5. Három órás tojáslépkedés Koreában (2010)
A valaha volt legelső Koreai Nagydíj mindjárt emlékezetesre sikeredett - természetesen azért, mert a futam indítását megelőzően jókora eső zúdult a pályára. Az újkori, kissé érthetetlen szokásnak megfelelően ezért a biztonsági autó mögött indult el a verseny, ám mindössze három körig tartott: a legtöbb versenyző ugyanis teljesen irreális látási viszonyokra panaszkodott. A legtöbben tehát pihenni tértek a piros zászlónak hála, mindössze Hamilton füstölgött kicsit, a 2008-as világbajnok ugyanis nem osztotta versenyzőtársai véleményét - inkább már intermediate abroncsokon száguldott volna a leintés helyett.
Itt következett egy körülbelül negyven perces közjáték (többek között csatornafedelet is javítottak a szó szerint vadonatúj versenypályán), mielőtt a futam újból elrajtolhatott volna. Bár az eső jelentősen lecsendesedett, a versenybíróság indokoltnak tartotta a Safety Car ismételt bevetését - sőt, olyannyira nagy szükség mutatkozott Bernd Mäylander szaktudására, hogy 14 körön át a mezőny előtt autókázott. Talán mondanom sem kell, Hamilton már alig látott a türelmetlenségtől… Mégsem ő, hanem a világbajnoki cím felé hajtó Mark Webber kuszálta össze kissé a szálakat egy gyermeteg hibával, ami olyannyira nagyra sikerült, hogy Rosberg versenyének is véget vetett. Mikor nagy nehezen lecsendesedtek a Webber-blama keltette hullámok, Sutil vette kezébe az események fonalát, s vett érintést szinte minden pályán lévő versenytársán.
Szinte hihetetlen, mégis igaz: a legnagyobb truváj csak eztán következett! A mindaddig magabiztosan, könnyedén autózó, s magasan az élen álló Vettel motorja ugyanis tíz körrel a vége előtt elfüstölt! A vezetést a mögötte sunyi vadász módjára megbúvó Alonso vette át, s már nem is engedte ki a kezéből a leintésig. Ja, és csak úgy mellékesen, szikrázó napsütésben vette át a győzelmi serleget…
A 2010-es Koreai Nagydíj összefoglalója
4. Káosz mellett is papírforma Malajziában (2009)
Alig kezdődött el a Brawn-csapat tündérmeséje (ami egyébként azóta inkább egy horrorra emlékeztet), máris egy korszakos futamgyőzelmet ünnepelhetett a gárda első számú bajnokspiránsa, Jenson Button. Pedig nem volt könnyű dolga, a monszunszerű esőben Trulli, Rosberg, Heidfeld vagy Glock is igen jó eséllyel pályázott a futamgyőzelemre, sőt, utóbbi valószínűleg meg is szerzi azt, ha…
Ha a versenybíróság a 33. körben nem dönt úgy, hogy felfüggeszti a száguldást, és piros zászlóval leinti a futamot. De így döntött, és így már senkit nem érdekelt, hogy Glock milyen ütemben zárkózott fel, és mennyivel gyorsabb volt bárki másnál a mezőnyben (körülbelül kettő másodperc) - csak a győztes személye számított, azt pedig Jenson Buttonnek hívták. Pedig nem így indult…
Hanem úgy, hogy a csak negyedik helyről induló Rosberg kilőtt a rajtnál, és mindenkit otthagyott a poros álláson, kezdve a pole-ból induló Buttonnel, Glockkal és Trullival. Kicsivel hátrébb eközben a KERS-nek köszönhetően Alonso egészen a harmadik pozícióba zárkózott fel, úgy, hogy tizedikként indult. Button a negyedik helyre esett vissza, de nem maradt le az élbolytól, melyet az előbb említetteken kívül Trulli egészített még ki. Éppen az olasz volt az első, aki a bolyból kiállt kereket cserélni, őt követte a vezető Rosberg, majd szép csendben Alonso is kifáradt a depóba. Button azonban - nehezebb autójának hála - kint tudott maradni, és az egyre sötétedő felhők alatt átvette a vezetést a versenyben. Az eső lába eközben egyre jobban lógott, a mezőny közepén kullogó Räikkönen pedig úgy döntött, hogy 19-re húz lapot: a csontszáraz pálya ellenére esős gumikat rakatott fel magának, ám az eső csak nem akart megérkezni, így nyerő taktikai húzás helyett szimplán kiröhögtette magát.
