Serie A

Folytatódik a harc Európáért

megosztom

Az Inter és a Roma vasárnap esti derbijén a győzelem mindkét fél számára óriásit jelentene.

Nem akármilyen meglepetéssel indult a szombati játéknap, hiszen a parádés formában lévő Atalanta kapott gól nélkül hozta le a nápolyi fellépését és mivel Kessiék kétszer is betaláltak, az Atalanta jelenleg csak három pontra van lemaradva a BL-indulást érő harmadik helytől. A vasárnap esti Inter-Roma rangadó tétje is rendesen felértékelődött, hiszen ha a Farkasok nyernek, tetemes előnyre tehetnek szert Milikékkel szemben, míg egy esetleges hazai siker esetén az Inter is három pontra kerülne a dobogótól. És az előjelek bizony nem is ígérnek sima meccset.

   
  1 x 2
Internazionale-Roma 2.55 3.15 2.70

A legfontosabb hír a kék-feketék számára egyértelműen az, hogy letöltötte kétmeccses eltiltását a házi gólkirály, Mauro Icardi, így vélhetően ismét ő kezd majd ékként, míg Palacio és Éder a padra ülnek. Igaz, ez nem biztos, hogy jót jelent, hiszen Stefano Pioli csapata a csapatkapitány nélkül győzte le az Empolit és a Bolognát is úgy, hogy még gólt sem kapott. A hátsó sorból most azonban hiányozni fog Miranda, aki kisárgázta magát a derbire.

Dzekóra ezúttal is főszerep hárulhat - Fotó: goal.com

"Nagyon fontos mérkőzés lesz, mindent bele kell adnunk, hogy közelebb kerülhessünk a Romához a tabellán. Két olyan csapat találkozik, amely nagyon hasonló utat járt be az elmúlt hetekben, a mérkőzést azonban az apró részletek döntik el és az, melyik fél találja meg a másik gyengeségeit.

Szerettem volna az elmúlt hónapokban arculatot csinálni a csapatnak és a mentális felkészültségre is nagy figyelmet fordítottunk. Úgy hiszem, mára egy nagyon erős és elszánt keret alakult ki, amely képes megnyerni ilyen rangadókat is" - nyilatkozta Pioli mester, akit a Roma ellen aligha kell tüzelni, hiszen évekig a Lazio trénereként dirigálta csapatát a Farkasok ellen.

[2319827] 2017-02-26 20:45:00 Inter - Romax

A vendégeknél elsősorban a három védő összetétele kérdéses, hiszen Manolasz nincs igazán jó állapotban, bár a különböző előrejelzések szerint vállalja majd a játékot a görög, így egyedül Florenzire nem számíthat Spalletti.

Az Inter-Roma nem tartozik a gólgazdag derbik közé, ráadásul a két védelem ihletett formában volt az elmúlt hetekben. Tavaly és két éve is a milánóiak húzták be a Meazzában a három pontot és bizony most sem tudnának olyan meccset játszani a felek, amelyen különösen meglepődhetnénk. Totálisan háromesélyes meccs, vélhetően kevés góllal.

hatharom.com
2.5 gól alatt
@2.05
[2319827] 2017-02-26 20:45:00 Inter - Romax;
2017-02-25;55
2017-02-26;55
2017-02-27;55
2017-02-28;55
211987
megosztom