- Igaz kisebb nehézségek után, de már második téli szezonodat töltötted el a németországi Inzellben a híres gyorskorcsolya akadémián. Mennyire érzed a fejlődést magadon? Azt hozta a szezon, amit vártál a 2012/13-as téltől?
- Versenyről-versenyre fejlődök és ennek most már nyoma van. Senki sem mondhatja azt, hogy nem éri meg, hogy Németországban készülhetek. Nagyon fel vagyok dobva, mert az a kemény munka, amit évek óta végzek, az most kezd kamatozni. Nyáron könnyebben lehet itthon is edzeni, de korábban nem volt lehetőségem ezt az erőnléti és állóképességi munkát „jégre vinni” és így nem is volt eredménye sajnos az alapozásoknak. Az inzelli akadémián töltött hónapoknak köszönhetően ez viszont az utóbbi két évben teljesen másképpen alakult. (Ágotával tavaly áprilisban készült egy hosszabb interjúnk, ahol bemutattuk, miként jutott ki az inzelli akadémiára - szerk.)

- Mennyire volt gond, hogy az itthoni adminisztrációs problémák miatt elég későn jutottál ki Inzellbe?
- Meglehetősen elhivatottan mentem ki Németországba. Senki sem bízott benne, hogy kijutok a sprint vb-re, így bennem volt, hogy megmutatom, hogy igenis képes vagyok rá. Végül sikerült is bizonyítanom, hogy érdemes energiát fektetni a versenyeztetésembe. Tudtam, hogy képes vagyok rá. A vb-re 1:19,5 volt a szintidő 1000 méteren, én pedig Calgaryban megfutottam ezt 1:18,88-al. A szövetség utána természetesen fizette a jegyemet a vb-re, de szerintem nekik is váratlan volt, hogy kijutottam.

- Mekkora eredmény ez neked, hogy eljutottál a sprint vb-re?
- Sokan talán úgy vannak vele, hogy csak az a siker, ha valaki megnyer egy versenyt, de én azt gondolom, hogy ahonnan én indultam, onnan igenis nagy dolog volt már a kvalifikáció is. A Szocsiban rendezett távonkénti vb-re csak a legjobb 24 gyorskorcsolyázó juthatott ki. Idén én csak két Világkupán tudtam indulni, így ez szóba sem jöhetett volna reálisan számomra. Viszont ebben az évben Salt Lake Cityben először koriztam negyven másodperc alatt 500 méteren (ld. lenti videó), ami hatalmas eredmény volt.

- A következő téli szezonban már olimpiát rendeznek, ahova ezek után lehet esélyed kijutni. Mi kell ehhez?
- Egyelőre még nincsenek meg a pontos szintidők, hogy mi kell az olimpiai kvalifikációhoz, ezt általában az olimpia előtti nyáron szokták nyilvánosságra hozni. Én két távra szeretnék koncentrálni, ez az 500 és az 1000 méter. A rövidebbik távon négy éve 39,5 volt a kvalifikációs idő, most szerintem valahol 39,0 körül lesz majd, míg ezer méteren 1:17,0 körül lehet a szint, amit csak Világkupa versenyen lehet megfutni. Szerencsések vagyunk amúgy, mert novemberben Calgaryban és Salt Lake Cityben lesz az első két Világkupa, ahol magaslati pályákon lehet majd jó időket futni, én is erre próbálom kihegyezni a formámat. A szintidő viszont picit csalóka még, mert lesz létszámkorlát is a téli olimpián, tehát az idő elérése csak szükséges, de nem elégséges feltétel a részvételhez, mert ha túl sokan futják meg a szintet, akkor közülük is csak a legjobbak mehetnek Szocsiba. Így nem sikerült nekem a 2006-os torinói olimpia, ahol hiába futottam szintet, végül mégsem mehettem ki, mert túl sokan voltak azon belül. Nem lesz egyszerű most sem, de hát ez az olimpia…

- Mikor mész ki majd újra Inzellbe, hogy megalapozd az olimpiai évedet?
- Fogalmam sincs, hogy mi lesz, még várok arra, hogy lesz-e lehetőségem ismét kijutni a németekhez. Ha nem tudok visszamenni Inzellbe, akkor viszont valószínűleg nincs értelme nekifutni az olimpiának. Már június elején vissza tudnék menni, mert ott akkor elkezdődik a szezon. Itthon már természetesen edzek, de egyedül ezt roppant nehéz végigvinni. Egy kicsit már elegem van abból, hogy amolyan Rocky Balboa vagyok, ez a szerep eléggé fárasztó. Tényleg kell az, hogy ott legyen a csapat és húzzuk egymást. Egyedül nem megy. Jobban mondva megy, de nem azon a szinten, ahova én el akarok jutni.

- A fejlődés hatására a külföldi versenyzőtársaid mennyire ismernek el téged?
- Már tizenhat éve versenyzek folyamatosan és számos vb-n és Eb-n szerepeltem már, így jól ismerhetnek, a nevem azért legalábbis mindenki számára ismerős. Idén Heerenveenben volt az Eb, ahol összesen 28-an voltak és ahol hosszú ideig én vezettem 500 méteren és végül 14. lettem, ami nekem azt jelentette, hogy a nevem végre nem az eredmény lista alján van és ez nekem nagy eredmény volt. Boldog voltam, ráadásul amikor mentem vissza az öltözőbe, akkor az ötszörös olimpiai bajnok német Claudia Pechstein megfogta a vállamat és mondta, hogy Ágota ez már valami. Ez is egy olyan élmény volt, ami alapján azt mondom, hogy igenis, van értelme az edzésmunkának. Egyébként nagyon sokat köszönhetek Gyömbér Noéminek is, aki a sportpszichológusom, vele egészen jól összeraktuk már idén is a dolgokat, ezt szeretnénk folytatni a jövőben is.