A januári gyorskorcsolya Európa-bajnokság kapcsán került idehaza ismét reflektorfénybe Tóth Ágota. A 24 éves tehetség a szocsi olimpiára vágyik, ehhez pedig nem sajnálja az edzésmunkát. Olimpiai kvalifikációjához nagyban hozzájárulhat az inzelli Kia Speed Skating Academy programjában való részvétel. Ágota az elmúlt télen több hónapon keresztül készült a korábbi kiváló sprinterrel, a most már edzőként dolgozó Jeremy Wotherspoonal, így a hatharom.com-nak adott interjújában elmondta, hogy új lendülettel vághat neki a nyári alapozásnak.

- Igazi álomvilágba csöppentél a németországi gyorskorcsolya központban Inzellben. Hogyan kerültél képbe az akadémián, miként jutottál ki hozzájuk?
- Egy holland megszállott, Marnix Wieberdink ötlete alapján indult el az egész gyorskorcsolya akadémia Inzellben. Én általa lettem kiválasztva erre a programra, amelybe akárkit nem engednek be. Ha valakinek van is 15.000 eurója egy szezonra, akkor az automatikusan még nem nyer felvételt. Ezt csak meghívás útján lehet elnyerni, így szerencse is kell ahhoz, hogy valaki Inzellben Jeremy Wotherspoon irányítása alatt edzhessen. Marnix fel akarta karolni a gyorskorcsolyában elmaradottnak számító országok versenyzőit, akiket hozzásegíthet ahhoz, hogy magas szinten űzzék ezt a sportot. Neki az volt az elképzelése, hogy akkor lesz igazán értékes a holland gyorskorcsolya sport is, ha a nemzetközi mezőny is erősödik, ehhez viszont fel kell karolni a tehetségeket.

- Miként sikerült összehozni a programban történő részvétel anyagi feltételeit?
- A 15.000 euró az én esetemben úgy jött össze, hogy a nemzetközi szövetség (ISU) biztosított részemre egy 8.000 eurós ösztöndíjat, a magyar szövetség pedig a fennmaradó összeget finanszírozta. Ez az összeg a nyolc hónapos kint tartózkodásra és a teljes inzelli felkészülésre fordítódott. Mivel az akadémia egyben szponzorál is engem, így a szövetség utánam kap pénzt abban az esetben, ha Világkupára vagy Európa-bajnokságra sikerül eljutnom. Az akadémián viszonylag kis csoporttal dolgoznak, mindössze 15 versenyző készül közösen Inzellben. Az utóbbi hónapokban kicsit belekóstoltam a profizmusba, ami nagyon tetszik.  Sajnos most már vége van a szezonnak, így nagyon rossz volt eljönni, de már alig várom, hogy visszamehessek. Egyelőre még nem tisztázott, hogy a következő szezonra is tudok-e menni. Az elmúlt szezon végén megkérdeztem a kinti vezetőket, hogy visszavárnak-e egyáltalán, szerencsére pozitív volt a válasz. A magyar szövetségtől viszont még sem pozitív, sem pedig negatív hírt nem kaptam arra vonatkozóan, hogy mehetek-e. Júniusban kellene kimennem, ha minden jól alakul. Egyedül itthon sajnos nem tudok előrelépni, megnyerhetem évente az országos bajnokságokat, de ennél én azért többre vágyom.

- A közelmúltban rendezték a hollandiai Heerenveenben a világbajnokságot. Hogyan juthattál volna ki a vb-re?
- Nekem nagyon messze volt a vb-szint most még, hiszen ahhoz el kellett volna érnem a Világkupában az első huszonnégy hely valamelyikét. Ez természetesen nem elérhetetlen, de csak akkor, ha az akadémiát tudom tovább folytatni. Itthon tulajdonképpen egyedül vagyok és így nehéz fejlődni. Van egy-két junior korú koris, de velük nem vagyok egy szinten, nem tudjuk egymást segíteni. Ha itthon maradok, akkor dolgoznom is kell mellette és akkor a sportolásomat tulajdonképpen hobbikorcsolyának lehetne nevezni. Csak akkor lehet meg Szocsi, ha az addig hátralévő két szezonban ki tudok menni Inzellbe. Iszonyatosan nehéz szintek vannak manapság, hat éve az Eb-re 4:40-es szint volt például 3000 méteren, most pedig már 4:24 alatti szintet kellett futni ugyanehhez, iszonyatosan nagy a fejlődés a sportágban.