Mire Kimi gumijai elfogytak, a felhők is víztartási képességük végére értek: az eső előbb csak szimplán eleredt, majd úgy rákezdte, mintha dézsából öntötték volna. Néhány versenyző a legújabb kori szokásoknak megfelelően eleresztett egy kis hisztit a rádióba, mondván semmit nem lehet látni, a versenybíróság pedig annak rendje és módja szerint le is fújta a versenyt. Egy órát álltak a rajtrácson a pilóták az újraindításban reménykedve (tisztelet a kivételnek: Kimi Räikkönen jégkrémet majszolt a boxban, rövidgatyában), de az eső nem csendesedett, cserébe viszont elkezdett sötétedni. Végül Charlie Whiting úgy döntött, hogy a futam véget ér, és a szabályok értelmében a 31. kör állása alapján (a 33.-ban jött a piros zászló) hirdetnek eredményt. A talajvíz sebességével felfelé törő Glock így csak harmadik lett, miközben a győztes Button mellől Heidfeld integethetett a dobogó második fokáról.
A 2009-es Malajziai Nagydíj
3. Egy király feltűnése a hercegségben (1984)
Nem ritka az igazi káoszfutam Monacóban, ám mégsem sűrűn fordul elő, hogy eső áztatta ámokfutást izgulhatnak végig a Riviérán üdülők. 1984-ben azonban így történt: már a verseny kezdése sem volt mindennapi, lévén háromnegyed órás csúszást hoztak össze a szervezők. Hiába volt azonban a nagy rákészülés, már a startnál jött az első hatalmas baleset, a harmadik sorban ugyanis a két Renault összeakadt, be is fejeződött számukra a verseny azonnal. Patrick Tambay-t mondjuk ez aligha érdekelte túlzottan, őt lábtöréssel szállították a közeli kórházba…
Prost haladt az élen (ekkor még nem volt benne a szerződésében, hogy esőben nem kell vezetnie), mögötte érkezett Nigel Mansell a Lotussal, majd a harmadik helyért öldöklő csatát vívó Lauda és Arnoux. A brit oroszlán azonban kisvártatva megelőzte a Professzort, majd elhúzott a messzeségbe - persze sokáig nem jutott, a kilencedik körben máris az egyik szalagkorlát tövében kötött ki. A vezetést így a két McLaren vette át (Prost, Lauda sorrendben), ám még mielőtt megnyugodhattak volna, feltűnt mögöttük egy bizonyos Ayrton Senna az igencsak harmatos Toleman Hart volánja mögött. Az akkor még teljesen ismeretlen brazil fantasztikusan versenyzett, körről-körre közeledett az élen álló világklasszisokhoz, s amikor utolérte Laudát a 19. körben, egy lélegzetelállító manőverrel át is vette tőle a harmadik helyet. A rutinos osztrákot ez annyira megzavarta, hogy a 24. körben ki is pördült, és befejezte a versenyt…
A harmadik helyen ekkor már a másik ismeretlen suhanc, a Tyrrelles Stefan Bellof haladt, hiszen az utolsó helyről indulva sorra előzgette riválisait, köztük a ferraris René Arnoux-t is. A fiatal német szintén elképesztő tempót diktált, Sennával együtt körönként másodperceket dolgoztak le az élen kicsit óvatos tempóban körözgető Prosttal szembeni hátrányukból. Még csak a verseny felénél jártunk, de máris hatalmas csata volt kibontakozóban.
