Az Európa-bajnokságon eddig 266 futballista lépett pályára, közülük 90-en végigjátszották mindhárom mérkőzést, míg a horvát Dujmovicnak, a spanyol Negredónak és olasz Nocerinónak mindössze egy-egy perc jutott. A három csoportkör után egyetlen százszázalékos csapat van a mezőnyben, a németek hibátlan mutatóval rendelkeznek, s mindössze két válogatott, a holland és az ír nem szerzett pontot. A csoportmérkőzések harmadik fordulójának utolsó játéknapján meghaladta az egymilliót a stadionokba kilátogató szurkolók száma. A 24 meccset 1.068.502-an látták a helyszínen, ez 44.521-es átlagot jelent. A svéd-angol meccs hozta a csúcsot, 64.640-en váltottak jegyet a Kijevi Olimpiai Stadionba.
A harmadik fordulóban több csapat inkább a biztonságra törekedett, mindössze 13 gól esett, nagyjából feleannyi, mint az első, majd a második körben. A zárónapokon hat válogatott maradt eredménytelen, közülük öt ki is esett, csak a franciáknak sikerült becsúszniuk a negyeddöntőbe. Érdekes, bár a szabályok ismeretében nem meglepő, hogy a négy 4 pontos együttes közül az összesített rangsorban előrébb végzett oroszoknak és horvátoknak búcsúzniuk kellett, míg a holtversenyben 9. helyezett franciák és görögök folytathatják az Európa-bajnokságot.
Eddig összesen 60 gól született (ebből 17 fejes, 1 öngól), a mérkőzésenkénti átlag 2,5. A csoportsorrend az eredményesség tükrében: B-16, C-15, D-15, A-14. A legtöbb gól (6) a spanyolok nevéhez fűződik, az írek pedig mindössze egyszer voltak eredményesek. A torna eddigi legnagyobb különbségű végeredménye (4-0) is e két csapat egymás elleni találkozója után alakult ki. A mesterlövészek listáján jelenleg 3-3 találattal élen állók közül csak Gomez növelheti a góljai számát, a duplázók között azonban öten is vannak olyanok, akiknek lehetőségük van még utólérni, vagy megelőzni a németek csatárát. A 60 gólon 45 játékos osztozott, az angol Johnson úgy, hogy a svédek ellen a saját kapujába rúgta a labdát.
- Csehország - Portugália 2012-06-21 20:45:00
- Németország - Görögország 2012-06-22 20:45:00
- Spanyolország - Franciaország 2012-06-23 20:45:00
- Anglia - Olaszország 2012-06-24 20:45:00
A legtöbb találat (14) a szünet utáni negyedórában esett, míg az első tizenöt percben a legkevesebb (6). A leggyorsabban a csehek jutottak előnyhöz, Jirácek a görögök ellen 2:15-nél betalált, és ezzel az Európa-bajnokságok történetének negyedik leggyorsabb gólját jegyzi. A csehek egyébként Pilarnak köszönhetően egy rekordot is felállítottak a görögök ellen, arra ugyanis még nem volt példa, hogy egy csapat már a 6. percben két góllal vezessen. A svéd Larsson nevéhez fűződik a legkésőbbi találat, a Sunderland csatára a franciák ellen a 91. percben állította be a 2-0-ás végeredményt.
A legjobb kiszolgálók Gerrard, Arsavin és Silva 3-3 asziszttal, a műfaj legjobbjának, Özilnek is sikerült feliratkoznia a listára a dánok ellen, igaz, a gólpasszt Klosének szánta, de a helyzetet végül Bender értékesítette.
Bár a színvonal magasabb a vártnál, mindössze három mérkőzésen sikerült megfordítani az eredményt, a svédek kettőnek is a részesei és vesztesei voltak. Az első körben Ibrahimovic góljára érkezett tíz perc alatt egy Sevcsenko-dupla, amivel nyertek az ukránok. Mellbergék az angolok ellen megmutatták, hogy ők is képesek hasonló bravúrra, a vesztüket mégis az okozta, hogy ismét nem tudták megtartani az előnyüket, Walcott majd Welbeck találata a kiesésüket jelentette. A portugálok feltámadása volt a leglátványosabb, a hollandok ellen van der Vaart góljára Ronaldo kettővel válaszolt, ezzel továbblőtte csapatát a negyeddöntőbe, ugyanakkor lenullázta (mármint pontszámban) a vb-ezüstérmes Oranjét.
