Darts-vb

A vártnál nagyobb csatában jutott tovább a legenda

  • hatharom.com
megosztom

Túl vagyunk a 2016-os PDC darts-világbajnokság tizedik játéknapján is, újabb hat játékossal bővült a legjobb 16 névsora. A meglepetések elmaradtak hétfőn, de így is remek mérkőzéseket láthattunk, hiszen két játékos is egy nyílra volt a tökéletes legtől, illetve egy legmagasabb kiszállót is megcsodálhattunk.

A tizedik játéknap egy angol házirangadóval vette kezdetét, méghozzá Alan Norris és Joe Murnan főszereplésével. Mindketten először indultak a PDC-világbajnokságon és mindketten nem kiemeltként jutottak tovább a főtábláról, viszont Norris a másik szervezetnél már játszott vb-döntőt, így egyértelműen ő számított a mérkőzés esélyesének. Ennek megfelelően ő kezdte nyugodtabban a találkozót, mind körátlagban, mind a kiszállóknál jobban teljesített, mint honfitársa, így 2-0-ás vezetéssel mentek szusszanni. A szünet után Murnan szépíthetett volna, de tíz (!) szettnyíl sem volt elegendő számára, ez pedig megpecsételte a sorsát, Norris magabiztos 4-1-es győzelmet aratott.

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

A délutáni etap második mérkőzésén a 11. kiemelt Terry Jenkins és a 22. Mark Webster lépett a dobóvonal mögé. Egyikük sem kezdte túl magas színvonalon a találkozót, "Webby" volt azonban, aki a kiszállóknál pontosabb tudott lenni, így meglepően simán, 4-0-lal búcsúztatta az egykori elődöntőst. 

Az angol-walesi ütközetet egy angol-osztrák követte, a Kim Huybrechts skalpját begyűjtő David Pallett ismét egy kiemelt játékossal nézett farkasszemet, a 21. Mensur Suljoviccsal. Ha lehet ilyet mondani, akkor az elején csak tapogatóztak, az igazi tűzijáték 2-1-es Pallett vezetés után indult be. A sógorok klasszisa rákapcsolt és nyolc tökéletes nyilat helyezett el a táblán, sajnos a kilencediket elhibázta. Nem megszokott utat választott, hiszen tripla 20 és két tripla 19-cel kezdett, amit 180-nal fejelt meg, majd a tripla 20, tripla 17, dupla 18 kombináció maradt. Többek között ennek a bravúros legnek köszönhetően egalizálta az eredményt.

Suljovic 9 nyilas kísérlete (8:35-től látható a videóban):

Az ötödik szettben nem sokon múlt, hogy ne kerüljön ismét hátrányba, Pallettnek négy dobása is volt a vezetésért, de mindegyiket elrontotta, Mensur pedig kőkeményen büntetett. Az elpuskázott lehetőség ellenére nem esett szét az angol fejben, sőt tudott még egy lapáttal rátenni és nyolc perfekt dobást ő is bemutatott, vele végül a dupla 12 babrált ki. A meccs ezen fázisában zseniálisan jól dobta a tömeget a fiatal szigetországi, és viszonylag simán egyenlített ki. Remekül kezdte a döntő felvonást is, de hiába brékelt, a 2-0-ért két duplát rontott, Suljovic pedig 102-ről befejezte. Ez volt a kulcs, itt megtört Pallett lendülete, fejben sem tudott már odakoncentrálni, ellentétben az osztrákkal, aki viszont 84-ről mesterien zárta le ezt a fordulatos, kiélezett derbit.

Pallett 9 nyilas kísérlete (9:18-tól látható):

Tizedik játéknap, délutáni eredmények (második forduló):
Mérkőzés Eredmény
Alan Norris-Joe Murnan 4-1
Terry Jenkins (11)-Mark Webster (22) 0-4
David Pallett-Mensur Suljovic (21) 3-4

Az esti programban sztárokban nem volt hiány, elsőként a kétszeres világbajnok Adrian Lewis lépett a tábla elé, ellenfele a 28. kiemelt Andrew Gilding volt. Az angol világklasszis demoralizáló, 110-es átlagot hozott az első szettben, mire honfitársa magához tért, szinte már vége volt a mérkőzésnek. Két leget tudott összekaparni Gilding, Lewis zseniálisan nagy formában, az első fordulós mérkőzése után ezt is nullára nyerte. 

Sokkal nagyobb izgalmat a tavalyelőtti döntős Peter Wright meccse sem hozott, az extravagáns skót játékos a belga Ronny Huybrechts-et lépte le 4-0-lal. Wright az elejétől kezdve hatalmas tempót diktált és nemigen adta 97-es átlag alá, ezzel Huybrechts képtelen volt konkurálni, a negyedik szettben érkezett meg a meccsbe, de akkor már túl késő volt. 

Gyatra kezdés után hengerelt az egykori világelső. - Fotó: pdc.tv

A nap utolsó mérkőzésén a 2004-es finálé megismétlésére került sor, vagyis a 16-szoros világbajnok Phil Taylor és a 30. kiemelt Kevin Painter feszült egymásnak. Oddsok alapján a legsimább meccsnek ígérkezett, de a két játékos közötti nem túl baráti viszony miatt meglehetősen idegesen kezdtek, ez pedig érdekes szetteket hozott. Painter kezdett valamivel magasabb színvonalon, az első felvonást meg is nyerte, viszont nagyobb előnyre nem tudott szert tenni, pedig az angol legenda tömegben a 90-et sem érte el, a kiszállózása pedig 30% alatt volt. Ez alapján abszolút hízelgő volt Taylorra nézve az 1-1-es állás. A szünet után jött a kulcs leg, a harmadik szettben 2-2-nél hatalmas kiszállócsatába bonyolódtak. Mindketten szenvedtek, végül Phil 10. próbálkozására dobta meg a duplát, és ezzel hátsó pályáról tudta megnyerni a játszmát. A már-már kínos befejezés után a negyedik felvonásban előhúzták a legjobbjukat. Painter egy 116-os brékkel kezdett, amire Taylor egy 170-essel válaszolt, majd ezt megfejelte két 13 nyilas leggel. Az ötödik szettben már nem volt kérdés, a "Művész" beletörődött, hogy ismét, 31-ik alkalommal is vereséget szenved a nagy riválisától. 

5:25-től a nem mindennapi kiszállócsata, 12 percnél pedig a 170-es kiszálló:

Tizedik játéknap, esti eredmények (második forduló):
Mérkőzés Eredmény
Adrian Lewis (5)-Andrew Gilding (28) 4-0
Peter Wright (4)-Ronny Huybrechts 4-0
Phil Taylor (3)-Kevin Painter (30) 4-1
Darts-tippekért látogass el a Logibet.com-ra vagy a Protipp-rendszerünkbe!
megosztom