Prost azonban addig duruzsolt a versenyigazgató Jacky Ickx fülébe a rádión keresztül, míg a legendás belga úgy nem döntött, hogy a 32. körben leinti a versenyt. Pedig éppen abban a körben hajtott el Senna a vezető Prost mellett, és vette át a vezetést… A végeredményt azonban az előző kör állása alapján hirdették ki, e szerint pedig Prost nyert Senna és Bellof előtt - a két utóbbi versenyző, szinte tajtékzott a dühtől, mindketten biztosak voltak ugyanis benne, hogy simán nyerték volna a futamot, ha van lehetőségük végigmenni. Hónapokkal később persze kiderült, hogy Bellofék csaltak az üzemanyaggal és a ballaszttal, Sennának pedig megroppant az első felfüggesztése, így mindenképpen kiesett volna a verseny leintése előtt.
Az idő előtti leintés miatt a versenyzők nem tudták teljesíteni a verseny 75%-át, így csak fél pontokat kaptak - a győztes Prost értelemszerűen 4,5-et. A szezon végén lett ennek hatalmas jelentősége: Lauda ugyanis mindössze fél ponttal előzte meg a csapattárs Prostot az év végi összevetésben. Ha tehát Jacky Ickx nem inti le idő előtt a futamot (és Senna kiesik, Bellofot pedig kizárják utólag), Prost nem 4,5, hanem kilenc ponttal zárja a versenyt, s a szezon végén világbajnok lesz. Nem így történt, s a Monacói Nagydíj igazi nyertese a korlátok tövében kikötő Lauda lett.
Az 1984-es Monacói Nagydíj összefoglalója
2. „Gyilkossági kísérlet” az Ardennek völgyében (1998)
Köztudott ugyan, hogy az Ardennek lábánál fekvő Spában gyakran elered az eső F1-es futam közben, ám azt azért kevesen tudják, hogy ami itt 1998-ban történt, azt azóta is emlegetik a helyiek. Nem elég, hogy monszunszerű eső zúdult a hegyoldalakra, de még egy legendás momentum is becsúszott a természetesen éppen az ítéletidőben megrendezett F1-es versenyen. Az egyik főszereplő pedig naná, hogy Michael Schumacher volt…
Már az első rajtnál teljes volt a káosz, Coulthard keresztbe fordult a mezőny előtt, az őt követőek pedig szépen sorban, gyakorlatilag kivétel nélkül rohantak egymásba és a szalagkorlátba, válogatás nélkül. Az eset következménye természetesen új start lett, amit megint csak nem sikerült megúszni komolyabb baleset nélkül: ezúttal az élen csatázó Schumacher-Häkkinen páros akadt össze, a finn ráadásul meg is pördült, s mivel még Johnny Herbert Sauberjével is összekoccant, véget ért számára a futam. Persze hátrébb is volt akció bőven, a teljesen fogalmatlanul versenyző Coulthard boldog-boldogtalannal összeakadt (a legnagyobb galibája a Wurz-féle ütközésből lett), Schumacher pedig hatalmas rössel indult az élen álló Hill-Irvine páros üldözésére. A csapattárs északír fenegyereket már az első körben megelőzte, Hill a nyolcadikig húzta, de onnantól úgy nézett ki, semmi sem menti meg a belga szurkolókat egy újabb Schumacher-jutalomjáték végigizgulásától. A német már a biztos győzelem felé száguldott, amikor utolérte a lekörözés előtt álló Coulthardot - a skót (azóta is vitatott módon) megetette a németet, a vártnál lassabban gyorsított ki, Schumacher pedig nemes egyszerűséggel felöklelte hátulról. Az akkor még csak kétszeres világbajnok ferraris három kerékkel, tajtékozva vágtatott a boxba, ahol az autójából kipattanva rögtön Coulthardot kereste. Előbb nekirontott, majd emberölési kísérlettel vádolta meg, s csak azért nem lett nagyobb galiba a dologból, mert az olasz szerelők utánaszaladtak dollármilliókat érő versenyzőjüknek, és a döntő pillanatban eltántorították a tettlegességtől.