EURO 2012
A-CSOPORT | |
Lengyelország-Görögország | 1–1 (1–0) |
Oroszország-Csehország | 4–1 (2–0) |
Görögország-Csehország | 1–2 (0–2) |
Lengyelország-Oroszország | 1–1 (0–1) |
Görögország-Oroszország | 1–0 (1–0) |
Csehország-Lengyelország | 1–0 (0–0) |
B-CSOPORT | |
Hollandia-Dánia | 0–1 (0–1) |
Németország-Portugália | 1–0 (0–0) |
Dánia-Portugália | 2–3 (1–2) |
Hollandia-Németország | 1–2 (0–2) |
Dánia-Németország | 1–2 (1–1) |
Portugália-Hollandia | 2–1 (1–1) |
C-CSOPORT | |
Spanyolország-Olaszország | 1–1 (0–0) |
Írország-Horvátország | 1–3 (1–2) |
Olaszország-Horvátország | 1–1 (1–0) |
Spanyolország-Írország | 4–0 (1–0) |
Olaszország-Írország | 2–0 (1–0) |
Horvátország-Spanyolország | 0–1 (0–0) |
D-CSOPORT | |
Franciaország-Anglia | 1–1 (1–1) |
Ukrajna-Svédország | 2–1 (0–0) |
Ukrajna-Franciaország | 0–2 (0–0) |
Svédország-Anglia | 2–3 (0–1) |
Anglia-Ukrajna | 1–0 (0–0) |
Svédország-Franciaország | 2–0 (0–0) |
EURO 2012
A-CSOPORT | M | GY | D | V | GK | P |
1. CSEHORSZÁG | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-5 | 6 |
2. GÖRÖGORSZÁG | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
3. Oroszország | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-3 | 4 |
4. Lengyelország | 3 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
Továbbjutott: Csehország, Görögország | ||||||
B-CSOPORT | ||||||
1. NÉMETORSZÁG | 3 | 3 | 0 | 0 | 5-2 | 9 |
2. PORTUGÁLIA | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-4 | 6 |
3. Dánia | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 3 |
4. Hollandia | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-5 | 0 |
Továbbjutott: Németország, Portugália | ||||||
C-CSOPORT | ||||||
1. SPANYOLORSZÁG | 3 | 2 | 1 | 0 | 6-1 | 7 |
2. OLASZORSZÁG | 3 | 1 | 2 | 0 | 4-2 | 5 |
3. Horvátország | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-3 | 4 |
4. Írország | 3 | 0 | 0 | 3 | 1-9 | 0 |
Továbbjutott: Spanyolország, Olaszország | ||||||
D-CSOPORT | ||||||
1. ANGLIA | 3 | 2 | 1 | 0 | 5-3 | 7 |
2. FRANCIAORSZÁG | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
3. Ukrajna | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-4 | 3 |
4. Svédország | 3 | 1 | 0 | 2 | 5-5 | 3 |
Továbbjutott: Anglia, Franciaország |
EURO 2012
Ország (FIFA-ranglista) | Csoport, Helyezés | Pontszám (%) | Gólkülönbség |
1. Németország (3) | B1 | 9 (100%) | 5-2 |
2. Spanyolország (1) | C1 | 7 (78%) | 6-1 |
3. Anglia (6) | D1 | 7 (78%) | 5-3 |
4. Portugália (10) | B2 | 6 (67%) | 5-4 |
5. Csehország (26) | A1 | 6 (67%) | 4-5 |
6. Olaszország (12) | C2 | 5 (55%) | 4-2 |
7. Oroszország (11) | A3 | 4 (44%) | 5-3 |
8. Horvátország (8) | C3 | 4 (44%) | 4-3 |
9. Franciaország (14) | D2 | 4 (44%) | 3-3 |
Görögország (14) | A2 | 4 (44%) | 3-3 |
11. Svédország (17) | D4 | 3 (33%) | 5-5 |
12. Dánia (9) | B3 | 3 (33%) | 4-5 |
13. Ukrajna (52) | D3 | 3 (33%) | 2-4 |
14. Lengyelország (65) | A4 | 1 (11%) | 2-3 |
15. Hollandia (4) | B4 | 0 (0%) | 2-5 |
16. Írország (18) | C4 | 0 (0%) | 1-9 |
EURO 2012
3 GÓLOS: Alan Dzagojev (orosz, CSZKA Moszkva), Mario Gomez (német, Bayern München), Mario Mandzukic (horvát, Wolfsburg) |
2 GÓLOS: Petr Jirácek (cseh, Wolfsburg), Václav Pilar (cseh, Plzen), Nicklas Bendtner (dán, Arsenal – kölcsönben a Sunderlandnél), Michael Krohn-Dehli (dán, Bröndby), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Cesc Fabregas (spanyol, Barcelona), Fernando Torres (spanyol, Chelsea), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Milan), Andrij Sevcsenko (ukrán, Dinamo Kijev) |
