NHL

A rekordhalmozó kapus és a sérült csatár hozták a Boston győzelmét

megosztom

A Boston Bruins fölényes, 4-0-s győzelemet aratott a Vancouver Canucks felett, és ezzel 1972 óta először szerezte meg a Stanley Kupát. Az NHL rájátszásának legjobbja Tim Thomas, a Boston kapusa lett, aki rengeteg rekordot megdöntött az idei rájátszásban, és akit sem a csapattársak, sem az ellenfelek nem felejtettek el kiemelni a nyilatkozataikban. Rajta kívül a Bruins hokisai a harmadik találkozón csúnyán kiütött Nathan Horton trükkjének is hálásak voltak a győzelemért.

Ahogy azt a meccsről szóló tudósításunkban is megírtuk, Nathan Horton - akit még a harmadik meccsen ütött ki alattomosan Aaron Rome - egy kis hazai vizet csempészett a vancouveri arénába, amit saját csapatának kispadja előtt kilocsolt a jégre a mérkőzés előtt.

"Titokban akartam csinálni, de aztán persze mindenki látta" - mondta a kis trükkről a jobbszélső, aki kilenc nappal a csúnya ütközés és az agyrázkódás után ott ünnepelt a társakkal a jégen.

"A kórházban nem éreztem magam valami jól, de most már jól vagyok. Amint kijöttem a kórházból, tudtam, hogy lehetséges. Bíztam a csapattársaimban, és ők is bíztak egymásban. Örülök, hogy itt lehetek, és együtt ünnepelhetek a többiekkel" - nyilatkozott az állapotáról a játékos.

Nathan Horton és David Krejci ünneplik a Boston Bruins Stanley Kupa-győzelmét a Vancouver Canucks ellen 2011 júniusában.

Claude Julien, a Bruins vezetőedzője is örömét fejezte ki, hogy ott láthatta a csapat mellett Hortont: "A játékosok negyon szerették volna, ha eljön. Persze egy agyrázkódás után repülni veszélyes lehet, de az orvosok azt mondták, hogy eljöhet velünk. A srácok pedig reggel szóltak, hogy szeretnék, ha Nathan ott lenne velünk az öltözőben az elejétől, és részt venne a felkészülésben."

A szakvezető persze a mérkőzésől és az egész rájátszásról is beszélt: "Nem volt egyszerű évünk. Voltak hullámvölgyeink, és szinte végig esélytelenként kezeltek minket. Nem sokan gondolták, hogy megcsináljuk. Már a Montréal ellen kétmeccses hátrányba kerültünk a saját pályánkon, és itt a döntőben is két vereséggel nyitottunk. De sosem adtuk fel, és erre vagyok a legbüszkébb. Engem személy szerint is elég sokat kritizáltak szezon közben, de a legfontosabb az, ami az öltözőben történik. Egyetlen olyan ember sem volt a csapatban, aki ne hitt volna abban, amit csinálunk, és most megkaptuk érte a jutalmunkat. Ahogy a szurkolóink is a kitartásukért. Imádjuk őket, és köszönjük, hogy ilyen hosszú időn keresztül támogattak minket. 1972 óta vártak arra, hogy bajnokcsapatuk legyen, és végre beteljesítettük az álmukat."

Ahogy azt mondani szoktuk a sikeres csapatok kapcsán, a Bostonban pont megfelelő arányban voltak a fiatal és a rutinos játékosok. Előbbieket a playoff-újonc Brad Marchand, utóbbiakat a 43 éves Mark Recchi képviselte, akinek a döntő hetedik mérkőzése volt az utolsó NHL-találkozója, hiszen még a jégen hivatalosan megerősítette, amiről már korábban is beszélt: visszavonul.

"Brit Columbiában kezdtem, és itt is fejezem be, nem is kívánhatnék mást" - utalt arra a cspat nagy öregje, hogy a Vancouverhez közeli Kamloopsból származik. - "Csak azt sajnálom, hogy a szüleim nem lehettek itt, de édesanyám bokáját tegnap sajnos meg kellett műteni, ezért otthonról nézték a meccset. De persze első dolgom lesz, hogy felhívom őket telefonon. Ami a továbbiakat illeti, remélem, hogy a hoki közelében tudok maradni, de azért élvezni fogom egy kicsit a szabadságot. Ellovagolok a naplementébe, és minden pillanatot kiélvezek" - mondta nevetve.

A 23 éves Marchandnak - aki két gólt szerzett a szerda esti meccsen - természetesen messze van még a visszavonulása, de szerencsésnek mondhatja magát, hogy már az első rájátszásában Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

"Mindenki eerről álmodik gyerekként, de eddig nem mertem elhinni, hogy ez meg is valósul. Egyszerűen hihetetlen. Mások az egész karrierjüket lejátsszák a kupa nélkül, úgyhogy hihetetlen, hogy nekem már elsőre meglett."