Ezt követően már csendesebben alakult a futam, a két Jordan simán hazaért az élen, és kettős győzelemmel ünnepelte a gárda történetének első Nagydíj-sikerét. A világbajnok Damon Hillnek érdekes módon éppen ez volt az utolsó…
A Schumacher-Coulthard affér a Belga Nagydíjon
1. A történelmi legrövidebb futam (1991, Adelaide)
Ausztráliáról nem sok embernek jut eszébe a felhőszakadás, a tomboló vihar és a dézsából ömlő eső képe - valószínűleg csak azért, mert nem sokan látták az 1991-es adelaide-i verseny képeit. Itt ugyanis éppen a fenti időjárási képződmények uralkodtak, tönkrevágva a huszonegynehány versenyző hétvégéjét, és jó nagy felfordulást okozva a Formula-1-világában. A nézők persze élvezték, mint általában a káoszfutamokat...
Mert ez aztán igazi káoszfutam volt - még úgyis, hogy nemhogy másfél óráig, de hatvan percig sem tartott maga a futam. Kezdődött mindjárt azzal, hogy közvetlenül a versenyt megelőzően a háromszoros világbajnok Alain Prostot kirúgták a Ferraritól, miután a Professzor nem átallotta traktornak nevezni versenyautóját egy francia lapnak adott interjújában. Prost hiányában így aztán Mansell és Senna csatáját várta a nagyérdemű a győzelemért, s várakozását igazolni látszott az időmérő, amelyen a brazil szerezte meg a pole pozíciót, mögüle pedig (a harmadik helyről) a brit oroszlán indulhatott.
A rajtnál már ömlött az eső (érdekes módon mégsem biztonsági autó mögül indultak a versenyzők), Patrese azon nyomban vissza is esett a negyedikről a hatodik helyre, miközben az első körök végén Alesi és Schumacher is kipördült a pályáról. A már eredetileg is nagyon erős eső csak egyre fokozódott, egymást érték a balesetek és a megcsúszások, az előzésekről már nem is beszélve. Mansell az ötödik körben húzott el a második helyen álló Berger mellett, s megkezdte az élen álló Senna üldözését. Kisvártatva fel is zárkózott a brazilra, sőt, az egyik egyenes szakaszon már előzési pozícióba is került, s csak azért nem hajtott el a brazil mellett, mert Larini balesete miatt a pályabírók sárga zászlót lengettek neki.
Ezt követően kissé javultak a körülmények, Mansell sem tudott már olyan nyomást kifejteni Sennára, de azért sehogyan sem tágított a brazil nyomából. A tizenötödik körben azonban ismételten rákezdett az eső, megint rengeteg versenyző pördült ki a pályáról, vagy törte össze a versenygépét, s semmilyen jel nem mutatott arra, hogy a helyzet változhatna. Mansell is kicsúszott, Berger kétszer is megjárta a füvet, egyedül Senna volt az a mezőnyből, aki úgy-ahogy tudta tartani magát. Mégis a brazil volt az aki (ellentétben 1984-gyel) kérte a versenybíróságot a futam leintésére, ennek okául pedig a rossz látási viszonyokat és a vízátfolyásokat hozta fel. A verseny vezetése végül a tizenhatodik körben döntött úgy, hogy befejezettnek tekinti a futamot, eredményt pedig a 14. kör állása alapján hirdettek. Senna nyert Mansell és Berger előtt, mivel azonban a 75% nem jött össze, csak fél pontokat kaptak a versenyzők.
Máig az 1991-es Ausztrál Nagydíj az F1-es történelem legrövidebb versenye.
Az 1991-es Ausztrál Nagydíj összefoglalója