- Mitől javulnak ennyire az eredmények mostanában a gyorskorcsolyázóknál?
- Igazán komoly technológiai okot nem látok a folyamatos fejlődés mögött. A klapp-kori bejövetele miatt volt ugyan egy nagy fejlődés, de az már lecsengett, a mostani eredmények már nem ennek tudhatóak be. Vannak távok, ahol lehet még javulni, de olyan is akad, ahol már nagyon nehéz. A férfiaknál 500 méteren például a 34,03-as (éppen Wotherspoon által tartott) rekord eredményt 2007 óta nem döntötték meg, ez már a fizikai teljesítőképesség határát súrolja így is. A nőknél most 37 másodperc alá bement egy kínai lány, ami hatalmas dolog, de itt sem várható nagy fejlődés. A hosszabb távokon viszont még van potenciál. Nagyon sok minden függ a versenyzők erőnlététől és a pályától is. Én például a közelmúltban Inzellben 500 méteren 40,6-ot koriztam, az itthoni pályán pedig ugyanolyan felkészültségi szinten néhány nappal később csak 43,0-t. Ekkora különbségek alakulhatnak ki a jég és a külső körülmények miatt. Itthon a városligeti műjégen szembeszél van, ami a fedett pályán nem akadályoz. A lábra szabott korcsolya is sokat számít - igaz manapság már mindenki ilyet használ a legjobbak közül - no meg az is, hogy milyen pengéje van a korcsolyának.

Klapp korcsolya: olyan, speciálisan a gyorskorcsolyázók részére kifejlesztett korcsolya, amelynél a penge kinyílik, és így több ideig marad a jégen, miközben a cipő a saroknál felemelkedik, és ezáltal hosszabban el tudják lökni magukat a versenyzők.

- Hogyan lehet kijutni Szocsiba, mi kell ahhoz, hogy eljuss a téli olimpiára?
- Egyelőre még nincsenek meg a konkrét kvalifikációs szintidők, de azt tudom, hogy önmagában már az időeredmény nem elég, emellé helyezések is kellenek Világkupa-versenyekről. Csak akkor mehet valaki az olimpiára, ha mindkét feltételnek megfelel. Nyilván ez nem lehet gond, ha megkapom hozzá a szükséges felkészülési lehetőségeket. A nehéz munka nem tántorít el a sportágtól, látom magam előtt a perspektívát. Nagyon jó dolog kint lenni Inzellben, hiszen mindenki egyformán akarja az eredményeket, és maximálisan tudjuk egymást motiválni. Már alig várom, hogy újra kint lehessek.

- Kint Inzellben kikkel készültök együtt?
- Mindenkinek Jeremy Wotherspoon és a francia Tristan Loy az edzője. A kanadai világrekorder a rövidebb távokon, Tristan pedig inkább a hosszabb távokra készít fel bennünket. A nyári felkészülés nyilván másképpen néz ki, mint a téli, amikor túlnyomórészt korcsolyázunk. Nyáron előfordul, hogy délelőtt öt órát ülünk a kerékpáron, és tekerünk a hegyekben, aztán délután pedig egy laza átmozgatás (hasizom gyakorlatokkal megspékelve) következik. Naponta kétszer edzünk, de általában ezek közül csak az egyik tréning az, ami igazán kemény. Vannak holtpontok, amikor nehezen bírja az ember az alapozást, de végig kell csinálni. Ilyenkor jön jól Jeremy személyisége és bíztatása, aki rendre megkérdezi, hogy tényleg ki szeretnék-e jutni a hazai Eb-re vagy az olimpiára. Neki pedig nem mondhatok mást, mint hogy igen, és általában ezzel túl is lendülök a holtpontokon.

- Hogyan élted meg a budapesti Európa-bajnokságot?
- Voltak akik elégedetlenek voltak az eredménnyel, de én már azt is hatalmas eredményként éltem meg, hogy egyáltalán ott lehettem a Városligetben. Októberben ugyanis még nem volt szintidőm a januári Eb-re, így sokáig nem is volt biztos, hogy lesz-e magyar induló. Novemberben végül a legutolsó versenyen megfutottam a szintidőt Kanadában. Érdekes volt, hogy általában izgulós típus vagyok, de mivel ez volt az utolsó esélyem, és nagyon akartam a budapesti indulást, ezen a versenyen nagyon lazán tudtam futni. Szezononként ritkán jön össze ennyire jól egy verseny, amikor ennyire oldottan és görcs nélkül tudok odaállni. Előtte persze aggódtam elég sokat azért, hogy meglegyen a szint. Jeremy szerint túl sokat görcsölök, és nagyon sokat várok magamtól. Az érkezésem után nem sokkal Jeremy elmondta, hogy azokat az időeredményeket is el tudom majd érni, amiket felírtam magamnak az inzelli program kezdésekor, de nem azonnal, hanem fel kell építeni ezeket. Senki nem tudja, hogy milyen kemény munka van az eredmények mögött, csak én és az edzőim. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy ha egy tízes skálán nézzük a dolgokat, akkor elindultam mínusz kettőről, és most nagyjából egynél járok. A Városligetben egyébként nagyon elfáradtam, és nem csak a versenyek miatt. Folyamatosan jöttek az interjúk, angolul és magyarul is, így alig tudtam kifújni magam a futamok után, és máris mikrofonok voltak előttem. Egy kicsit szokatlan is volt nekem ez a felhajtás, de aztán megbarátkoztam vele.

