Összeállítás

5+1 nagy hiányzó a vb-történelemből

megosztom

Világbajnokság Messi és CR nélkül? Lehetséges egyáltalán? Összeszedtünk néhány esetet, amikor a világ legjobb játékosai nem vehettek részt az aktuális világbajnokságon.

1958: Alfredo Di Stefano (spanyol, Real Madrid)

Az előző év Aranylabdása, minden idők egyik legnagyszerűbb támadója már az 1950-es és az 1954-es világbajnokságon is sztár lehetett volna, ha nem szól közbe a pénz - no és persze a FIFA. Az argentin születésű klasszis 1949-ben hagyta el nevelőklubját, a River Plate-et a kolumbiai Millionarios kedvéért, ahol olyannyira otthonra lelt, hogy később a kolumbiai válogatottban is pályára lépett. Mivel korábban már szerepelt az argentin nemzeti csapatban - az 1947-es Dél-Amerika Bajnokságot nyerte meg a csapattal, hat meccsen hat gólt szerezve -, a FIFA nem nézte jó szemmel a mezváltást, és eltiltotta attól, hogy szerepeljen a svájci rendezésű világbajnokság selejtezőin. 1953-ban aztán Madridba igazolt, ahol a Real sztárjaként megkapta a spanyol állampolgárságot, és 1957-ben bemutatkozhatott a válogatottban is. Az európai klubfocit uraló Real Madrid és a Barcelona klasszisaira építő spanyol csapat (Kubala, Suárez, Gento, Di Stefano csatársorral) a következő világbajnokság egyik nagy esélyesének tűnt - egészen addig, amíg el nem bukott a selejtezőkön.

Már a Svájc ellen, hazai pályán elért 2-2-es döntetlen is azt jelezte, nincs minden rendben a csapat háza táján, de amikor 1957 májusában Glasgow-ban Skócia 4-2-re verte a spanyolokat, a vb-szereplés is egyértelműen veszélybe került. Ezt követően ugyan Di Stefanóék mindkét riválisukat elgázolták a visszavágókon (egyaránt 4-1-re nyertek otthon a skótok ellen, illetve Lausanne-ban is), de mivel a skót válogatott oda-vissza elrakta Svájcot, ők jutottak ki Svédországba.

Di Stefano ekkor már majdnem 32 éves volt, és bár még jócskán volt hátra a karrierjéből, a zeniten már túljutott. Négy évvel később a spanyolok ugyan Puskással erősítve kiverekedték magukat a chilei vb-re, sőt, Di Stefano is elutazott a kerettel Dél-Amerikába, de pályára nem tudott lépni a tornán. A spanyolok ráadásul ismét csalódást okoztak, és már azelőtt kiestek, hogy a legendás csatár sérülése helyre jöhetett volna. Minden idők egyik legnagyobbja így soha nem léphetett pályára a világfutball legfontosabb tornáján.

1978: Diego Maradona (argentin, Argentinos Juniors) és Johan Cruyff (holland, FC Barcelona)

A világ egyértelműen legjobb játékosa, és az ő potenciális utóda is hiányzott az 1978-as argentínai világbajnokságról. Az okok ezúttal sokkal prózaibbak voltak, mint Di Stefano esetében: mind a holland, mind az argentin válogatott részt vehetett ugyanis a tornán, sőt, utóbb ez a két csapat vívta egymás ellen a döntőt is, ami a történelem során először fajult hosszabbításig. 

Maradona 18 évesen az argentin futball legnagyobb értékének számított. Már 1977 februárjában, jóval a 17. születésnapja előtt bemutatkozhatott a nemzeti csapatban egy Magyarország ellen vívott meccsen. Úgy tűnt, jó esélye van bekerülni a hazai vb-keretbe is, de végül Cesar Luis Menotti szövetségi kapitány úgy döntött, nem elég érett ahhoz, hogy jól kezelje a csapatra nehezedő irdatlan nyomást. Maradona így kimaradt a keretből, és bár Menotti döntése óriási felzúdulást keltett az országban, az Albiceleste végső győzelme végül zárójelbe tette a történteket. 

