Tenisz-vb

Osztrák győzelmet hozhat az újoncok csatája

megosztom

A tenisz-vb keddi játéknapján Monfils-Thiem és Djokovics-Raonic meccsek lesznek terítéken.

Vasárnap és hétfőn mindkét csoport játékosai bemutatkoztak, kedden ismét az Ivan Lendlről elnevezett kvartetten lesz a sor. A győztesek és a vesztesek játszanak egymás ellen, tehát a címvédő Novak Djokovics a kanadai Milos Raonical csap össze, míg a francia Gael Monfils az osztrák Dominic Thiemmel. Utóbbi két játékos lép elsőként a pályára.

Mindketten kérdőjellel a nevük mellett érkeztek a brit fővárosba, Monfils sérüléssel bajlódott, míg Thiem a fonalat veszítette el. De kérdés sem lehetett, hogy elindulnak, hiszen először tudták kvalifikálniuk magukat. Az első meccsükből kiindulva talán az osztráknak sikerült jobban a formaidőzítés. Egy szetten keresztül remekül teniszezett Djokovics ellen. A tie-breakben megnyert első játszma azonban sok energiájába került, így a végére nagyon simán kikapott a volt világelsőtől. A franciának esélye sem volt játszmát nyerni Raonic ellen. Rosszul kezdte az első és a második szettet is, igazából nem voltak egy súlycsoportban. Ha a továbbjutásban gondolkoznak, akkor csak a győzelem jöhet szóba. Thiem van a kényelmesebb helyzetben, hiszen ő már le tudta a Djokovics elleni meccset. 

Egyszer találkoztak eddig csak pályafutásuk alatt, tavaly a salakos umagi verseny elődöntőjében. Akkor az osztrák döntő szettben nyert, de ez nem egy olyan meccs, amiből kiindulhatnánk. Egyrészről most teljesen más körülmények között feszülnek egymásnak, másrészről Monfils érettebb játékot mutatott idén. A kicsit meggyőzőbb tenisze miatt hajlunk a sógorok tehetsége felé, no meg, mert őt hozták ki underdognak, miközben aligha a francia a favorit.

hatharom.com
Thiem nyer
@2.10

A másik meccsen, Djokovics és Raonic esetében, ha az oddsokra pillantunk, akkor sokkal egyértelműbbek az esélyek. Nem meglepő, hogy annak ellenére a szerb klasszist tartják a toronymagas favoritnak, hogy nem mutatott igazán éles teniszt az utóbbi időben, hiszen 7-0-ra vezet a hórihorgas kanadai ellen. Ráadásul csak Mastersen és Grand Slam-tornán találkoztak. A szettarány is elég demoralizáló Rao számára, 17-et elbukott és csak egyet tudott megnyerni. De minden sorozat megszakadhat egyszer, erre a legjobb példa Djokovics párizsi búcsúja, ahol attól a Marin Cilictől kapott ki, aki ellen 14-0-ra vezetett...Nagy hiba lenne tehát csak a 0-7 miatt leírni a juharlevelest.

Raonic egyébként úgy tűnik, hogy túl van a sérülésén, Monfils ellen kiváló játékkal rukkolt elő. Különösen figyelt az első szerváira, ami mögött 29-ből 25 pontot megnyert. Ha topformában tud adogatni a szerb ellen is, akkor lehet keresnivalója, hiszen Nole még mindig nem olyan éllel és koncentrációval teniszezik, mint a szezon első felében.

A harmadik játéknap programja (november 15, kedd):
   szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Oddsok
15:00 Gael Monfils-Dominic Thiem 1.60 2.10
21:00 Novak Djokovics-Milos Raonic 1.20 3.65
megosztom