Ryan Fitzpatricknek a múlt heti váratlan menesztése után alig egy hetet kellett várnia ahhoz, hogy megtalálja új csapatát az NFL-ben. A nyolc idényt már lehúzó Fitzpatrick a Tennessee Titansszel állapodott meg két évre, és a csapat tervei szerint neki kell majd mentorálnia Jake Lockert, a 2011-es draft nyolcadik kiválasztottját.
Az eredeti szerep Matt Hasselbecké volt, azonban a veterán irányító fizetése túl sok volt a Titans számára egyre redukáltabb szerepkörben, ezért a csapat meg is kereste őt fizetéscsökkenés kidolgozása miatt. Hasselbeck ebbe nem volt hajlandó belemenni, így Fitzpatrick igazolásával egy időben kiengedték a karmestert a szabadügynökök közé.
Hasselbecknek nem kellett sokáig búslakodni, mivel az Indianapolis Colts pár órával később megkereste a játékost, és még a keddi nap folyamán hivatalossá is válhat az a kétéves szerződés, amiről a források beszámolnak. Hasselbeck alapfizetése 5.5 millió dollár lett volna jövőre, bónuszokkal együtt 7.5 millióval számított volna bele a Titans fizetési sapkájába.
Jake Locker és Hasselbeck között jó barátság alakult ki, és a fiatal karmester sajnálta, hogy Hasselbecket elküldte a csapata.
"Szomorú vagyok, hogy Matt elment. Megértem az üzleti oldalát ennek a sportnak, és hálás vagyok mindazért, amit tanított nekem. Ő egy remek futball-játékos és még remekebb ember, és csak a legjobbat kívánom neki a továbbiakra" - nyilatkozta Locker.
Hasselbeck csupán öt meccsen kezdett az előző idényben, amikor Locker vállsérüléssel bajlódott, és másik három mérkőzésen lépett még pályára. Összesen 1367 yardot passzolt és hét touchown-passzt osztott ki, a Titans pedig 6-10-es mérleggel zárta a szezont.
Fitzpatrick fiatalabb kora miatt is vonzó lehetett a Titans menedzsmentjének. A 30 éves irányítónak van kezdő tapasztalata az elmúlt évekből, és ugyanolyan jó mentor lehet Lockernek, mint Hasselbeck volt. Emellett Locker sérülékenysége miatt stabil tartalékként tarthatják őt számon majd a Titansnél. Fitzpatrickért egyébként korábbi klubja, a Cincinnati is érdeklődött.