NHL

Daymond Langkow-t a sivatgba száműzték a Calgary Flamesből

megosztom

Robyn Regehr után újabb áldozatot kellett hoznia a Calgary Flames GM-jének, Jay Feasternek, hogy csapata financiális helyzetét rendbe hozza, és a fizetési sapka alá kerüljenek. Bár Regehr és Daymond Langkow is rendelkezett vétójoggal az elcserélésüket illetően, úgy tűnik, hogy Feaster igen csak meggyőzően vázolta fel nekik a Flames helyzetét, hiszen mindkettőjük rábólintott a cseréjükre.

Langkow-nak egy éve maradt hátra a 4.5 millió dollárt fizető kontraktusából, amit a Phoenix fog fizetni neki utolsó évében, feltéve ha az egészségügyi teszteken átmegy a veterán csatár - ellenkező esetben a csere meghiúsul, amire már volt az idén nyáron példa, amikor az edmontoni Gilbert Brulé tesztjei nem voltak megfelelőek, és így Ryan Smyth visszatérési kísérlete Albertába első körben kudarcba fulladt, és végül csak egy újabb alku megkötése után teljesülhetett a kanadai csatár vágya. Természetesen Langkow negatív eredményei esetén a mostani cserepartnerek is kifundálhatnak egy újabb megállapodást, de nagy kérdés, hogy Langkow mellett kit tudnának igazán mellőzni az albertaiak. A rossz financiális helyzet miatt, és a fizetési sapka által szorongatva a Flamesnek leginkább a magas fizetéssel bíró játékosaitól kellene megválnia, és fiatal, olcsó tehetségekkel pótolnia őket, ami egyáltalán nem olyan egyszerű feladat.

Ha a csere végbe megy, akkor a Calgary keretének fizetése picivel több mint 60 millió dollár lesz, a fizetési sapkában keletkezett hellyel pedig a csapat majd az alapszakasz során akar gazdálkodni, legalábbis Jay Feaster általános menedzser elmondása szerint. Feaster eddigi munkásságának a tudatában bármire fel kell készülnie a Flames szurkolóknak, hiszen még a Tampa Bay élén Feaster volt az, aki elcserélte a 2004-es rájátszás legjobbját, Brad Richardsot Dallasba - érdekes módon ott is pénzügyi problémák nehezítették akkortájt a dolgát.

A Phoenixből érkező Lee Stempniaknak ez lesz a negyedik csapata a St. Louis, a Toronto és a Phoenix után. A sérülékeny csatárnak a tavalyi volt mindösszesen a második szezonja pályafutásában, amikor az alapszakasz mind a 82 meccsén jégre léphetett, ez alatt pedig stílszerűen 19 gólt és 19 gólpasszt szerzett. Jay Feaster állítása szerint a jelentős fizetéscsökkenés mellett azért esett a választásuk Stempniakra, mert csatárposzton mindenhol bevethető, és emberelőnyös, illetve emberhátrányos szituációkban is lehet számítani a 28 éves csatár szolgálataira.

megosztom