Arjen Robben színészkedett a Mexikó ellen nyolcaddöntőn. Onnan tudjuk, hogy bevallotta, bár azt fenntartotta, hogy nem a továbbjutást eldöntő tizenegyes előtt esett kamuból egy hatalmasat, hanem az első félidőben, amit végül nem is kajált be a játékvezető. Akárhogy is, az esetből ügy lett, még a FIFA is érdemesnek tartotta egy állásfoglalásra, amiből végül az lett, hogy nem lett semmi: Robben esete nem kirívó szabálytalanság, így hiába az önmarcangoló vallomás, a hollandok legjobbja nem kapott büntetést.
Ha egy kis időre félretesszük az érzelmeinket, és feltételezzük, hogy az esetet objektív szemszögből is meg lehet ítélni, akkor két kérdésen érdemes elgondolkodnunk:
a) miért van ilyen rengeteg műesés és színészkedés a futballpályákon?
b) hogyan lehetne meggátolni a jelenséget?
Az elsőre kérdésre egyszerű a válasz, a hiba az ösztöneinkben van. Minden játékos, aki pályára lép egy focimeccsen, gólt akar szerezni. A gólszerzés legbiztosabb eszköze a statisztikák szerint a büntetőrúgás - ezt történelmi távlatban nagyjából 80-85%-os eséllyel értékesítik a játékosok. A fociban azonban rettenetesen kevés a gól, így egy-egy büntetőrúgás nagyon komolyan tudja befolyásolni a végeredményt. Mivel akcióból sokkal kevesebb eséllyel szereznek gólt a játékosok (átlagosan nagyjából minden hatodik-hetedik lövésből), logikusan vizsgálva ésszerűnek tűnik arra összpontosítani az energiáinkat, hogy büntetőt harcoljunk ki. Amikor tehát a színészkedő játékost szidjuk, tévedünk, mert a hiba a játékban, pontosabban a szabályokban van.
Amerikából nézve különösen érthetetlen a jelenség, és komoly gátja is annak, hogy a soccer igazi népszerűségre tegyen szert a tengerentúlon. Bár részsikerek vannak (az USA portugálok elleni meccsét többen nézték, mint az NBA nagydöntő bármelyik idei meccsét), Amerikában összességében még mindig keveseket érdekel mélységeiben a játék. És igen, a reklámszünetek teljes hiánya, illetve a viszonylagos eseménytelenség mellett az is gyakran felmerül kritikaként, hogy a játékosok túl sűrűn fetrengenek indokolatlanul a földön egy-egy szabadrúgás, vagy tizenegyes kiharcolása érdekében.
Az USA-ban, ahol a sport talán legfontosabb eleme a küzdelem, a harc, és saját határaink feszegetése, a feminimnek ható játékosok visszatetszést szülnek. Elég volt csak pillanatokat elcsípnünk a Belgium-USA nyolcaddöntőből, hogy lássuk, nekik nincs elveszett labda, nincs fájdalom, nincs időhúzás, csak a játék van, és a hajtás a győzelemért. 0-2-nél is, a 120. percben is, sérülten is.
De mit lehet tenni a színészkedés ellen?
Sokszor, sok helyen felmerült már, hogy komolyabban kellene büntetni a játékosokat, akikről kisül, hogy feldobták magukat. Igen ám, de épp most bizonyítottuk be, hogy a színészkedés nem holmi hóbort, vagy öncélú sportszerűtlenség, hanem a játék törvényszerűségeire adott logikus és ésszerű reakció. Miért kellene büntetni egy játékost azért, mert a szabályok adta kereteken belül mindent megtesz csapata győzelméért? Nyilván nem, így nem marad más lehetőség, mint, hogy beismerjük végre, a futball szabályai rosszak.
