Darts-vb

Hirtelen halál okozta a kiemelt skót vesztét

  • Cesc18

A 2017-es PDC darts-vb szombati játéknapjának délutáni etapjában egy helyen borult a papírforma.

Kora délután megkezdődtek a küzdelmek Londonban, méghozzá egy előselejtezős mérkőzéssel. Két újonc, a maláj Tengku Shah és a japán Masumi Chino mutatkozott be az angol publikum előtt. Egy kifejezetten szoros meccset vívtak, Shah döntő szettben tudott diadalmaskodni.

Vegyél részt a hatharom.com és a PDC Hungarian Fan Club közös játékéban, és nyerj egy álomutazást Londonba, a Premier League Darts döntőjére! 

A második mérkőzésen az 53 éves Terry Jenkins a 23 éves Josh Payne-nel csapott össze, aki első alkalommal léphetett színpadra az Ally Pally-ben. Nagy idegesség nem látszódott a fiatalabb angol játékán, de ettől függetlenül szüksége volt a szerencsére, ugyanis rutinos honfitársa hat szettnyilat is elrontott az első felvonásban. Nem esett kétségbe az "öreg" attól, hogy hátrányba került, összekapta a kiszállózását és viszonylag simán megfordította az állást. A negyedik szettben kifejezetten jól dobott Payne, de hiába a perfekt hat első nyíl, a tökéletes leget nem tudta megcsinálni, Jenkins pedig ezt 140-ről büntette. Ezt még egy 121-gyel is megfejelte a 18. kiemelt angol, ám ezzel nem dőlt még el a csata. Payne az utolsó pillanatban visszajött 2-2-re, és háromszor is dobhatott a döntő játszmáért. Nem sikerült megcsinálnia, így végül csak Jenkinsé lett a szett, aki ezzel 3-1-re húzta be a mérkőzést.

A generációk csatája után egy skót-angol derbire került sor, méghozzá John Henderson és Andrew Gilding főszereplésével. Két hasonló tudású játékos feszült egymásnak, így szoros mérkőzésre volt kilátás. Henderson ugyan kétszettes előnyre tudott szert tenni, nyomás alatt kifejezetten jól dobott, viszont nagy különbség nem volt köztük. Amely legek az elején a skót felé billentek, az a harmadik és negyedik szettben Gilding javára dőltek el, így következhetett a döntő felvonás. A lélektani előny az angolnál volt, de mégis Henderson tudott 2-1-re ellépni, avagy egy legre került a továbbjutástól. Gilding jól bírta a nyomást, hiszen egy 101-es és egy bravúros 143-as kiszállóval hátrányból előnyt kovácsolt. A győzelemért viszont hiába kezdhetett, borzasztó idegesen játszott, így a skót kiegyenlített, majd hozta a sajátját. 4-3-nál egy apró sansz adódott Hendersonnak, a bullseye-al lezárhatta volna a meccset, de elhibázta, így tovább folytatódott az idegek harca. Elmentek egészen 5-5-ig, tehát jöhetett a hirtelen halál. A bullra dobást az angol nyerte, még egyszer pedig már nem hibázott kezdésből. Egy pokoli hosszú és idegtépő meccset vívtak, ami időnként elég magas színvonalon zajlott.

A teljes mérkőzés:

A délutáni etap zárómérkőzésén a 15. kiemelt Benito van de Pas és a korábban diadalmaskodó Tengku Shah feszült egymásnak. A holland játékos kifejezetten gyengén kezdett, de ez is belefért. A maláj ellenfele ugyanis hiába hozott tömegben elfogadható teljesítményt, a kiszállóknál nagyon szenvedett, az első felvonásban négy szettnyilat rontott el. Van de Pas valahogyan összekaparta a második játszmát is, a harmadikban pedig úgy tűnt pontot sikerül raknia a meccs végére, ám Shah valahonnan még erőt merített és 1-2-es legarányról felállva szépíteni tudott. De ez tényleg csak az eredmény kozmetikázásra volt elegendő, a negyedik szettre elfogyott a lendülete, így a holland 3-1-gyel pipálhatta ki az első kört.

Eredmények, első kör (december 17, szombat - délután):
Mérkőzés Eredmény
Tengku Shah-Masumi Chino 2-1
Terry Jenkins (18)-Josh Payne 3-1
John Henderson (31)-Andrew Gilding 2-3
Benito van de Pas (15)-Tengku Shah 3-1