A fenti közmondás jutott eszembe a szombaton este rendezett magyar-egyiptomi világbajnoki kézilabda mérkőzés kapcsán. Volt szerencsém személyesen is jelen lenni a Magyar Kézilabda Szövetség vb-előtti "búcsú-sajtótájékoztatóján", ahol úton-útfélen szóba került az a találkozó, ahol az afrikai csapat a felkészülés során 15 góllal (!) verte meg idegenben az Eb-második szerb együttest. Az ortodox Karácsony idejére eső találkozót (most már tudjuk) a szerbek aligha vették komolyan, ugyanakkor a magyar szakértők egységesen óvatosságra intettek Egyiptom kérdésében.
Kiválóan kezdtek a mieink, szinte élvezet volt nézni a folyamatos és gyors (rendre tudatosan levezényelt) támadásokat, amelyek végén Nagy Laci, Harsányi Gergő, Lékai Máté és a többiek magabiztosan váltották gólra a helyzeteket. A szurkolókban ilyenkor időnként előbújó kisördög is kezdte álomra hajtani a fejét, amikor a szünetben már nyolc góllal (17-9) vezettünk az Afrika bajnokságon harmadik helyen végző csapat ellen. A Sport TV-stúdiójában a szünetben ugyan már a "hogyan pihentessük a csapatot a második harminc percben" - beszélgetés ment, de a sydneyi olimpiai döntőt nevelkedett nézők még ekkor sem mer(het)tek ilyesmiben gondolkozni. Jött is aztán a szokásos hullámvölgy és bizony amikor már csak három (23-20) volt közte, akkor gondoltban elkezdtem fellapozni az 1924-es párizsi olimpia históriás könyvét, ahol az "egyiptomi csapás" néven elhíresült kudarcot szenvedte el a magyar labdarúgó válogatott, amely a csúnyán alábecsült afrikai csapat ellen futott bele egy 0-3-as pofonba.
Szerencsére a később a meccs emberének megválasztott Császár Gábor góljaival (nyolc lett belőle a végén) és Mikler Roland csodás védéseivel (45/22 -es statisztika, 48,9%-os teljesítmény) aztán visszatértünk a siker útjára (a gondolati könyv oldalai gyorsan be is csukódtak), az utolsó nyolc percben pedig már újra az első harminc történéseit láthattuk megelevenedni. Lehet, hogy menet közben egy nagy adag köszönetet is elrebeghetünk a szerbeknek, akik a súlyos hazai vereségükkel ránk hozták a frászt és a csapat a vártnál is jobban rákoncentrált a vb-nyitányra?
A fontos első meccs és ezzel párhuzamosan vélhetően a legjobb 16 közé kerülés már megvan, mostantól már lehet figyelni a világbajnokság további csoport találkozóira, ahol mi szeretnénk egy kisebbfajta "magyar csapást" kiosztani az egész torna megnyerésére esélyes spanyol, vagy éppen a mieinket az olimpián kétszer is legyőző horvát csapatnak. Ünnepelni viszont most még nem kell, a két pont ugyan zsebben, de ne feledjük - csak hogy maradjunk a minden élethelyzetre megbízható válasszal szolgáló magyar közmondásoknál - az nevet, aki a végén nevet !