Serie A

Öngóllal mentett pontot az Inter

megosztom

Nem tudott nyerni a tabella első három helyezettje az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A Juventus és a Napoli szombati döntetlenje után vasárnap az Internazionale is csak egy pontot szerzett.

Inter

Internazionale-Cagliari

A balsikerű bergamói kirándulást követően a Cagliari ellen próbált odahaza javítani az Internazionale, amely alighanem elégedetten szemlélte a Juventus szombati remijét a Lazio ellen. A címvédő döntetlenje azt jelentette, hogy a milánói kék-feketék egy esetleges sikerrel két pontra faraghatták volna a különbséget a listavezető mögött. Gyorsan tettek is érte, a 10. percben Cassano balról kanyarított, Palacio pedig középről, nyolc méterről a jobb alsóba bólintott (1-0). Ezt követően kényelmessé vált az Inter, Handanovic kétszer is bravúrral védett, majd a 43. percben már nem volt esélye, egyenlített a Cagliari. Cossu balról ívelt, Sau estében, hat méterről a bal alsóba helyezett (1-1). A 66. percben már a szardíniai gárda vezetett, a csereként beállt Pinilla jobbról a hosszú oldali kapufát talált el, a kipattanó Sauhoz került, aki négy hazai védő gyűrűjéből az üres kapuba helyezett (1-2). A 82. percben öngóllal egyenlített az Inter, Alvarez jobbról laposan küldte be a labdát, a rövidnél Astori megelőzte kivetődő kapusát és estében, balszerencsés mozdulattal a bal alsóba lőtt (2-2). Az Inter nem tudta kihasználni a listavezető Juventus botlását, így a torinói gárda továbbra is négy ponttal vezeti a tabellát. A Napoli is remizett, ez pedig azt jelenti, hogy a tabella első három helyezettje nem tudott nyerni a fordulóban.

Fiorentina-Atalanta

Két jó formában lévő csapat ütközött Firenzében, a hazai gárda sorrendben négy sikerrel a háta mögött azt az Atalanát látta vendégül, amely zsinórban három győztes meccset hozott össze - utóbb az Intert kapta el. A Fiorentina az ötödik percben hangulatba hozta a hazai publikumot, Pasqual balról, a vendégtérfél közepéről szabadrúgásból küldte a kapu elé a labdát, Rodriguez pedig öt méterről, ballal a léc alá lőtt (1-0). A 31. percben egyenlített az Atalanta, Raimondi fejelt Bonaventurához, aki közelről nem hibázott (1-1). Bonaventura nagy formában játszik, sorrendben harmadik bajnoki meccsén talált be. A 42. percben ismét a Fiorentina vezetett, Aquilani 20 méterről szabadrúgásból a jobb felsőbe lőtt (2-1). Két perccel később egy szabálytalanságot követően Cigarinit azonnali piros lappal kiállították és még a szünet előtt újabb gólt vágott a Fiorentina, Valero szöglete után ismét Aquilani talált be (3-1). A 49. percben Aquilani gólpasszt adott, beadását Toni fejelte a hálóba (4-1). A firenzeiek tehát tovább görgették győzelmi szériájukat és ezzel jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a harmadik helyre léptek.

Udinese-Parma

Középcsapatok randevúja, avagy a kilencedik Parma, a tizedik Udineséhez látogatott. Az udinei gárda egy kontra után szerezte meg a vezetést, a 9. percben Di Natale 16 méterről talált be. A szünet után Marchionni révén azonnal egyenlített a Parma (1-1), négy perccel később pedig Pereyra négy méterről újfent az Udinesét boldogította (2-1). Egy perccel a zárás előtt Palladino pontot mentett a vendégeknek, így 2-2-re zártak.

A többi mérkőzésen

A Bologna hat sikertelen meccs után győzött, odahaza simázott a Palermo ellen, és ezzel elhagyta a kiesőzónát. A Chievo eddig valamennyi vendégfellépését elbukta, ezúttal Cataniában próbálkozott sikertelenül. Újabb életjelet mutatott a forduló előtt sereghajtó Siena, amely a Parma elleni döntetlen és a Genoa elleni siker után a Pescarát verte - immár Tőzsér Dániel együttese, a Genoa áll a 20. helyen. A forduló utolsó mérkőzését, a genovai városi rangadót 20:45-kor rendezik.

Serie A
13. forduló
Bologna-Palermo 3-0 (2-0)
Gól: Gilardino (21.), Gabbiadini (43. - 11-esből), Diamanti (48. - 11-esből)
Kiállítva: Taider (77.), ill. Ujkani (45.), Barreto (72.), Labrin (82.)
 
Catania-Chievo 2-1 (0-0)
Gól: Almiron (51., 84.), ill. Andreolli (90.)
 
Fiorentina-Atalanta 4-1 (3-1)
Gól: Rodriguez (5.), Aquilani (41., 45.), Toni (49.), ill. Bonaventura (31.)
Kiállítva: Cigarini (45., Atalanta)
 
Internazionale-Cagliari 2-2 (1-1)
Gól: Palacio (10.), Astori (82., öngól), ill. Sau (43., 66.)
 
Siena-Pescara 1-0 (1-0)
Gól: Valiani (31.)
Kiállítva: Capuano (86., Pescara), Zanon (90.)
 
Udinese-Parma 2-2 (1-0)
Gól: Pereyra (50.), Di Natale (9.), ill. Marchionni (46.), Palladino (89.)

 

megosztom