- Hogy bírod a távollétet, nem volt nehéz fiatalon ennyire messze lenni az otthonodtól?
- Hála istennek Inzell nincsen nagyon messze, Bajorország keleti fele csak 600 km-re van Budapesttől, így kéthavonta haza tudok jönni 3-4 napra. Amúgy nagyon nehéz lenne, ha fél évig folyamatosan kint kellene lennem, és nem tudnék egyszer sem hazajönni. A párom (vőlegényem) itthon van, de szerencsére vele is minden rendben van. Ő is meg szokott látogatni, és támogatja a sportolásomat.

- Miből áll kint egy átlagos napotok?
- Óra nélkül kelek hét óra előtt tíz perccel, reggelizünk fél nyolctól, majd 9.30-tól edzés, ebéd, pihenés következik, majd kettő körül újra tréning. Hatkor pedig az ember már alig várja a vacsorát. A nap fénypontja mindig a közös étkezés, amit mindig nagyon várunk, mert akkor végre egy kis nyugalom költözik az életünkbe. A legtöbb kiegészítő edzést kerékpáron vagy görkorcsolyán teljesítjük, de sokat futunk a környező hegyekben is. Tavaly nyáron csak két hétig voltunk jégen, utána pedig már csak szeptembertől volt jég újra. A nyári időszakban nagyon drága a jégkészítés, így ekkor az inzelli csarnokban is csak akkor csinálnak jeget, ha olyan válogatottak jönnek edzőtáborozni, akik fizetnek az extra szolgáltatásért.

- Milyen a viszonyod az edzőkkel?
- Jeremy-vel találkozom főként, és vele nagyon jól együtt tudunk dolgozni, nem egy „korbácsos” edző, lehet vele hülyéskedni is, de ha teljesítményről van szó, akkor rendesen megköveteli a dolgokat. Volt olyan, hogy például egy 10%-os emelkedőn mentem felfelé biciklivel, és bőgtem a nehézségek és a fáradtság miatt. Ekkor odajött mellém Jeremy, és elmondta, hogy gyorsabb voltam ezen a szakaszon, mint az egyik riválisomnak számító észt lány. Ezzel tudott hirtelen motiválni és lendületet adni, így tovább tudtam lendülni a gondokon. Annyi ilyen jellegű élmény ért nyolc hónap alatt, hogy könyvet tudnék róla írni.

- Miben mérhető a fejlődés az inzelli edzésmunka alapján?
- Az időeredmények javulása egyértelmű, de másban is mérhető a változás. A felkészülés végén például már 110 kg-mal guggoltam. Korábban maximum 80 kg-mal tudtam, így magam is meglepődtem a fejlődésen. Jeremy egyébként nagyon szigorú, és tényleg őszinte velem. Elmondta egyszer, hogy nem akar engem megbántani, de le kellene fogynom. Onnantól kezdve kevesebbet ettem, de nem akart semmi sem lemenni rólam. Ekkor elmentünk egy vizsgálatra, ahol megnézték a testem zsírszázalékot, ahol végül kiderült, hogy mégsem kell fogynom, hiszen az izomtömeg okozza a Jeremy által soknak gondolt súlyomat. A fejlődés ellenére sem kergetek azonban elérhetetlen álmokat, reálisan látom a helyzetemet. Olimpiai bajnok például biztosan nem leszek. Viszont azt érzem magamon, hogy több van bennem, mint az, hogy „csak” kijussak a téli olimpiára.

- Mi lesz a programod mostanában idehaza, míg eldől, hogy visszamehetsz-e Inzellbe?
- Az Európa-bajnokság miatt főként a 3000 méterre készültem, de Jeremy már korábban megmondta nekem, hogy ez nem az én távom. Nekem sokkal inkább fekszik az 500, az 1000 és az 1500 méteres táv, így mostantól ezek vannak a fókuszban. Ezekre szeretnék készülni júniustól, ha újra jégre tudok majd menni. Addig is kapni fogok Jeremytől egy személyre szabott edzésprogramot, amit szükséges itthon elvégeznem ahhoz, hogy a következő szezont ne nulláról kelljen kezdenem. Jelenleg itthon vagyok, sokat futok, ezzel őrzöm a kint nyolc hónap kemény munkájával megszerzett erőnlétemet.