NHL

Először nyert a Columbus a szezonban - videó

megosztom

Az NHL 20. játéknapján kilenc találkozóra került sor, melyek közül az eddigi mérlegeiket tekintve a Columbus-Detroit összecsapás ígért a legkevesebb izgalmat és sima Red Wings sikert. Hogy az NHL mennyire kiszámíthatatlan, azt jól mutatja ez a találkozó, ahol Rick Nashék elkönyvelhették első szezonbeli győzelmüket, anélkül, hogy legértékesebb játékosuk akár egy pontot is szerzett volna az este folyamán.

Utolsó nyeretlen csapatként várta az ohiói gárda a veretlenségét a Washington ellen elveszítő Detroit Red Wingst. Rick Nashék 8 mérkőzés alatt csupán 1 árva pontot tudtak kiharcolni, egy hosszabbításos vereséggel érdemelték ki azt, míg a másik hét mérkőzésen rendes játékidő alatt szenvedtek vereségeket sorjában. Nem túl jó hangulat lengte körül a csapatot, amit Jeff Carter korai sérülése is csak tetézni tudott, hiszen a nyáron Philadelphiából érkezett sztárcsatár már több mint egy hete kidőlt a sorból talpsérülése miatt.

Végül azonban minden rossz ómen ellenére sikerült kicsikarni első győzelmüket, köszönhetően a kiegészítő sorok eredményességének. A 4-1-re megnyert találkozón columbusi és detroiti részről is olyan játékosok találtak be, akiknek ez volt szezonbeli első góljuk.

R.J. Umberger már a 21. másodpercben előnyhöz juttatta a hazaiakat, erre azonban még Darren Helm tudott válaszolni 4 és fél perccel később. Ezt követően viszont már nem tudtak mit kezdeni a vendég csatárok Steve Masonnel, aki végre megvillogtatta azon képességeit, amiért pár éve még az év újoncának választották meg. A záró periódusban 19:06-nál Derek MacKenzie üreskapus találata eldöntötte a mérkőzést, és kialakította a 4-1-es végeredményt, mely után a hazai játékosok teljesen érthetően a közönséggel együtt eufórikus állapotba kerültek.

„Nem hiszem, hogy az ellenfél öltözőjéből akárki átesett volna ezen a háromhetes poklon, amit mi végigszenvedtünk” - értékelt a hazaiak edzője, Scott Arniel. „A pszichológiai, érzelmi és mindenféle vonzatával együtt. Egy nagyon nehéz csomag volt ez számunkra, amit cipelnünk kellett.” Míg a columbusiak örülhettek, addig a detroitiak értetlenül állnak saját teljesítményük előtt, hiszen az utóbbi két mérkőzésükön csupán két gólra futotta Zetterbergéktől, és eközben 11 alkalommal vették be a kapujukat.


Tovább robog a pittsburghi henger

Marc-Andre Fleury 33 védést bemutatva, karrierje 20. NHL-es shutoutjával vezette 3-0-s győzelemre a Pittsburgh Penguinst a csoportrivális New York Islandersszel szemben. Ez volt a két csapat első találkozása az idei szezonban, és a tavalyi meccsek tükrében most elmondható, hogy végre a játékon volt a hangsúly mindkét fél számára és nem egymás elverésén. Azonban lehet, hogy az Islandersnek vissza kéne térnie arra a taktikára, mivel egyelőre még nem tudják felvenni azonos feltételek mellett a versenyt a 2009-es bajnokkal.

Pascal Dupuis góllal és assziszttal zárta a mérkőzést, Jordan Staal pedig a harmadik harmad végén betalált az üres kapuba, ami kialakította a 3 gólos különbséget a két csapat között. Az ifjú Staal minden lehetőséget kihasznál, ami a Sidney Crosby hiányából fakadó megnövekedett jégidőből adatik neki, és nem érheti a teljesítményét egy rossz szó sem: 11 mérkőzésen 6 góllal és 9 ponttal áll a csapata kanadai táblázatának első helyén.

Az Islanders ellen egyébként 5 mérkőzés után tért vissza Jevgenyij Malkin a Pittsburgh keretébe, de a mai meccsen nem volt szükség a fenoménra, hogy megcsillogtassa tudását.


Újabb shutout a Kings meccsén

Sorozatban negyedik shutoutban volt része a Los Angeles Kingsnek, de ezúttal a nullázás rossz oldalára kerültek. A vendég New Jersey Devils 3-0-ra győzedelmeskedett a Staples Centerben - a pikantériája ennek csupán annyi, hogy a Kingst 2003 óta egyetlen keleti csapat sem nullázta le hazai pályán. Hogy 2003-ban kiknek sikerült? Pont az Ördögöknek.

A Kingsnél egyébként most Jonathan Bernier védett, miután Jonathan Quick pihenőnapot kapott múlt heti fenomenális produkciója után - Quick zsinórban három mérkőzésen nem kapott gólt, meg is választották a hét játékosának az NHL-ben. Bár a csapat kapott gól nélküli szériája megszakadt, Quické továbbtart, amit majd a Dallas Stars ellen folytathat, és hosszabbíthat meg akár egy újabb shutouttal.

A Devils a második harmadban döntötte el a mérkőzést, amikor is Dainius Zubrus kétszer volt eredményes, valamint Patrik Elias is betalált. A Devilsnél ezúttal is Johan Hedberg kapott szerepet a ketrec előtt, mivel Marty Brodeur továbbra sem épült fel teljesen kisebb sérüléséből. Hedbergnek ez volt 18. shutoutja pályafutása során, és azt is elmondhatja magáról, hogy a Devils mind a négy idei győzelme az ő nevéhez fűződik, ami egy egészen ismeretlen felállás a Devils drukkereknek Brodeur regnálása óta - a 2008-2009-es idénytől eltekintve, amikor is a kanadai kapuslegenda egy komolyabb sérülés következtében a szezon nagy részét kihagyta, és az akkori cserekapus, Scott Clemmensen vitte hátán a newarki csapatot.

Eredmények:
Columbus Blue Jackets-Detroit Red Wings 4-1
New York Islanders-Pittsburgh Penguins 0-3
Carolina Hurricanes-Ottawa Senators 2-3 - szétlövés után
Buffalo Sabres-Tampa Bay Lightning 3-4
Nashville Predators-San Jose Sharks 1-3
Chicago Blackhawks-Anaheim Ducks 3-2 - szétlövés után
Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 3-2
Phoenix Coyotes-Dallas Stars 2-3 - szétlövés után
Los Angeles Kings-New Jersey Devils 0-3
megosztom