Cruyff 1977 októberében jelentette be, hogy visszavonul a válogatottságtól. Az előző vb-n ezüstérmet szerző Hollandia ekkor már kvalifikálta magát a jövő évi tornára, ám a csapat ikonjának számító Cruyff úgy vélte, nem lenne helyes, ha pályára lépésével legitimálná egy olyan tömeggyilkos jobboldali rendszer presztízsrendezvényét, mint amilyen Jorge Rafael Videla tábornok katonai juntája volt. Cruyff később is tartotta magát döntéséhez, így a hollandok nélküle jutottak be ismét a világbajnokság döntőjébe, és nélküle buktak el újra, ezúttal hosszabbításban (1-3). A nagy Johan egy 2008-as interjúban vallotta be, hogy távolmaradásának más okai is voltak: "Egy évvel a torna előtt megpróbáltak elrabolni engem és a családomat Barcelonában. Nagyon megviseltek a történtek, és rájöttem, ahhoz, hogy játszani tudjak, tökéletes mentális állapotban kell legyek. Más fontos dolgok is vannak az életben, nem csak a világbajnokság és a futball."

1986: Kenny Dalglish (skót, Liverpool FC) és Bernd Schuster (német, FC Barcelona)

Schuster a német futball legragyogóbb ígéreteként robbant be az 1980-as Európa-bajnokságon, ám nem sokkal a torna után összeakasztotta bajszát kölni edzőjével, Karl-Heinz Hedergott-tal. Felmerült, hogy az USA-ba igazol, emiatt viszont a válogatott kapitánya, Jupp Derwall orrolt meg rá, így végül a Barcelonához írt alá. Arrogáns nyilatkozataival és zárkózott személyiségével kivívta válogatott társai ellenszenvét, és amikor 1981-ben egy Brazília elleni barátságos meccs után nem volt hajlandó elmenni Hansi Müller bulijába, végleg kenyértörésre került a sor. Az 1982-es tornát enélkül is ki kellett volna hagynia egy sérülés miatt, de Mexikóban mindenképpen ott lett volna a helye, ha a Derwall helyét elfoglaló új kapitány, Franz Beckenbauer hajlandó őt felkeresni, és rábeszélni, hogy gondolja át 1984-es döntését, amellyel lemondta a válogatottságot. Ez azonban soha nem történt meg: a német futball örökre elveszítette a ragyogó tehetségű Schustert.

Fotó: liverpoolfc.com

A Liverpoollal azokban az időkben sikert sikerre halmozó, és a kontinens legrettegettebb csatárai között számon tartott Kenny Dalglish története szintén érdekes. King Kenny összesen 102-szer szerepelt a skót nemzeti csapatban és részt vett az 1978-as, illetve az 1982-es vb-n is, ám egyik alkalommal sem tudta túlélni csapatával a csoportkört. A skótok aztán Mexikóba is kvalifikálták magukat, ám utolsó selejtezőjük közben szívinfarktust kapott a szövetségi kapitány Jock Stein, akinek helyét addigi segítője, egy bizonyos Alex Ferguson foglalta el. Az Aberdeennel KEK-győztes edző ugyan Dalglish-t is beválogatta 22 fős vb-keretébe, ám a liverpooli támadó egy sérülésre hivatkozva lemondta a szereplést. Később kiderült, Dalglish sérülése nem volt súlyos, ám mivel Ferguson kihagyta a csapatból barátját és klubtársát Alan Hansent, King Kenny nem volt hajlandó elutazni a tornára.

1994: Jean-Pierre Papin (francia, AC Milan)

A francia válogatott Michel Platini visszavonulása után sokáig csupán kereste önmagát, és sem az 1988-as Európa-bajnokságra, sem a két évvel későbbi világbajnokságra nem tudta kvalifikálni magát. A korszak kiemelkedő támadója, a francia bajnokság kétségkívül legnagyobb sztárja, Jean-Pierre Papin is tagja volt annak az elveszett generációnak, amelyik David Ginola és Eric Cantona támogatása ellenére sem tudta nemzetközi szinten sikeressé tenni a francia futballt.

