Bajnokok Ligája

Diego Costa combizma rakoncátlankodik, Xavi elégedetlen az eredménnyel

megosztom

1-1-es döntetlennel végződött a Barcelona és az Atlético Madrid csatájának első felvonása a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Diego Costa jobb combjában sérült meg az izom - Fotó: AFP

"Ilyen típusú mérkőzésre számítottunk" - értékelt az 1-1-es döntetlent követően Xavi Hernández, a Barcelona középpályása. "Többet birtokoltuk a labdát, voltak gólhelyzeteink, de az Atlético játékosai jó munkát végeztek, remekül védekeztek és szereztek egy látványos gólt. Ez nem egy jó eredmény számunkra, a visszavágón azonban mindent megteszünk majd, hogy nyerjünk."

"Jól védekeztünk, de bosszant, hogy így is eredményes tudott lenni a Barcelona" - mondta a mezőny legjobbja, Thibaut Courtois, aki bravúrok sorozatával akadályozta meg, hogy a katalánok megnyerjék a találkozót. "Neymar a védelmünk mögé tudott kerülni, a lövésénél pedig hiába próbáltam hozzáérni a labdához, nem tudtam hárítani. Hasonló módon készülünk majd a visszavágóra is, megpróbáljuk lezárni a területeket és a kontratámadásokra rendezkedünk be. Az, hogy saját szurkolóink előtt futballozhatunk, olyan lesz, mintha tizenketten lennénk a pályán."

A madridiak örömére Diego Costa sérülése vet némi árnyékot, a brazil származású támadót az első félóra végén le kellett cserélni. Korábban a hatharom.com is beszámolt róla, hogy a meccs előtt kérdésessé vált a csatár játéka, aki végül sérülten vállalta a játékot. Úgy tudni, a játékos jobb combjában található izmok valamelyikében történt sérülés.

[1679338] 2014-04-01 20:45:00 Barcelona - Atlético Madridx;
megosztom