Rosszak, mert az összes megítélt büntetőt automatikusan vissza kellene nézni videóbírón. Igen, ennyire egyszerű lenne elérni, hogy csakis valódi szabálytalanságokért fújjon be tizenegyest a játékvezető. És hoppá, ha ez megtörténne, máris ki lenne zárva, hogy a játékvezető saját kénye-kedve szerint juttasson tovább, vagy utaztasson haza csapatokat egy-egy nagy tornáról.
Holtidőt nem okozna, hiszen egy büntetőt megelőzően egyébként is percekig áll a játék, mindenki körbeveszi a bírót és vitatkozik. Ugyanennyi idő alatt egészen nyugodtan el lehetne vonulni egy TV-készülék mögé, át lehetne gondolni, és meg lehetne hozni a helyes döntést. Senki sem sérülne, csak a játék szelleme, a FIFA által is féltve őrzött Fair Play lángja maradna érintetlen.
Gondoljunk bele, a fociban a tizenegyest nagyobb százalékban váltják gólra, mint a kosárlabdában a büntetőt, pedig annak az angolban egyenesen free throw a neve. Ennek ellenére míg a kosarasoknál egy-egy büntető a csapatok által elért pontszám nagyjából 1/100-ad részét éri (vagyis elhanyagolható jelentőségű), addig a fociban egy tizenegyesből születő gól akár a meccsen születő találatok 100%-át is jelentheti.
A Premier League tavalyi szezonjában a meccsek 63%-án egy, vagy annál kevesebb gól volt a csapatok közti különbség. Vagyis egy tizenegyes az esetek több, mint felében a különbséget jelentheti győzelem és vereség, nyereség és veszteség, siker és kudarc között.
Az NBA előző évadában átlagosan nagyjából 10 pont volt a csapatok közötti különbség a meccseken. Tegyük fel egy pillanatra, hogy egy büntetődobás nem egy, hanem öt pontot ér a csapatnak, vagyis, ha mindkettőt bedobja a játékos, akkor egy veszettnek tűnő mérkőzést is meg lehet fordítani. Mit csinál LeBron James? Az egész meccsen lehajtott fejjel tör be a palánk alá, várja a faultot, és dobálja a büntetőket.
Azért, mert a játék logikája alapján ez éri meg a legjobban. Így a legkönnyebb győzni.
Nem tehetjük meg, hogy egy büntető értékét lejjebb visszük, a tizenegyesből születő gól nem érhet 0,1-et, vagy felet, ez irreális. De el lehet, és el is kell érni, hogy csak akkor legyen büntető, ha tényleg szabálytalanság történt a tizenhatoson belül. Ezzel okafogyottá válna a színészkedés, megszűnne az a természetes logika által táplált ösztönös vágy, hogy a játékosok átverjék a bírót.
Ha pedig valaki mégis megpróbálja, akkor csúnyán felsül. Az alapján, amit Robben egy minimum vitatható eset miatt kapott (hisz nézzük vissza a felvételeket, ketten is épp a bokájába rúgnak bele), a legalacsonyabb büntetési tétel az ujjal mutogatás, de az sem kizárható, hogy szponzori szerződésektől, vagy egyéni díjaktól esik el miatta a játékos. A játékvezetőknek az esetet levetítik a továbbképzéseken, mindenki retinájába belevésődik a pillanat, hogy Messi, Ronaldo, Benzema, Higuaín, Rooney, Suárez, Drogba, Robben, etc. színészkedett. Mikor kapnak ezek a játékosok legközelebb büntetőt?
Úgy van. Soha.
Ez pedig már az a pont, ahol nem éri meg, mert egy játékos nem használ, hanem árt vele a csapatának. A futball egyszerű játék, ösztönös logikán, és ésszerű megoldásokon alapszik. A játékosok pedig nem gépek, hanem emberek, akik egyéni szelektív ösztönzőik mentén hozzák meg a döntéseiket a pályán.
Ha nem éri meg nekik színészkedni, akkor nem fognak. Ugye?
(gondolatébresztő forrás a Huffington Post zseniális cikke volt)