Spanyol foci

Ezt megszívta a Barcelona

  • ivan
megosztom

Akár négy hónapot is kihagyhat a 105 millióért szerződtetett Ousmané Dembelé.

fcbarcelona.es

A Barcelona egy kemény mérkőzésen megszerezte a három pontot a Getafe elleni bajnokin, és így továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, ennek ellenére közel sincs hurráhangulat az öltözőben. A Getafe elleni meccs 29. percében ugyanis Ousmané Dembelét le kellett cserélnie Ernesto Valverde vezetőedzőnek, a klub hivatalos közleménye szerint a Dortmundtól 105 millió euróért szerződtetett szélsőre 3,5-4 hónap kényszerpihenő vár.

A fiatal francia játékos a bal combjában szenvedett el egy izomszakadást, a héten pedig Finnországban meg is műti a csapat orvosa.

Dembelé kiválása semmiképpen nem jött jól a Barcelonának, hiszen a közvélemény és szakmai is úgy véli, hogy rajta kívül nem érkezett a klubhoz olyan játékos, aki erősítést jelentett volna a csapatnak.

Spanyolországban ezen a héten két fordulót is rendeznek, a katalánok kedden este a Nou Campban az Eibart fogadják, a   -n pedig 1.10-es szorzóval fogadhatunk a hazaira. 

[2580585] 2017-09-19 22:00:00 Barcelona - Eibarx;
240918

 

megosztom