1 GÓLOS: Robert Lewandowski (lengyel, Borussia Dortmund), Jakub Blaszczykowski (lengyel, Borussia Dortmund), Theofanisz Gekasz (görög, Samsunspor), Jorgosz Karagunisz (Panathinaikosz), Dimitrisz Szalpingidisz (görög, PAOK), Roman Sirokov (orosz, Zenit), Roman Pavljucsenko (orosz, Lokomotiv Moszkva), Lars Bender (Leverkusen), Lukas Podolski (Köln), Pepe (portugál, Real Madrid), Hélder Postiga (portugál, Real Zaragoza), Silvestre Varela (portugál, FC Porto), Robin van Persie (holland, Arsenal), Rafael van der Vaart (Tottenham Hotspur), Mario Balotelli (Manchester City), Antonio Cassano (AC Milan), Antonio Di Natale (olasz, Udinese), Andrea Pirlo (olasz, Juventus), Jesus Navas (FC Sevilla), David Silva (spanyol, Manchester City), Sean St Ledger (ír, Leicester City), Nikica Jelavic (horvát, Everton), Yohan Cabaye (francia, Newcastle United), Jeremy Menez (francia, Paris Saint-Germain), Samir Nasri (francia, Manchester City), Andy Carroll (angol, Liverpool), Joleon Lescott (angol, Manchester City), Wayne Rooney (Manchester United), Theo Walcott (angol, Arsenal), Danny Welbeck (angol, Manchester United), Sebastian Larsson (Sunderland), Olof Mellberg (svéd, Olympiakosz Pireusz) |
ÖNGÓL: Glen Johnson (angol, Liverpool) |
EURO 2012
Mérkőzés | Helyszín | Időpont |
NEGYEDDÖNTŐK | ||
Csehország-Portugália | Varsó | június 21., 20:45 |
Németország-Görögország | Gdansk | június 22., 20:45 |
Spanyolország-Franciaország | Donyeck | június 23., 20:45 |
Anglia-Olaszország | Kijev | június 24., 20:45 |
ELŐDÖNTŐK | ||
A1/B2 győztese (EB1)-C1/D2 győztese (EB2) | Donyeck | június 27., 20:45 |
B1/A2 győztese (EB3)-D1/C2 győztese (EB4) | Varsó | június 28., 20:45 |
DÖNTŐ | ||
EB1/EB2 győztese-EB3/EB4 győztese | Kijev | július 01., 20:45 |
EURO 2012 Tippliga
Részletekért kattints ide! |
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül |
Várható volt, hogy a szabálytalanságokból, ezzel együtt a sárga lapos figyelmeztetésekből a harmadik fordulóban lesz a legtöbb (24, 35, 38), a 16-oson belül azonban továbbra is nyugalom van. Eddig egy büntetőt ítéltek a bírók, ám azt Karagunisz kihagyta. Csapatszinten a görögök, a horvátok és az olaszok a listavezetők 9 sárgás figyelmeztetéssel, a legkevesebbszer (3) a németeknek kellett felmutatni ezt a lapot. A piros háromszor villant, a nyitómeccsen a lengyel kapus Szcesny illetve a görög Papasztatopulosz, az utolsó körben pedig az ír Andrews mehetett idő előtt zuhanyozni, utóbbi kettő számára a második sárga után fejeződött be a mérkőzés. A legtöbb szabálytalanságot (61) a csehek és a horvátok követték el, a legkevesebbszer (27) a németek ellen ítéltek szabadrúgást. Bármily meglepő, a görögöket faragták a legsűrűbben (58), és a dánokat kímélték (27) leginkább az ellenfelek. A legsportszerűtlenebb futballista a már említett Andrews 3 sárgával, amiből egy pirosat ért, majd következik tizenegy duplázó, közülük a német Boateng és a görög Papasztatopulosz már letöltötte az ezért járó egy meccses büntetését. Három olyan labdarúgó szerepel ezen a listán, akinek ki kell hagynia a negyeddöntőt (a többiek már hazautaztak), a görögöket továbbjuttató Karagunisznak, csapattársának Holebasznak és a francia Mexesnek kell pihennie az egyenes kieséses szakasz első találkozóján.