Forma-1

Erre fogadj a Belga Nagydíjon!

megosztom

A három hetes nyári pihenő után Belgiumban folytatódik a Forma-1 2016-os szezonja.

Az év mindig egyik legjobban várt futama a belgiumi, hiszen a környezet és a pálya hatalmas kihívás elé állítja a csapatokat. Ezen a hétvégén sem lesz egyszerű dolguk a pilótáknak, a szokottnál ugyanis sokkal melegebb van Spa-ban, így az egyébként is gumigyilkos pálya még inkább eszi az abroncsokat.

Ezúttal nem várhatunk külön csatát a két Mercedes pilóta, Nico Rosberg és Lewis Hamilton között, utóbbi autójában ugyanis motort és különböző alkatrészeket cseréltek, így összesen 55 helyes rajtbüntetést szedett össze, tehát garantált volt számára az utolsó rajtkocka, míg a német megnyerte az időmérőt és a pole-ból várhatja a futamot. Ez sorozatban egyébként a harmadik alkalom, hogy Rosberg megszerezte az első rajtkockát. A Hungaroringen és a Német Nagydíjon nem tudott ezzel élni, kifejezetten rosszul rajtolt mindkét esetben, ami meg is bosszulta magát. Könnyen előfordulhat, hogy most sem fog tudni az élen maradni, a mellőle induló Max Verstappen ugyanis szuper-lágy gumikon lesz, míg az ő autójára a lágy abroncsok kerülnek fel. A holland tehetség egyébként is rettentően agresszív, biztosak lehetünk benne, hogy a jobban tapadó gumikon mindent megtesz majd, hogy az élen legyen a futam elején. Főleg a második szektorban, a pálya kanyargósabb részén lesz nehéz tartani Verstappent, ott a legerősebb a Red Bull. Érdemes lehet tehát 2.62-ért megjátszani, hogy a holland vezet majd az első kör végén, esetleg 2.50-ért, hogy az ötödik után.

A Ferrari két pilótája közül Kimi Raikkonen tempója tűnik jobbnak, aki kifejezetten szereti ezt a pályát, négyszer is sikerült már elsőként megpillantania a kockás zászlót Spa-ban. Rosberg mögül indul majd, aki nem véletlenül emelte ki, hogy Verstappen mellett a finntől tart a legjobban. Kimi egyébként szintén lágy gumikkal rajtol, akárcsak mellőle Sebastian Vettel. A bukmékerek is úgy vélik, hogy az olasz istállón belül ez most inkább Kimi futama lehet, az állami irodánál 1.70-et adnak a finnre, 1.90-et a németre. 

Nagy kérdés még, hogy a Force Indiák mire lesznek képesek, Sergio Pérez a hatodik, Nico Hülkenberg pedig a hetedik helyről várja a futamot. Ha jól sikerül sakkozniuk a gumikkal, akkor meglephetik a nagyokat, de ha nem is lesz így, arra jó esély mutatkozik, hogy mindketten pontot szereznek, amire 1.44-es oddsot kínálnak.

A kisebb csapatok közül a Haas Ferrarira lesz érdemes odafigyelni. Romain Grosjean a 11. helyet szerezte meg, míg Esteban Gutiérrez a 13.-at. Utóbbi öt helyes rajtbüntetést kapott, és úgy tűnik mintha ezt nem vették volna különösebben figyelembe az oddsmesterek, hiszen a    -n 1.50-ért fogadhatunk a francia pilótára, hogy előrébb végez.

A Torro Rosso ismét elég gyenge időmérőn van túl, de nagy csodát tőlük nem is lehet várni azok után, hogy leálltak a fejlesztésekkel. A tavalyi Ferrari motorral, ezen a pályán, ahol rettentően számít a motorerő, nem igazán tudnak labdába rúgni. Carlos Sainz és Daniel Kvyat is elmondta, hogy kihozták a maximumot az autóból. Kettejük közül ismét a spanyol volt a jobb, úgy tűnik a hosszabb szusszanó sem segített az oroszon.

Ki nyeri a Belga Nagydíjat?
Pilóta Odds
Nico Rosberg 1.50
Max Verstappen 6.50
Daniel Ricciardo 10.00
Kimi Raikkonen 10.00
Sebastian Vettel 13.00
Lewis Hamilton 15.00
megosztom