Fotó: goal.com

Az 1994-es világbajnokságra a későbbi liverpooli sikeredző, Gerard Houllier vezetésével próbált meg kijutni a gárda. Mindjárt a selejtező első meccsén, Bulgáriában sikerült belefutni egy komoly pofonba (0-2, vezette: Puhl Sándor), ám ezt zsinórban öt győzelem követte, közte az Eb-harmadik svédek elleni hazai fordítással. A meccs visszavágója Stockholmban ugyan csak döntetlenre végződött (1-1, gólszerzők: Sauzee és Dahlin), ám a franciáknak így is a saját kezükben maradt a sorsuk. A finneket ennek megfelelően sikerült is legyűrni Tamperében (2-0, közte Papin tizenegyesgóljával), ám Izrael a párizsi meccs utolsó hét percében fordítani tudott, és mindhárom pontot hazavitte Franciaországból. Ezzel együtt a Bulgária elleni utolsó meccsen - szintén hazai pályán - már egy döntetlen is elegendő lett volna Houllier csapatának ahhoz, hogy megváltsa jegyét az USA-ba. 

Cantona góljával bő félóra játék után meg is szerezték a vezetést a hazaiak, de az országba kvázi becsempészett - a bolgár szövetség neki és Luboszlav Penevnek is elfelejtett vízumot igényelni - Kosztadinov alig hat percen belül kiegyenlített. Úgy tűnt, csendesen lecsorog a hátralévő játékidő, ám az utolsó percben Ginola ahelyett, hogy levitte volna a labdát a sarokba, esetleg okosan hátrafelé passzolt volna, beadást küldött a bolgár kapu elé. Az ívelés pontatlannak bizonyult, a labdával pedig őrült tempóban indultak meg a bolgárok. Penev remek labdát tálalt Kosztadinov elé, aki a jobbösszekötő helyéről, futtából, elemi erővel lőtte ki a rövid felső sarkot. Az óra 89:59-et mutatott, a stadion elcsendesedett. Franciaország kiesett.

Papin 1995-ben volt utoljára válogatott; az Aimé Jacquet keze alatt formálódó új csapatban már nem volt helye, így az 1998-ban vb-győztes csapatba sem került be.

2010: Javier Zanetti és Esteban Cambiasso (argentinok, mindkettő Internazionale)

Az új évezred végét egyértelműen az Internazionale uralta Európában. José Mourinho csapata nem csupán zsinórban szerezte az olasz bajnoki- és kupagyőzelmeket, de 2010-re a Bajnokok Ligájában is a legjobb csapatok közé emelkedett. Tavasszal a Chelsea (angol bajnok), a CSZKA Moszkva (orosz bajnok) és a Barcelona (spanyol bajnok) testén keresztül jutottak a sorozat döntőjébe, ahol a Bayern München (német bajnok) sem tudott nekik megálljt parancsolni. Az Inter lett a történelem első olasz csapata, amelyik egyazon szezonban az összes jelentős trófeát begyűjtve triplázni tudott.

Fotó: Il Giorno

Ennek a csapatnak volt alapembere Javier Zanetti és Estaban Cambiasso. A BL-döntőben éppen egymás mellett játszottak a középpálya közepén - Zanetti abban az évben többnyire balbekk volt, de Thiago Motta eltiltása miatt be kellett húzódnia a pálya tengelyébe, miközben a helyét Christian Chivu foglalta el -, és ez a két poszt alapesetben az argentin válogatottban is nekik járt volna. Zanetti ennek megfelelően (igaz, többnyire inkább védőként) rendszeresen szerepelt is a válogatott meccseken, Cambiasso viszont azok után, hogy 2007-ben még 13 válogatottságot szedett össze, fokozatosan kikopott a keretből.

A rossz nyelvek szerint a két játékos mellőzésében politikai okok is szerepet kaptak. A 2008-ban kinevezett argentin szövetségi kapitány, Diego Maradona már akkoriban is hírhedten baloldali nézeteket vallott, miközben Zanetti és Cambiasso történetesen máshova helyezte magát a politikai palettán. Akárhogy is, a selejtezők alatt Maradona válogatottjában is alapember Zanetti és a végig mellőzött Cambiasso sem utazhatott Dél-Afrikába, ahol az éppen csak, hogy kijutó argentinok nagyot égtek, és súlyos vereséget (0-4) szenvedtek a németektől a legjobb nyolc között.

