bronzuk ellenére sem tudtak az első kalapba kerülni a sorsolás előtt. Ez azt jelentette, hogy egy papíron náluk erősebb Jugoszláviával is meg kellett küzdeniük az automatikus kijutást jelentő első helyért a csoportban, amellett, hogy megkapták maguk mellé a szintén nem gyenge íreket. A vége szoros, de egyértelmű bukás lett, Sukerék egy ponttal még a pótselejtezőről is lemaradtak, elsősorban annak köszönhetően, hogy Írországban kikaptak (0-2), és 1999 júniusában Macedónia ellen is elhullajtottak két pontot idegenben (1-1).

A 2002-ben hatalmas meglepetésre vb-bronzérmes törökök nagyon közel voltak hozzá, hogy megtörjék az átkot a portugáliai Eb előtt, de első kiemeltként előbb megkapták selejtezőcsoportjukba a második kalap legerősebb csapatát az angol válogatott személyében, majd mindössze öt vesztett ponttal (0-2, 0-0, mindkétszer Anglia ellen) elég volt ahhoz, hogy mögéjük is szoruljanak a végelszámolásnál. Innen pótselejtezővel még mindig simán kijuthattak volna, sőt, a vérszegény - és egy rigai győzelemmel éppen bennünket kiütő - lettek ellen kötelező is lett volna megoldaniuk a kvalifikációt, de nem sikerült, 3-2-es összessítéssel annak ellenére alulmaradtak a párharcban, hogy az isztambuli visszavágón egy óra játék után 2-0-ra vezettek.

A lettek öröme a törökök elleni 2-2-es idegenbeli meccs után, 2003-ból

A 2006-ban hazai pályán vb-bronzos németek megoldották a kijutást a két évvel későbbi Eb-re - igaz, csak másodikok lettek csoportjukban a csehek mögött -, négy évvel később pedig megint a németek kerültek a krédóba, hogy aztán nem meglepő módon tükörsimán vegyék az akadályokat egy olyan csoportban, ahol Törökország volt a legnagyobb ellenfelük. A következő elem a kirakósban pedig már Hollandia, a csapat, amelyik 2014-ben kis híján zsinórban másodszor jutott be a döntőben, hogy aztán egy (két) kapitányváltás után elhasaljon az Izland-Csehország-Törökország tandem jelentette buktatókban. 

Hiába, nem németek...