Tenisz

Háromszoros pénzzel kecsegtet Fucsovics bravúrja - napi tippek az Australian Openre

megosztom

Górcső alá vettük az ausztrál nyílt teniszbajnokság csütörtöki játéknapját.

Csütörtökön megérkezik az igazi kánikula Melbourne-be, az előrejelzések szerint 35-37 fok várható, ami komoly kihívások elé állítja majd a játékosokat, többek között Sam Querreyt és Fucsovics Mártont is, akik a nap elején, a legnagyobb melegben mérik össze tudásukat. 

Fucsovics és a magyar szurkolók Melbourne-ben. - Fotó: Facebook

Fucsovics az első magyar férfi teniszező, aki 2002 óta a legjobb 64 közé tudott jutni Melbourne-ben, ezt pedig Radu Albot legyőzésével érte el. Nagyon simán indult a meccse (6-2, 6-3), de aztán vért kellett izzadnia, hogy elkerülje a döntő szettet. Látva a találkozót, az volt az érzésünk, hogy ha nem fejezi be a negyedikben, akkor a győzelem is elúszik, mert fáradtnak tűnt. A gyanúnk beigazolódott: 

Fizikailag sokkal jobban elfáradtam, mint gondoltam, de talán a belső feszültség, a túlzott győzni akarás vett ki többet a meccsnél.

- mondta Marci az Indexnek, illetve hozzátette, hogy a játék viszont továbbra is jól megy, és egy hatalmas kőszikla omlott le most a válláról.

Az biztos, hogy Querrey ellen sokkal felszabadultabban teniszezhet, gyakorlatilag nyomás és különösebb elvárás nélkül, hiszen a 13. kiemelt amerikai a mérkőzésük favoritja. 

Fogadás a győztesre    
Sam Querrey Fucsovics Márton
1.30 2.85
Fogadási határidő: csütörtök, 01:00

Querrey a nyitókörben nem sok időt töltött a pályán, másfél óra alatt elintézte Feliciano Lopezt. Ütött összesen közel félszáz nyerőt, amiből 28 ász volt. Az első szervái mögött 85%-ban megnyerte a pontokat és bréklabdát nem engedett. Impresszív kezdés, de azt is meg kell jegyezni, hogy Lopez már túl van a zenitjén és nem akkora fegyvertény ellene ilyen számokat hozni. 

A nagy meleg, a száraz levegő kedvez az amerikainak, mert gyorsabb körülmények között játszhatnak, igaz, ebből Fucsovics is profitálhat, ha beüti a jó első szerváit. Véleményünk szerint nem lesz ez egy túlságosan egyoldalú meccs, de a fontos pontoknál kijön Querrey nagyobb rutinja. Fogadás szempontjából a 38.5-nél több játék jó tipp lehet, melyre az állami irodában 1.80-as oddsot kínálnak. 

A továbbjutó egyébként a Nicolas Kicker-Lukas Lacko meccs győztesével találkozik majd a harmadik körben, ami Fucsovics szempontjából azért lenne érdekes, mert mindkettejüket győzte már le, előbbit éppen idén év elején. 

Papírforma szerint a Milos Raonicot búcsúztató Lacko megy tovább, hiszen Kicker alapvetően salakos játékos és már az első körből is komoly meglepetésre jutott tovább, igaz, kellett ehhez ellenfele hathatós segítsége is. 

16. egymás elleni mérkőzésére készül Djokovics és Monfils. - Fotó: US Open

A csütörtöki férfi mérkőzések közül Novak Djokovics és Gael Monfils összecsapása lesz a nap slágermeccse. Nekik azért messze nem a torna ezen fázisában kellene találkozniuk, de utóbbi nincs a kiemeltek között, előbbi pedig csak a 14. Mindketten szettveszteség nélkül kezdték a tornát, de egyikük sem volt pokolian meggyőző, különösen nem a francia. 

