Chelsea

Hihetetlenül pechesek vagyunk - Courtois

megosztom

A világ egyik legjobb kapusa szerint a rémálomszerű idény mögött a balszerencse áll.

Hétvégén elszenvedte szezonbeli nyolcadik bajnoki vereségét a Chelsea, ezzel továbbra is a tabella 14. helyén állnak. A sok pofon közül talán ez volt az egyik legfájóbb, hiszen a Kékek hazai pályán buktak el az újonc Bournemouth ellen, ráadásul gyaníthatóan egy lesgóllal. Így keserűre sikeredett a belga kapus, Thibaut Courtois visszatérése is.

Chelsea#eng-chelsea

"Úgy vélem, nagyon balszerencsés idényünk van, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a csapat ugyanaz, mint amelyik tavaly megnyerte a bajnokságot. A potenciál tehát megvan bennünk, képesek vagyunk kievickélni a válságból.

Amit tehetünk, az az, hogy minden nap, minden mérkőzésen keményen harcolunk. Nagyon fontos hét áll előttünk, hiszen a Bajnokok Ligájában a továbbjutásért lépünk pályára, míg jövő hétfőn a Leicester ellen játszunk idegenben. Nem lesz könnyű dolgunk a Rókák ellen sem, ahogy tavaly is megszenvedtünk ellenük. Idén pedig még sokkal jobbak" - nyilatkozta a Chelsea hivatalos oldalának Courtois.

Valóban igencsak fontos hét vár a londoni gárdára, hiszen amennyiben a Porto ellen vereséget szenvednek, szinte biztosan elbúcsúznak a BL-től, míg a listavezető Leicester City ellen mindössze egyetlen csapatnak sikerült eddig nyernie. Habár a    -n mindkét meccsen favorit a Chelsea, mi sem a 2.00-s szorzót a Porto ellen, sem pedig a 2.35-öset a Leicester ellen nem javasoljuk jó szívvel, ez a csapat ugyanis bárkitől, bármikor kikaphat.

[2088205] 2015-12-09 20:45:00 Chelsea - FC Portox;
184314
A Bajnokok Ligája utolsó fordulójára most igazán megéri tippelni, ugyanis 5 Samsung Galaxy Tablet kerül szétosztásra ingyenes tippjátékunkon!
ingyen-tippjatek-ot-samsung-galaxy-tabletert
megosztom