+1

1970: Albert Flórián (magyar, Ferencváros)

1967 Aranylabdása a korszak kiemelkedő csatárai közé tartozott, és egyértelműen ő volt az Aranycsapat dicsőségét üldöző akkori magyar válogatott kulcsfigurája is. Már az 1962-es világbajnokságon szerepelt, sőt, társgólkirályként a torna legjobb fiatal játékosának is megválasztották, de a válogatott menetelése a legjobb nyolc között véget ért Chilében. Négy évre rá szintén a negyeddöntőben búcsúztunk, 1970-re viszont mindenki úgy tekintett itthon, mint egy nagy generáció utolsó igazi esélyére a világbajnokságokon. Albert, Bene, Mészöly, Farkas, illetve Dunai egyaránt a csúcson volt, és bár a mieink nehéz csoportba kerültek a sorsolásnál - a mindig kiszámíthatatlan Csehszlovákia, az 1964-ben Eb-negyedik Dánia, illetve az outsider írek mellé - senki nem tartott attól, hogy ne jönne össze a kvalifikáció. Kezdésként ennek megfelelően simán vertük itthon a csehszlovákokat Dunai II és Albert góljaival, majd egy kínkeserves meccsen Írországból is hazahoztuk a két pontot. 

Fotó: Footballin

A fordulat Koppenhágában jött. A dánok gyorsan vezetést szereztek, de Bene két percre rá már egyenlített is egy remek góllal. A pechsorozat azonban beindult: előbb Dunai II-t rúgta le Larsen (a magyar támadót le is kellett cserélni), majd Albert ütközött a kapussal szerencsétlenül. Miközben a magyar orvosok az aranylabdás csatárt ápolták, a dánok újból vezetéshez jutottak, ráadásul kiderült, hogy mindenki Flórija nagyon súlyos sérülést szenvedett és nem tudja folytatni a meccset. Ezzel együtt Farkas a szünet előtt kiegyenlített, így döntetlenről folytatódott a meccs.

A második félidőben is mi játszottunk jobban, de a dánok Ole Madsen góljával újra vezetést szereztek. Ezután Mészöly még egyszer eltalálta a kapufát egy fejessel, de a hullafáradt magyar válogatott - az Újpest hét közben játszotta a VVK-döntő első meccsét a Newcastle-lel, és kapott ki 2-0-s előnyről 3-2-re - már nem tudott megújulni. 

Szeptemberben Prágában volt jelenése a magyar csapatnak. Albert térdszalag-szakadása miatt nem játszhatott, de így is bombaerős csapatot küldhetett a pályára Sós Károly szövetségi kapitány. Bene, Dunai és Fazekas góljaival a második félidő elején már 3-1-re vezettünk, és bár a csehek Kvasnak góljával felzárkóztak, a kapitány mégis úgy döntött, lecseréli Mészölyt. A helyére beálló Juhász Péternek bemelegíteni sem volt ideje, teljesen lemerevedve játszott, és a csapat többi tagját is meglepte az értelmezhetetlen kapitányi döntés - Mészöly ugyanis a mezőny legjobbja volt addig. A csehszlovákok végül a 77. percben egyenlítettek, és a meccs 3-3-mas döntetlennel ért véget.

Bár a hátralévő két meccsen magabiztos győzelmet arattunk (3-0 a dánok és 4-0 az írek ellen itthon), pontegyenlőség alakult ki a csehszlovákokkal. Hiába volt jobb a gólkülönbségünk, megismételt meccsnek kellett döntenie a kijutásról, semleges pályán. A Marseille-ben lejátszott meccs a magyar futball második Mohácsának bizonyult a berni vb-döntő után: 4-1-re kaptunk ki úgy, hogy a szépítés is csak a 90. percben jött össze, büntetőből. Magyarország először bukott el a világbajnokság selejtezőiben.

Albert Flórián sajnálatos sérülése után többé már soha nem lett a régi.

megosztom