Piszok jól ismerik egymást, hiszen 16. egymás elleni mérkőzésükre készülnek. Bármennyire is meglepő, Monfils soha nem tudta még legyőzni Djokovicsot, tehát 15-0 a H2H a szerb javára. 

Ez egy jó lehetőség lenne Monfilsnak, de 2016-ban a US Open-negyeddöntőben sem tudta kihasználni, hogy "Nole" nem volt topon. A bukik nem is sok esélyt adnak a franciának, de mi azért nem írnánk le. 

Djokovics mellett a másik visszatérőt, Stan Wawrinkát sem szívesen húznánk be. A svájci győzelemmel kezdett, de kicsin múlt, hogy nem kényszerült 5 szettre Ricardas Berankis ellen. Tennys Sandgren ugyan nem olyan félelmetes ellenfél, de tavaly például a US Openen Marin Cilicet is megizzasztotta, szóval Stan sem veheti félvállról. 

Nyugodtan pakolhatunk viszont az 5. kiemelt Dominic Thiemre, aki radar alatt kegyetlenül bekezdett. Közel félszáz nyerővel, ihletett formában verte 3-0-ra Guido Pellát. Ezek után Denis Kudla sem okozhat neki problémát, aki talán még annyira sincs kellemetlen ellenfél, mint Pella volt. Thiem ugyan gyakran túlórázik Grand Slameken, de most mégis érdemes lehet 3-0-ra behúzni 1.60-ért, 37 fokban talán még inkább törekedni fog a sima győzelemre. 

Érdekes derbinek ígérkezik a két fiatal, Hyeon Chung és Daniil Medvedev összecsapása. Utóbbi tornagyőzelemmel érkezett Melbourne-ben, viszont ez egyben azt jelenti, hogy az előző hetet végig teniszezte. Ennek bizony ezen a meccsen már lehet jelentősége, főleg, hogy Chung ellen nem olyan egyszerű befejezni a pontokat. Ebből kifolyólag mi inkább a dél-koreaival tartanánk, aki viszont csupán másfél szettet töltött a pályán. 

Az underdogok közül leginkább Jiri Veselyben látunk fantáziát, nem igazán értjük, miért ennyivel esélyesebb Adrian Mannarino. Néhány éve a francia a melbourne-i nagy melegben előnyből is feladni kényszerült a meccsét, mert annyira görcsölt. Nem érzünk ekkora különbséget a két balkezes teniszező között, így 2.85-ért be is húzzuk Veselyt. 

Sevastova egyszer már meglepte Sarapovát. - Fotó: US Open

A lányoknál a nap egyik slágermeccse Marija Sarapova és Anastasija Sevastova ütközete lesz. Tavaly a US Openen a lett lány meglepte az orosz klasszist és 5-7, 6-4, 6-2-re legyőzte. Hogy ez nem a véletlen műve volt azt az azutáni pekingi összecsapásukon bizonyította, ahol Sarapova csak döntő szett 7-6-tal tudott visszavágni. Nem lehet kizárni, hogy a lett ismét borítja a papírformát az orosz ellen. 

Szorulhat a hurok Simon Halep nyaka körül is. A román eléggé szenvedett az első meccsén és Eugenie Bouchard-t, ha elkapja a gépszíj, akkor lebombázhatja ellenfelét. Persze papíron inkább Halep stabil játékának kellene érvényesülnie, de 1.08-ért biztosan nem tennénk rá...

Sokkal többet Angelique Kerberre sem fizetnek, ugyanakkor az egykori világelső német nagyon elemében van, így pedig a hullámzó és nem túl sok ésszel teniszező Donna Vekicen is átmasírozhat. 

hatharom.com
Dominic Thiem-Denis Kudla Thiem
Hyeon Chung-Daniil Medvedev Chung
Angelique Kerber-Donna Vekic Kerber
@ 1.68
Fogadási határidő: csütörtök, 01:00
megosztom