A csatár 11 gólig jutott a rájátszásban, aminél csak csapattársa, David Krejci ütött többet, ráadásul az újoncok örökranglistáján is rögtön a második helyre került az 1981-ben 14-ig jutó Dino Ciccarelli mögé.

"Nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok, csak tenni akartam a dolgom. Szerencsére sikerült. Szürreális érzés. Nehezen fogja fel az ember. Egyszerűen hihetetlen, és nem is tudom, hogy valaha hihető lesz-e. Igazából alig tudok megszólalni" - mondta Marchand.

Ami a másik oldalt illeti, azok, akiktől az extrát várták a Vancouver hívei, alulteljesítettek a döntőben, és ezt ők maguk is elismerik. Így Roberto Luongo, a Canucks kapusa is: "Nem nagyon tudom most leírni, hogy mi történt. Bostonban egyszer sem tudtam hozni a legjobbamat. Nehéz erre bármit mondani. De mind csalódottak vagyunk. Mind jobban akartunk teljesíteni. Én is és a többiek is. Ez egy csapatjáték, úgyhogy nem fogunk nekiállni egyénekre mutogatni. Ha mindannyian egy kicsivel jobbak lettünk volna, összejön a győzelem. Az ellenfelünk nagyon keményen megdolgozott a sikeréért. El kell ismernünk a teljesítményüket. Nagyon jó taktikával léptek jégre. Nem sok teret hagytak nekünk, és ha mégis, akkor ott volt a kapusuk, és védett" - dicsérte Tim Thomast az olimpiai bajnok hálóőr.

A Vancouver csatárai sem lehetnek büszkék magukra, hét mérkőzésen csak nyolc gólt tudtak ütni, kevesebbet, mint a bostoniak az utolsó két találkozón. A főcsoportdöntőkig összesen 101 gólt és 170 gólpasszt összehozó Sedin-ikrek és Kesler a Bruins ellen 2 találatra és 4 asszisztra voltak képesek.

"Az a dolgunk, hogy gólokat lőjünk. Ha nem tesszük, nehezen tudunk nyerni" - summázta a gondokat lényegretörően Daniel Sedin.

"Nagyon csalódottak vagyunk" - vette át a szót tőle testvére, Henrik. "Küzdöttünk, és próbáltunk betalálni, de egyszerűen nem ment. A miénk a felelősség. Nehezen tudom megmagyarázni, hogy az emberelőnyeinkkel (amelyekből három gólt is kaptak a párharc során) mi volt a gond. Leginkább az, hogy a kapusuk volt az idény legjobbja. Hiába küzdöttünk ellene, egyszerűen nem tudtuk legyőzni."

A csapat svéd kapitánya annyira a magáénak érezte a kudarcot, hogy a kapust, Luognót is megvédte: "Hét meccs alatt nyolc gólt lőttünk. Ő nem mehet előre gólokat lőni. Ez Daniel és az én feladatom lett volna."

Tim Thomas, a Boston Bruins kapusa, miután megnyerte a Stanley Kupát a Vancouver Canucks ellen, és a Conn Smyhte Trófeát is megkapta, mint a nagydöntő legjobb játékosa 2011 júniusában

Végül néhány dolog arról, hogy mennyi minden múlott a már emlegetett Tim Thomason, a Boston hálóőrén: az idei rájátszásban 849 lövéssel kellett szembenéznie, amelyek közül 798-cal megbirkózott. Mindkettő új NHL-rekord, és mindkettővel Kirk McLean, az 1994-ben (is) a döntőben veszítő Vancouver kapusának teljesítményét szárnyalta túl (761/820). Ráadásul külön a döntőt vizsgálva is csúcsot döntött, hiszen a hét találkozón 238 lövést fogott, öttel többet, mint Johnny Bower 1964-ben. Persze könnyű volt neki, "csak" 246-szor találták el a kapuját, míg Bowerét annak idején 250-szer. Ezen kívül a nyolc szerzett találatával a Canucks lett a legterméketlenebb csapat, amely hétmeccses döntőt játszott a ligában. És végül: Thomas lett az első kapus, aki egy döntőbeli hetedik mérkőzést idegenben tudott kapott gól nélkül lehozni.

Nem csoda, hogy a csapata körül mindenki őt dicsérte:

"Ez egyike volt a valaha volt legynagyobb teljesítményeknek. Elképesztő szintre emelte a játékát. Jó éve, volt de amit a rájátszásban művelt, az hihetetlen" - mondta Cam Neely, a klub elnöke.

"Mindenki azt várta, hogy lesz egy meccse, amikor csak átlagosat fog nyújtani, de ez a meccs sosem jött el. Figyelt, koncentrált, nem engedte, hogy bármi is elvonja a figyelmét" - ezek már az edző, Julien szavai.

Azért Thomas maga elismerte, hogy voltak gyenge pillanatai: "A hatodik meccsen izgultam először. Nem akarok hazudni, féltem. Azóta is tiszta ideg voltam. Persze igyekeztem palástolni. Sikerült, egészen addig, amíg megszereztük a Stanley Kupát."

megosztom