Foci-vb 2018

Gólos fogadással próbálkozunk a spanyol-oroszon

megosztom

A házigazda oroszok közel 80 ezer néző előtt játszhatnak a topfavoritnak vélt spanyolokkal. Mi sülhet ki ebből?

A végső győzelemre is esélyesnek gondolt spanyol válogatott a házigazda orosz csapat ellen juthat be a legjobb nyolc közé. Az oddsok alapján erre minden esélye megvan Ramoséknak, azonban a csoportban mutatott teljesítmény alapján nem biztos, hogy valóban olyan sima találkozónak néznek elébe.

1x2    
Spanyolország Döntetlen Oroszország
1.55 3.75 6.00

A spanyol válogatott első helyen végzett a B-csoportban, miután két döntetlennel és egy győzelemmel tudta le az első szakaszt. A portugálok elleni kifejezetten jól játszottak a hispánok, ám az iráni, majd a marokkói meccs már közel sem volt olyan meggyőző. Irán ellen nehezen tudtak mit kezdeni a betömörülő ellenféllel, Marokkó pedig bátor támadófocijával lepte meg a spanyol armadát.

Az orosz csapat két győzelemmel és 8-1-es gólkülönbséggel vette az első két kanyart, majd az Uruguay elleni csoportdöntőn beleszaladt egy 0-3-ba. Nagyon nehéz megtippelni, pontosan mire is képes ez a válogatott, hiszen az egyiptomi és a szaúdi gárda messze van az elittől, a dél-amerikaiakat pedig nem sok szakíró dicsérte idáig.

Az biztos, hogy a hazai pálya előnye minden értelmében a Szbornaja  mellett szól, a motiváció és a lelkesedés pedig ezen a meccsen kell, hogy a tetőfokára hágjon.

[2059633] 2018-07-01 16:00:00 Spanyolország - Oroszországx

A felállásokat illetően a spanyol csapatnál lehet több változás. A hírek szerint Hierro a rossz forma ellenére továbbra is bízik David de Geában, így a MU kapusának nevével kezdődhet a felállás ismét. A védelem is a szokásos, a középpályán viszont Saúl Niguez juthat szóhoz Sergi Busquets mellett. Busquetsnek nagyon vigyáznia kell a sárgákra is, mert egy lapra van az eltiltástól. Állítólag kikerül a csapatból David Silva is, akinek helyére a madridi Asensio kerülhet be.

Az oroszoknál Dzsagojev sérült, Szmolnyikov pedig eltiltott. Uruguay ellen alaposan felforgatta csapatát  Csercseszov, de most visszatérhet az alapokhoz és a masszív 4-3-2-1-es felálláshoz.

 

Mire érdemes fogadni?

Az biztos, hogy a spanyol válogatott védelme ezen a világbajnokságon rendkívül sebezhető. Hiába a klasszis védők, az összhang nem nagyon van meg, De Gea pedig nem találkozik a labdával. Ez az oroszok számára adhat némi önbizalmat, ugyanakkor a középpályán nem sok sót esznek majd meg, ami redukálja az esélyeiket. Tavaly november egy felkészülési meccsen 3-3-at játszottak a felek, ám most sokkal inkább egy underes meccs várható - már csak a tét nagysága miatt is.

Érdemes lehet Diego Costa góljára is fogadni, hiszen a remek passzban van, ráadásul a spanyolok játékrendszere miatt ő az egyetlen igazi potentát. Costa góljára 2.40-es oddsot kapunk.

Ha Oroszország vezetéshez tudna jutni, onnan foggal-körömmel védené az eredményt, azt pedig láttuk/tudjuk, hogy a spanyolok ilyenkor mit játszanak. Nem kapkodnak, viszont cserébe "agyonjáratják" a labdát.

Ugyanez igaz mondjuk egy fordított esetre is, spanyol vezetésnél védekezés gyanánt előveszik a labdabirtoklást.

Hiába a 80 ezer néző és a vélhetően felfokozott hangulat, mi komoly taktikai csatára számolunk, így a 2,5 gól alá fogadunk.

 

Tipp: Gólok száma 2,5 gól alatt@1.60   

[2059633] 2018-07-01 16:00:00 Spanyolország - Oroszországx;
megosztom